A polgári alkotmányos Magyarország létrejötte

Egyetértés és méltányosság legyen jelszavunk, nehogy akkor játsszuk el az ígéret földjét, midőn még küszöbén is alig léptünk át – mondta a nádor az 1847/48-as diéta bezárásakor

Babucs Zoltán – 2018.04.11. 03:12 –

Mérföldkő volt a magyar nemzet történelmében 1848. április 11-e. Százhetven esztendővel ezelőtt a „Jóságos” V. Ferdinánd (uralkodott: 1835-1848) szentesítette az úgynevezett áprilisi törvényeket, amelyek a Magyar Királyság társadalmi szerkezetét és politikai berendezkedését változtatták meg.

Batthyány kormánya 20180411

Ugyanezen a napon gróf Batthyá­ny Lajos miniszterelnök első felelős kormánya is letette esküjét Pozsonyban. Magyarország a feudalizmusból átlépett a polgári korszakba, és megszületett a mai értelemben vett polgári magyar nemzet.

Az 1848-as európai forradalmi hullám a Habsburg Birodalmat is alapjaiban rengette meg, így a megváltozott politikai konstellációkat – érthető módon – Magyarország is igyekezett a maga javára kihasználni, és a birodalmon belüli minél nagyobb önállóságát békés eszközökkel kiharcolni. A hazai körökben „Palatinus Pista” becenévvel bíró István főherceg volt az, aki a gyermeklelkű uralkodó felett bábáskodó államtanácsot megkerülve, március 17-én igazi „huszárcsínyt” vitt véghez. Személyesen beszélt a jóságosnak is hívott V. Ferdinánddal, aki beleegyezett gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezésébe. A nádor ezen lépése Magyarország ügyét szolgálta, ám kiváltotta családja haragját, és ezért később kegyvesztetté vált. A felelős magyar minisztérium és alkotmány ügyét Kossuth Lajos – meghallva a kor szavát – pár nappal a már­cius 15-i pesti események előtt, már­cius 3-án javasolta híres felirati beszédében: „erős meggyőződésem, hogy dinasztiánk jövendője a birodalom különféle népeinek egy szívben-lélekben egyesűléséhez van csatolva, ezen egyesűlést nemzetiségeik respektálása mellett csak az alkotmányosság érzelem-rokonító forrasztéka teremtheti meg. Büró és bajonett [bürokrácia és hadsereg], nyomorú kapocs.”

Pozsonyban március 18-tól megfeszített módon ülésezett az utolsó rendi országgyűlés, amely nemcsak kidolgozta, hanem a két tábla között sikerrel egyeztette a törvényjavaslatokat. A bécsi udvari körök próbálták az időt húzni és akadályokat gördíteni a felterjesztett törvényjavaslatok elfogadása elé, ezért március 28-án a jobbágyfelszabadítással és a felelős minisztériummal kapcsolatos törvénycikkek átdolgozására szólították fel a diétát. Ezen hírre Batthyány benyújtotta lemondását, amelyet a nádor nem fogadott el, hanem közbenjárását ígérte. A belső robbanással fenyegető bécsi és pesti forradalmi légkör, a lombar­diai felkelés kitörésének híre, a nádor közvetítő szerepvállalása és az országgyűlés állhatatossága végül az udvart meghátrálásra kényszerítette. István nádor április 10-én délben tért vissza Bécsből, magával hozva a még ki nem hirdetett törvénycikkeket s az első felelős kormány kinevezési okmányait, amellyel Bécs az utolsó pillanatig kivárt, mivel Kossuth Lajos miniszteri kinevezésével szemben erős aggályai voltak. A császár és király ugyanazon a hétfői napon, délután fél ötkor érkezett gőzhajóval Pozsonyba, kíséretében ott tartózkodott hitvese, Savoyai Mária Anna hercegnő, öccse, Ferenc Károly főherceg és annak fia, „nemzetünk kedveltje”, az ifjú Ferenc József főherceg is.

