Nagy ErvinEllenzékváltás

Az ország most ismét cselekvő és erős kormányt kapott, amelyben továbbra is jogal bízhat

Nagy Ervin – 2018.04.11. 03:14 –

Nem is értem, mi mást várt az ellenzék? A bizonytalan választópolgárt nem érdekli, hogy ki kinek a javára lép vissza, ahogy még inkább visszatetsző az, ha valaki egy év alatt lecseréli az összes gondolatát. A választópolgárokat (ahogy a biztos pártszimpátiával rendelkezőket is nagyobbrészt) a biztonság, a kiszámíthatóság és az érthető, vállalható jövőkép, vagy ahogy mondani szokás: a valós politikai vízió mozgatja meg. És az, hogy mennyire hiteles az ezt megfogalmazó személy.

Nem emlékszem már pontosan, hogy a hódmezővásárhelyi időközi választás előtt honnan és miképp terjedt el az a legenda, hogy a bizonytalanokat csak és kizárólag az ellenzéki pártok tudják a szavazófülkék irányába terelni. De valami miatt minden ellenzéki szereplő ezzel számolt, erre építette az esélyeit. Aztán jött az említett időközi megmérettetés és végképp valamifajta „szent megszállottság”, egyfajta mániákus, szűk látókörű stratégiát építettek erre a városi legendára.

De balliberális politikai szereplők már többször bizonyították, hogy szűk látókörűek, intellektuálisan kiüresedtek, megújulásra képtelenek és kormányzásra jelen személyi és szervezeti alapokon abszolút alkalmatlanok. Ez az elmúlt évek tapasztalatai alapján le is írható – így túlzottan nem is meglepő, hogy ilyen tévedést követtek el. Még akkor is, ha maguk mögött érezhették bizonyos, az országon kívül álló erők anyagi és politikai támogatását, amelynek elfogadása persze felveti a nemzettel szembeni felelősség és kötelesség teljes hiányának morális kérdését.

Azonban az, hogy a politikai elemzők egy része is meg volt győződve arról, hogy a kiemelkedően magas részvétel, azaz a bizonytalanok mozgósítása csak és kizárólag az ellenzéknek kedvezhet, mert abból mind-mind protestszavazat lesz, számomra teljesen elképesztő tévedésnek látszott. Írtam és vitáztam is erről – nem is egyszer. De ahogy a győztes jelenlegi és leendő miniszterelnök, Orbán Viktor is fogalmazott: a magas részvételi arány melletti kormánypárti győzelem ma minden kétséget zárójelbe tett.

Ráadásul ha valaki nem csupán a tankönyvek egyébként is csak elméleti képleteiből indul ki, annak látnia kellett volna azt, hogy a bizonytalanokat – amely tömeget legfeljebb az utolsó hetek vagy napok során lehet megmozdítani – „koordinációs dumával” és az „összefogok vagy nem” szólam újra és újra vég nélküli vitájával nem lehet megszólítani.

Kijelenthetjük, hogy az ellenzék nem csupán az általa elképzelt helyes világkép megfogalmazásában mondott csődöt, és nemcsak a személyek hitelessége volt kétséges, hanem a stratégiájukat is végzetesen rosszul építették fel. Mert feltehetjük azt a kérdést (és én fel is tettem, mielőtt még eredmények lettek volna), hogy vajon ki volt az az okostojás stratéga, aki komolyan azt gondolta a balliberális oldalon, hogy a képviselői helyeken való taktikázással meg lehet nyerni a választópolgárok bizalmát, urambocsá’ a bizonytalanok amúgy is nehezen kiszámítható szimpátiáját?

Tehát a balliberális oldal úgy ahogy van, leszerepelt. Mind morálisan, mind a személyek alkalmasságát nézve, mind a politikai tartalmat (vagy annak hiányát) tekintve, mind pedig a kampánystratégia szempontjából. Így helyesen, szinte minden pártban, így a szocialistáknál, az LMP-ben, az Együttben is fejek hullottak. Mert elismerték, hogy ellenzékváltás történt, nem pedig kormányváltás április 8-án.

Az egyedüli kivétel Gyurcsány Ferenc volt, talán nem is meglepő módon, hanem szinte természetesen. A valóságtól teljesen elszakadni látszó bukott miniszterelnök megtalálta azt a fura magyarázatot, amivel győzelemként mutathatja be kínos vereségét. Azt hiszem azonban, hogy aki némi politikai tapasztalattal rendelkezik az elmúlt húsz évre visszatekintve, az nagyjából ezt várta tőle. Bármily megdöbbentő is egy külső szemlélőnek, aki itt él, az tudja, hogy ő mindig marad, és bármi történik, mindig maradni akar.

A Jobbik pedig, amelynek vezetése szintén rosszul vizsgázott sok-sok tekintetben, hisz míg a párt nagyjából hozta a hozhatót, addig a vezetők sorra bukták el az előzetesen esélyesnek vélt egyéni körzeteket, szintén jobb belátásra szánta el magát. Vona Gábor lemondott, és ezzel megteremtődött annak az esélye, hogy befejeződik az az ideo-lógiai értelemben és morálisan is vállalhatatlan „politikai táncikálás”, amiről azért sokan tudták előre, hogy bukásra ítéltetett.

Így a 2018-as országgyűlési választás végül elhozta az ellenzékváltás lehetőségét. S annak esélyét is, hogy valami új vegye kezdetét. Mert az ország most ismét cselekvő és erős kormányt kapott, amelyben joggal bízhat, de továbbra is jobb ellenzéket érdemel.