Nagy OttóVálasztási matek kisdobosoknak

Álláspont. Előfordul, hogy a pénzügyi elemzők jobb jósnak bizonyulnak a politikusoknál

Nagy Ottó – 2018.04.11. 03:23 –

Ami nem meglepetés, azért fizetik őket, hogy előrejelzéseik beigazolódjanak és hasznot hozzanak a befektetőknek, pénzintézeteknek és mindenkinek, aki rájuk bízza megtakarításait.

Úgy tűnik azonban, hogy pénzügyi, gazdasági elemzői az ellenzéknek nincsenek, soha nem is voltak – vagy ha voltak, hát jól eldugták őket. A többiek azonban megbuktak választási matematikából, még az is lehet, hogy a Magyar Szocialista Párt véglegesen, pótvizsgát sem tehet, és végleg kiiratkozik a politika iskolájából. Bánkódni ezen természetesen felesleges, nem voltak felsőbb osztályba valók, megfoszthatják magukat a vörös nyakkendő viselésétől, és visszaállhatnak kisdobosnak, nekik amúgy is csak hat pontjuk volt, addig talán könnyebben elszámolnak egy kis segítséggel. A magas részvételi arányt és a végeredményt az LMP-t egy darabig segítő Ron Werber megsejthette, hiszen neki bejött a patkánymatek, és időben elhagyta a hajót, ami dagadó vitorlákkal vasárnap este szállt hullámsírba. A kísértetek persze máris huhognak, úgy látszik, Hadházy Ákos, aki a levegő urának képzeli magát, a hideg zuhanyt kevésbé bírja.

De vissza kell térni a pénzügyi elemzőkre, akik előre beárazták a választási eredményt, és mint látjuk, nekik lett igazuk. Ők a számok világából azt látták, hogy a kormánypártok nyerik a választást. Várakozásuk bejött, hiszen a számok nem hazudnak, akkor sem, ha most éppen választási csalást emleget az ellenzék. Pedig tudhatnák, az igazán nagy játékosok emelt fővel veszítenek, csak a pitiánerek verik az asztalt.

Megint visszatérve a piacokra, tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter joggal mondhatta, hogy a Fidesz újabb győzelme példátlan stabilitást jelent a gazdaságban is: „Megkaptuk a felhatalmazást, hogy folytassuk az adócsökkentéseken, béremeléseken és stabil pénzügyeken alapuló növekedésbarát gazdaságpolitikát.” Persze, hiszen már hétfőn szárnyalt a tőzsde, a forintra pedig továbbra is menedékdevizaként tekint a pénzvilág, amit bizonyít, hogy sokkal inkább veszik, mint adják, nem mellesleg árfolyama erősödött. És a választók sem felejtették el, hogy a kormány mennyi mindennel, a pénztárcán egészen pontosan mérhető dologgal segítette őket. Kezdjük a diákoktól, akik szinte már szabadon, megkötés nélkül vehetnek fel diákhitelt, minimális kamatra. Folytassuk azzal, hogy a nőknek, ha gyermeket vagy gyermekeket vállalnak, akkor a diákhitelt csak részben vagy egyáltalán nem kell visszafizetniük. Itt jöhet a bukott ellenzék kritizálta családi otthonteremtési kedvezmény, amelynek összege a tíz- plusz tízmillió forint, és egyre könnyebben jutnak hozzá az igénylők. Akik egyre kevesebb rezsit fizetnek, és egyre többet tudnak félretenni, és egyre többet tudnak magukra fordítani. A tegnapi friss KSH-adatok azt mutatják, hogy februárban kilenc százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, noha a február nem a turisztikai főszezonra esik. De ezt eredményezi az anyagi stabilitás és biztonság. Utóbbit a befektetők is díjazzák, és gyakorlatilag a legújabb gazdasági eszköznek tekinthető. Mondhatnánk azt is, a biztonság a financiális rendszer egyik instramentuma lett, amiből nekünk sok van, és megvenni nem lehet, csak ésszerű politikával és egy déli kerítéssel megteremteni.

És persze beszélhetnénk még a béremelésekről, a bérmegállapodásokról, a nyugdíjak értékének megtartásáról, a versenyképességről, az egyre szaporodó külföldi beruházásokról és a velük együtt járó új munkahelyekről és még sok minden egyébről. De minek. Mindent elmondtak róluk vasárnap a választók.