Pozsonyi események

Másnap reggel „Ferdinand király leiratot ád ki, melyben a helybenhagyott s Batthyánytól ellenjegyzett törvényczikkeket közhirrététel végett az ország rendeihez visszaküldi.” A Batthyány-kormány Pozsonyban tartózkodó tagjai ekkor tették le az esküt (Klauzál Gábor és Szemere Bertalan Pesten tartózkodott, Mészáros Lázár ezredes pedig még nem érkezett meg itáliai állomáshelyéről). A hivatalba lépő, gróf Batthyány Lajos vezette első felelős magyar kormány tagjai a következők voltak: Deák Ferenc (igazságügyi miniszter), báró Eötvös József (vallás- és közoktatásügyi miniszter), herceg Esterházy Pál (a király személye körüli miniszter), Klau­zál Gábor (ipar- és földművelésügyi miniszter), Kossuth Lajos (pénzügyminiszter), Mészáros Lázár huszár ezredes (hadügyminiszter), Szemere Bertalan (belügyminiszter) és gróf Széchenyi István (közmunka és közlekedésügyi miniszter). A négy főnemesből és öt köznemesből álló kormány tagjainak politikai nézetei széles skálán mozogtak, a liberális balszárnytól egészen a dinasztiahű konzervatívokig. Kossuth és Szemere a baloldali liberálisokat, Deák és Klauzál a mérsékelt liberálisokat, Eötvös báró a centralistákat, míg a konzervatívokat Esterházy herceg képviselte, miközben pártonkívülinek számított a „legnagyobb magyar” és Mészáros ezredes.

Az országgyűlés küldöttsége a prímási belső palotában köszöntötte a királyt, aki a két tábla együttes ülésén adta át az általa szentesített törvényeket az alábbi szavak kíséretében: „Hű magyar nemzetemnek szívemből óhajtom boldogságát, mert abban találom fel a magamét is. A mit tehát annak elérésére tőlem kívánt, nemcsak teljesítem, hanem királyi szavammal erősítve, ezennel át is adom neked, kedves öcsém, s általad az egész nemzetnek, úgy mint kinek hüségében leli szívem legfőbb vigasztalását és gazdagságát.” Így vette át István nádor a törvényeket és az ország nevében köszönetet mondott a királynak: „Nagyobb örömmel nem tölthette volna el felséged hiv magyar­jait, mint, hogy ezen örökre emlékezetes országgyülés berekesztésére személyesen körünkben megjelenni méltóztatott. Egy boldogitott háládatos nép környezi itt felséged királyi székét, s a nemzet szive soha forróbb szeretettel, több hűséggel nem dobogott fejedelme iránt, mint dobog most felségedért, ki a jelen törvények szentesitése által honunk ujjáalkotója lett. Szegény a nyelv, hogy ezért felségednek illő köszönetet mondhasson: hálánkat tet­teink fogják bizonyithatni. Mert valamint uj, életerős alapra fektettetett ezen törvények által a magyar alkotmány, úgy biztosabb alapot nyer általunk azon szent frigy is, melly e hazát felségedhez s királyi házához édes kapocscsal köti. Legyen isten áldása fölségeden, koszorúzza hir és szerencse fejét, ezt óhajtjuk szivünk mélyéből, s magunkat és édes hazánkat felséged királyi kegyelmébe hódolattal ajánljuk.” Az országgyűlés előtt Ghyczy Kálmán nádori ítélőmester olvasta fel a törvényeket a befejezéssel együtt, amelyben az uralkodó kijelentette, hogy „a törvényczikkelyeket ezen levelünkbe szóról szóra beigtatni és beiratni rendeltük, s azokat összesen és egyenként az azokban foglaltakkal, helyeseknek, kedveseknek és elfogadottaknak vallván, hozzájuk királyi megegyezésünket és jóváhagyásunkat adtuk, s azokat királyi hatalmunknál fogva elfogadtuk, helybenhagytuk, helyeseltük és megerősítettük: biztosítván az említett hű Karokat és Rendeket a felöl, hogy minden, a fent beigtatott törvényczikkelyekben foglaltakat, mind minmagunk megtartjuk, mind más híveink által megtartatjuk, miként is azokat jelen levelünk ereje és tanusága szerint elfogadjuk, helybenhagyjuk helyeseljük és megerősítjük.” Ugyanitt szólalt fel a nádor, a búcsúbeszédében az alábbiakat mondta: „Ha visszanézünk országos tanácskozásainkra, ha ezek eredményeit tekintjük, bátran el lehet mondanunk: hogy a jelen törvényhozás örökre nevezetes fog lenni hazánk évlapjaiban, mert általa nyertük meg azon alapot, mellyen egy új alkotmány dicső temploma emelkedhetik. De épen ezért, mert most saját kezünkbe van letéve nemzetünk sorsa, a törvényhozó testület tagjainak magasztos kötelességei korántsem szünnek meg, hanem csak változnak; s innen haza térvén, mindnyájunk haza­fias kötelessége, őszintén azon törekedni: hogy az itt elért átalakulás, melly viszonyaink legmélyébe hat, az országgyülés által adott irányban, békésen s így üdvösen menjen át az életbe is. Egyetértés és méltányosság legyen jelszavunk, nehogy egymás közt meghasonlva, valamikép akkor játszuk el az ígéret földjét, midőn még küszöbén is alig léptünk át.”

