Cél, hogy pár éven belül jelentősen kiterjesszék az elektronikus ügyintézést

Digitális átalakulás

Vitéz Anita – 2018.03.22. 03:24 –

A magyar kormány célja, hogy minden magyar polgár a nyertese legyen a digitalizációnak – mondta Deutsch Tamás a Digitális jólét programért (DJP) felelős miniszterelnöki biztos szerdán.
A politikus a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) tartott, Hálózatkutatási kihívások a közigazgatásban című projektindító konferencián kiemelte, a digitalizáció egy „esélyt teremtő folyamat”, amelynek középpontjában a „digitális ökoszisztéma legfontosabb szereplői, a polgárok” állnak. A politikus kiemelte, a program alapja, hogy nem képzelhető el sikeres digitális átalakulás, ha nincs a kor színvonalának megfelelő, nemzetközi szinten is színvonalas digitális infrastruktúra, mert erre épül a magyar gazdaság digitális átalakítását szolgáló valamennyi fejlesztési program, és az állam működésének digitalizációját szolgáló fejlesztési program. Ez utóbbi célja, hogy a 2020-as évek elejére bármilyen állami vagy önkormányzati szervezetnél lehetséges legyen az elektronikus ügyintézés Magyarországon – tette hozzá. Kitért arra, hogy a DJP a digitális átalakulás „tegnapja”, a folyamat jelene a DJP 2.0, amely program két tucat új, a digitalizációt szolgáló fejlesztést fogalmaz meg az okosváros-fejlesztésektől kezdve Magyarország digitális sportstratégiájának kidolgozásán át a digitális egészségipar és a digitális agrárstratégia kidolgozásáig. Szintén a program részei a hatásvizsgálati kutatások, amelyek a digitalizáció élettani, pszichológiai, szociálpszichológiai hatásait, agyműködésre gyakorolt hatásait vizsgálják, hogy kideríthető legyen, melyek a folyamat elhárítható kockázatai és valós veszélyt jelentő velejárói – tette hozzá a politikus.