„Összeköt bennünket, hogy magyarok vagyunk”

Szájer József szerint sorsdöntő lesz az áprilisi választás

MH/MTI – 2018.03.18. 19:30 –

Összeköt bennünket, hogy magyarok vagyunk, hogy ehhez a földhöz kötődünk, ezt a hazát szeretjük, és azt szeretnénk, ha ez a haza ilyen is maradna, ezért április 8-án sorsdöntő választásra készülünk - jelentette ki Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő vasárnap délután a Bács-Kiskun megyei Solton.

Szájer József a Fidesz választási kampányának solti állomásán kiemelte: egy hazába tartozunk, valamennyien magyaroknak valljuk magunkat, és most ezt fenyegeti veszély. A választás pedig azért sorsdöntő, mert nem csak négy évre, hanem jóval hosszabb időre szól. Ha ugyanis egy bevándorlási hullám elsöpri Magyarországot, Európát, azt már "nem lehet visszacsinálni. Ezt a dolgot egyszer lehet elrontani" - hangsúlyozta.
A fideszes politikus szerint valamennyi ellenfél valamilyen formában le akarja bontani a határkerítést és valamilyen formában támogatja azt a brüsszeli, strasbourgi elképzelést, hogy Magyarországra kötelező elosztási rendszer szerint idegeneket telepítsenek be.
Szájer József az egyik legfontosabb tényezőnek az erőt nevezte, amely miatt meg tudott maradni az ország a 2015-ös válság kezdete óta. Magyarország erős kormányának köszönhető, hogy "ellent tudunk állni és, hogy most már Európa egy része bennünket követ, még ugyan nem elegen, de már egyre többen" - fogalmazott.
Beszélt arról is, hogy Magyarország senkinek nem akarja megmondani, mit csináljon, viszont azt sem tudja elfogadni, hogy mások mondják meg, mit tegyen. Véleménye szerint a németek a kötelező elosztást azért erőltetik, mert a beengedett bevándorlók okozta tehertől így szabadulnának.
Szájer József hangsúlyozta: Nyugat-Európában már nem nagyon lehet megfordítani a folyamatokat, de Magyarországon még igen, éppen ezért, "ha nem akarunk bevándorlóországgá válni, most kell ezt a döntésünket megerősíteni és meghozni" - fűzte hozzá.
Mint mondta: a magyar emberek józanok, és másképp gondolkodnak, mint a nyugat-európai politikusok. A bevándorlást ugyanis nem lehetőségnek, hanem veszélynek tekintik. A betelepítés helyett pedig úgy gondolják, hogy a határokat kell megvédeni.
A magyarok nem akarják feladni magyarságukat, sőt kiállnak Európa és a keresztény értékek védelme mellett - hangoztatta Szájer József, majd hozzátette: "nem vagyunk azonban szívtelenek vagy szívtelenebbek, mint a nyugat-európaiak, egyszerűen azt valljuk, hogy az a hatékony segítség, amely oda megy, ahol a baj van".
Font Sándor, a kalocsai központú választókerület Fidesz-KDNP-s jelöltje fizikai képtelenségnek nevezte, hogy "2-3 milliárd bevándorlót" Európa jóléti színvonalára lehessen emelni. Mint mondta, azt sem érti, hogy a Németországban kialakult munkaerőhiányt miért nem az olasz, spanyol vagy portugál munkanélküli pályakezdő fiatalokkal próbálják meg orvosolni. Azt pedig végképp kizártnak tartotta, hogy "a migránsáradatból minőségi német munkaerőt faragjanak".