Tamáska PéterHa a kolbászt szereted, építs köré kerítést!

Az ember hátradől egy ilyen nagy választási győzelem után vagy azért, mert józan, vagy azért, mert nacionalista vagy mert mind a kettő

Tamáska Péter – 2018.04.13. 03:00 –

A választás csapnivalóan rossz intézmény, ám jobbat nem tudsz mondani – vélekedett Churchill, aki világéletében nacionalista, és egy liter whisky után is józan maradt. Kezdetben szent borzalommal fogadtam, hogy nacionalistának tartanak, pedig kutyabajom nem volt, amikor Csurka István lapjába írni kezdtem. Nem értettem a polkorrekt nyelvezet gyártóit, miért kellett a soviniszta szó jelentését – amely a saját nemzet dicséretét a többi lenézésével, sőt gyűlöletével köti össze – átvinni a nemzeti, a nacionalista fogalmára.

Napóleon színdarabbéli katonája, Nicolas Chauvin lett egész Európa számára a nemzeti önimádat megtestesítője, a „soviniszta”, az emberi jogokért harcoló polgár viszont
nacionalista, azaz nemzetpárti volt a szememben. A szó jó értelmében így is kezelték a nacionalizmust a 19. és a 20. század nagyobb részében, sőt, a szovjet típusú rendszer legnagyobb ellenfelének a nacionalistákat tartotta. (A történelem külön tréfája, hogy Sztálin egykori nemzetiségi népbiztos helyettesét, egy derék tatárt „nacionalista elhajlásért” küldték a börtönbe, majd a halálba.)

A szovjet nyelvi bravúrra következett az uniós jelentéseltolódás: ugyanis ha a nacionalista a soviniszta szinonimája, akkor az EU által megbélyegzett hamis értékek skáláján az első helyre kerülhet. Fokozatai mókásak: szélsőjobboldali, náci, fasiszta. Orbán újraválasztása az eurokratákból nem véletlenül váltott ki elszörnyedést, hiszen – mint kórusban nyilatkozták – az unió nem azért van, hogy nacionalista ideológiáknak helyt adjon. A német hont Messerrebubliknak (Késes Köztársaság) vagy Merkellandnak hívó Michael Paulwitz – történész jobbról – ugyanakkor Asselborn és Merkel szellemtelen kijelentésein gúnyolódik, joggal. Akár a Charlie Hebdo német testvérlapjának, a Titanicnak a humoristáitól is származhatnának a kifejezések, akik azt is elsütik, hogy a német pápát a Hitlerjugendtől, szegény Ferencet pedig az argentin juntától igazolta le a Vatikán.

Egyelőre azonban a kevert népességű negyedekben még lehet sört és disznóhúst kapni. A polkorrekt nyelvezetnek köszönhetően Merkel asszony szerint a muszlimok is megszokják, hogy a német hurka- és kolbászzabáló sörissza nép. Integráció is lesz, és a sült kolbász is megmaradhat, sőt megmaradása a bevándorlók toleranciájának igazi fokmérője lesz – imigyen szól orákulumként a kancellári hivatal értesítője. (Miközben a zöldek által betiltandónak javalt Grimm-mesék egyikében a boszorka, Juliska ravaszságának köszönhetően, lapátra kerül.) Megjegyzem, igen nevetséges ez a merkeli huzavona a sült kolbász és a derék, hízóba állított malacok körül. A Balkánon például a disznóhús mértéktelen élvezete volt a legnagyobb gátja a muszlimizálódásnak. A szerbek – amikor függetlenné váltak a töröktől – a belgrádi nagy dzsámiba disznókat eresztettek, hogy eme jóvátehetetlen gyalázatot követően ne csak a mullahok, de még a táncoló dervisek is eltávozzanak.


A malacok történeti szerepe ezzel nem ért véget: a Nagy Háborút a magyar és szerb sertések kemény vámháborúja előzte meg, s mint Hendrik Van Loon írja világtörténetében, Európa végzete (s a trónörökös gyilkosa) valójában sertéslábakon osont. Megvalósul-e a disznóhús német kultuszának tűrése moszlim részről, tolerálható-e a disznóhús? Ha Gavrilo Princip szobra beszélni tudna ott a szarajevói hídnál, minden bizonnyal nemmel válaszolna.

A mainstream ellen fellázadt és nemrég elhunyt Udo Ulfkotte beszámolója egy piknikről és a raszszista disznóhúsról igen tanulságos. (A cím: Multikulturálisan, tehetetlenül.) „Példának okáért 2009 nyarától igen kiéleződött a grillviszály muszlimok és keresztények közt Berlinben. Vegyük a Pohl utcait Berlin-Mittében. Emberek esnek egymásnak, s fejek törnek be egy adópénzen vett grillsütő miatt. A Pohl utcát övező negyedben négyszáz euróért közpénzből felállítottak egy faszén tüzelésű grillsütőt, amelynek az integrációt kellett volna elősegítenie… Ám a negyed túlnyomórészt muszlim lakossága teljes tilalmat akar a disznóhúsgrillezésre. A konfliktus eszkalálódik. S integráció helyett felduzzad a harag és a gyűlölet. A negyed német felügyelője arra az álláspontra helyezkedik, hogy a grillsütőn lehessen sertéshúst is grillezni, és azt nem mohamedánok is használhassák. A Pohl utcai muszlimok ezt az álláspontot a »rasszizmus« megnyilvánulásaként fogják fel. S az első verekedések ki is törtek mohamedánok és nem mohamedánok közt. Így az, ami üdvös céllal indult, káoszba torkollott.”

S történik mindez akkor, amikor vagy már három éve Berlin-Schönebergben a német gyerekek muszlim társaik támadásai miatt rendőri védelem alatt jártak iskolába, s Michael Müller valóságot bemutató válogatását, a Csendes diktatúra tanulmányait még az egyetemeken is csend fogadja. Ha a kolbászt szereted, építs köré kerítést. S akkor étkezés idején a vallásos migráns nem zavarhatna meg téged. Grillezés közben ugyanis a fehér ember mindenfélét megengedhet magának, még azt is, hogy egy kis sör és bor mellett boldog legyen. A malacoknak pedig szobrot emelnék. A húsukkal harcolnak azért, hogy európaiak maradhassunk.