Boros ImreA társadalomrombolás gazdaságtana

A társadalmak olyan emberi közösségek, amelyeket különös és tartós kohézió tart össze, ami hosszú történeti formálódás terméke, és több elemből is összetevődhet

Boros Imre – 2018.04.09. 03:00 –

Mindenekelőtt meghatározó a területi lehatároltság, amit az adott társadalom a saját országának nevez. Fontos kapocs a nyelvi azonosság vagy a többnyelvű közösség részeinek tartós megállapodása a nyelvhasználatról. A hitbéli közösség, valamint a vérségi hálózatok sűrű szövete is komoly összetartó erőt képez. A társadalmak együtt képesek a létfenntartásukhoz szükséges javakat megtermelni vagy más közösségekkel szükségleteik kielégítésére kölcsönösen előnyös cseréket folytatni.

A társadalmak kohéziójának fenntartására vezetők rendeltetnek manapság választásokon. A társadalom kohéziójának legfontosabb eleme a tartós védelmi és rendfenntartási képesség. Azokat a közösségeket, amelyek ezekkel a tulajdonságokkal rendelkeznek, joggal nevezzük társadalmaknak, minden jelzős szerkezet nélkül. Rájuk a zárt jelző nem alkalmas, hiszen intenzív kapcsolatot tartanak más társadalmakkal. A nyílt jelzővel reklámozott társadalomból pedig éppen a társadalom szó maradhat joggal ki, és marad a nyílt, ami jelen esetben nem jelző, hanem egy kategóriába sorolhatatlan fantáziatermék, amely a kohézió egyetlen szükséges elemével sem rendelkezik. Az ilyen típusú embertömegek spontán fluktuációjával járó nyíltsága nem egyéb, mint a tradicionális társadalmak lerombolásának eszköze.

Látszólag egyébként a „nyílt társadalom” ötletének és a „nyílt társadalmaknak” nincs tetten érhető vezető rétege, intézményei. A legutóbbi időkig azokat, akik holmi titkos társaságokról és ezek világformáló összeesküvés-elméleteiről beszéltek, idült mániákusoknak illett címkézni, annak ellenére, hogy az ilyen társaságok felettébb titkos összejövetelei időnként mégis lelepleződtek. Az elhallgatás mára azonban csődöt mondott. Manapság, amikor a nyílt társadalomnak nevezett nem tudjuk, micsoda mindennapjait éli, az ellene nem védekezőkben joggal merül fel, hogy valamilyen módon köthető-e a folyamat mégis konkrét személyekhez, illetve intézményekhez, vagy az csak úgy létezik magában? A gondolat főként annak kapcsán érdekes, hogy a folyamat véghezviteléhez nyilvánvalóan rengeteg pénz kell, ami semmiképpen sem pottyan le az égből, és sok megbízható, jól fizetett ember és hatalmas szervezettség. Távolról sem léphetünk fel jelen körülmények között a teljes feltérképezés igényével. Egyetlen emblematikus személy (Soros György) és egyetlen nagy hatalmú pénzügyi intézmény (Goldman Sachs) gyakorlatán jól lehet szemléltetni a modell működését.

Soros György esete jobban feltárt. Őt egyrészt eredményes üzletembernek (inkább spekulánsnak), másrészt bőkezű filantrópnak mutatta be a világsajtó. A helyzet az, hogy amikor saját szakállára spekulálva szerzett milliókat, gyakran ráfázott, mert szembejöttek vele a törvények. Így járt Franciaországban a Société Générale-részvény spekulációs ügyében és nálunk is, amikor az OTP-részvényeket shortolta jogellenesen. Mindkét eset szankciókkal járt. Amikor meg dollármilliárdokat keresett valutaspekulációkon, kellettek a kollaboráns állami mezben tündöklő eleve beépített játszótársak, akik a biztos tippeket adták állami és jegybanki helyekről.

No, és természetesen a bennfentes „üzleten szerzett” pénz egy részéhez a „filantróp” feladatokat is rögtön megkapta. Most, hogy már Soros hajlott korú, a célösszeg alapítványba került, nehogy a végén még örökösödési per legyen a vége. Marad körülbelül huszonöt százalék, jól megszolgált jutalékként, saját vagyonban. Ma már az is nyílt titok, sőt inkább nyílt információ, hogy az összegek mire kellenek. Kellenek a különböző országok tucatjaiban épült, a liberális jogrend előre kialakított törvényi lazaságai miatt gomba módra szaporodó, civilnek álcázott hálózatok és az ebben szorgoskodó ezrek dotálására. Manapság gyarapodó leltára van annak hazánkban és más országokban is, hogy kik e hálózat szereplői, és miben utaznak. Az Európai Unió parlamentjében szinte minden pártban összesen több mint kétszázötven képviselő tolja Soros szekerét, „civil szervezetei” rendszeresen találkoznak az unió döntés-előkészítőivel, ő maga pedig a legmagasabb szinttel, magával a bizottság főnökeivel áll puszilkodós viszonyban.