Ezzel véget ért az utolsó rendi országgyűlés és a király még aznap délután visszautazott a császárvárosba.

A király által szentesített törvények közül az I. törvénycikk József nádor emlékének megörökítéséről, a következő cikk pedig István főherceg nádorrá választásáról szólt. A magyar társadalom szempontjából döntő fontossággal bírt a közteherviselés (VIII. tc.), az úrbéres szolgálatatások (IX. tc.) és a papi tized eltörlése (XIII. tc.). Magyarország politikai viszonyainak megújítását szolgálta a felelős magyar minisztérium létrehozása (III. tc.), az évenkénti országgyűlés (IV. tc.), a népképviseleti országgyűlési választások (V. tc.), az ország területi egységének helyreállítását biztosította a Partium visszacsatolása (VI. tc.) és az Erdéllyel való unió (VII. tc.), megerősítette a jászkunok redemptiós kiváltságait (XXV. tc.), és szabályozta a Hajdú kerület (XXVI. tc.), valamint a Tengermellék (Fiu­me és Buccari szabad tengerkereskedési kerületek) működését (XXVII. tc.).

Trikolór és nemzetőrök

Ugyanígy nagy jelentőségű volt a megyei hatóságokról (XVI. tc.), a szabad királyi városokról (XXIII. tc.), a községi választásokról (XXIV. tc.) és a sajtóról (XIII. tc.) alkotott törvénycikkek. A polgárosodást szolgálta az ősiség eltörlése (XV. tc.), az úrbéri kártalanítás igénye (XII. tc.), az úriszéki bíráskodás megszüntetése (XI. tc.), a hitelintézetek felállítása (XIV. tc.), a magyar egyetem megalakítása (XIX. tc.), a színházak (XXXI. tc.), valamint a vallási egyenlőség tárgyában (XX. tc.) hozott cikkelyek. A XXI. törvénycikk rendelkezett a nemzeti színekről és az ország címeréről – amely szerint a „nemzeti szín és ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik” –, és különös jelentőséggel bírt a nemzetőrség létrehozásáról (XXII. tc.) szóló törvénycikk, amely a délvidéki „kis háború” kitörését követően szolgáltatta a jogalapot az első honvédzászlóaljak megszervezéséhez.

A paragrafusok ereje

Az áprilisi törvények – amelyek a társadalom szerkezetének és az ország politikai berendezkedésének reformját segítették elő – rakták le a polgári Magyarország alap­jait, de való igaz, a sebtében megalkotott harmincegy törvény nem tudta a március 15-én megfogalmazott „12 pont” összes követelését megvalósítani, ezért nem érintette sem a hadsereg, sem a nemzeti bank ügyét. E hiányosságokról Kossuth találóan fogalmazott követjelentésében: „nem minden ez, mi az egész nemzet jövendőjét magában foglalná, hanem alapja jövendő kifejlődésünknek…”

Pozsonyban a Batthyány-kabinet nem tétlenkedett, rögvest munkához látott, és első, „szürke” hétköznapján már arról határozott, hogy a királytól kéri a császári-királyi hadsereg Galíciában állomásozó magyar kiegészítésű alakulatainak hazahozatalát, és kormánybiztosokat küld a tót lakosságú felvidéki megyékbe. Egyúttal a nádort felkérte, hogy tárgyaljon az újonnan kinevezett horvát bánnal, Josip Je­lačić báróval, míg a külügyér azon feladatot kapta, hogy a bécsi udvarnál tartózkodó angol követet tájékoztassa a magyarországi fejleményekről. Hamarosan a kormány Pozsonyból Pest-Budára költözött, hogy, törvényi kötelezettségének eleget téve, ott folytassa tevékenységét Magyarország alkotmányos, polgári átalakulásáért.