Hazánkban több tucat Soros dotálta civil szervezet és mintegy kétezer fő áll hadrendben. Joggal merül fel a kérdés, hogy miként vált társadalmak egész sora szinte teljesen védtelenné e kiterjedt, Soros és mások által űzött társadalombomlasztással, rombolással szemben. Ezt lehet kitűnően szemléltetni a Goldman Sachs amerikai bázisú óriásbank működésén keresztül – bár a pályán hasonló célkitűzéssel természetesen más óriások is működnek. A cég valóságos politikaalakító világhálózatot épített ki és üzemeltet saját embereivel a világ ügyeinek kívánalmaik szerinti alakulására. Hét esetben delegáltak soraikból jegybankelnököket fontos országokba (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Kanada, Dél-Afrika stb.). Az EU kulcsfontosságú versenyjogi főbiztosa két ízben került ki soraikból. Két EU-bizottsági elnökkel is büszkélkedhetnek (Prodi, Barroso). Öt alkalommal miniszterelnököt is sikerült delegálniuk, egyebek mellett pénzügyi krízisországokba (Olaszország, Görögország). Volt világbanki elnökük, IMF-részlegvezetőjük, de ami a legtöbbet nyom a latban, hat esetben delegálták az Egyesült Államok pénzügyminiszterét (Secretary of State Treasury).

Ennek is betudható, hogy a 2008-as világpénzügyi válság kirobbantásában betöltött kétes szerepük máig feltáratlan, tevékenységük, amikor ügyfeleik kárára és saját hasznukra üzleteltek, máig büntetlen maradt. Ma is olyan pénzügyminisztere van az Egyesült Államoknak, aki tizenhét évig a cégben szolgált. Legújabb „szerzemény” a szocdem német pénzügyminiszter mellé delegált helyettes. Rossz nyelvek szerint ő a pénzügy élére éppen beesett miniszter „első felettese”.

Gyakran ők, a goldmanosok fogják a gyeplőt az Egyesült Államok pénz- és tőkepiacait felügyelő bizottságban.

A világ pénzügyi életében kulcsszerepet betöltő volt goldmanosoknak se szeri, se száma. Ők a célországokban sem tétlenek, egyengetik az utat a Soros-féle civileknek, törvényeket rendelnek és hozatnak, kézben tartják a véleményformáló sajtót, az általuk kezdeményezett és helyi politikai mamelukjaik által alkotott jogi eszközökkel ritkítják a kritikusok sorait. Volt, ahol teljes parlamenti pártot sikerült gründolniuk. Erről szólt nálunk az SZDSZ története. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás két évtizedig az SZDSZ által kijelölt csapáson folyt – lehettek kormányon vagy hivatalosan ellenzékben.

Máshol csak a hatékony beszivárgásokig, esetleg pártvezetések kézben tartásáig jutottak el. A jegybankok feletti dominanciát „független jegybank” szlogen jegyében szinte mindenütt megszerezték, volt, ahol évtizedekre, mint például nálunk. Ennek azért volt döntő jelentősége, mert így a társadalomrombolás költségeit magukra a rombolásra ítélt társadalmakra tudták, tudják hárítani. Az üdvözítő szabad tőkemozgás jegyében törvényileg biztosították maguknak az utat, hogy az illegális tevékenységükhöz szükséges pénzeket a társadalmak ellenőrzése alól végleg kicsúszott adóparadicsomokba juttassák. Mérvadó becslések szerint jelenleg mintegy negyvenezermilliárd dollárnyi értéket, amiből aztán lehet „jótékonykodni”. A „civilek” alaposan kézben vannak tartva, aki véletlenül megbotlik, az le is bukik – de a közkatonák nem tudnak számot adni gazdáik adóparadicsomokban felhalmozott erőforrásairól.

Mára ott tartunk, hogy nemcsak a jogrend van megtűzdelve társadalombomlasztó szabályokkal (a vádlottak személyiségi joga megelőzi a kárvallott elemi érdekérvényesítési jogát), hanem hivatalos „civil” keretek között érzékenyítgetik a jogszolgáltatókat, hogy társadalombomlasztó tevékenységeket még az érvényes törvények adta lehetőségeknél is enyhébben ítéljenek meg.

Európa társadalmai pedig csak most kezdenek ébredni. Mindegyik a maga módján. Mi egy kicsit előbbre tartunk, már értjük a civilezés lényegét, és ismertek a „jogvédő-jogtipró” harcosok is. Feltáratlan azonban a Goldman Sachs-i gondolat jegyében fogant hálózat. Azt, hogy időnként jól járunk el, onnét tudhatjuk, hogy hatalmas balliberális jajongás támad. Gondoljunk csak a Magyar Nemzeti Bank kurzusváltását kísérő jajveszékelésre. Másrészt elmulasztunk igazoltan „Goldman-szellemű” szereplőket megnevezni, mi több, máig kifejezetten becsben tartjuk őket. Vegyes a kép, sok még a teendő, ha meg szeretnénk úszni a nyílt fene tudja, mit is.