Évtizedek óta működött egy pakisztáni pedofilhálózat Telfordban

Az elmúlt negyven évben akár ezer fiatalkorú lányt is megronthattak

MH – 2018.03.18. 18:20 –

Mintegy negyven éve működött az a főleg pakisztániakból álló bűnbanda Telfordban, amely több száz, egyes becslések szerint ezer lányt rontott meg, adta-vette áldozatait, sőt, három esetben gyaníthatóan gyilkosságot is elkövetett.

Sokkolta a brit közvéleményt a telfordi banda esete, amelyben a nyolcvanas évek óta folytattak emberkereskedelmet a pakisztáni származású bandatagok. A hálózat az egész országot behálózta, legfiatalabb áldozatuk mindössze tizenegy éves volt. A banda módszere az volt, hogy szegényebb, munkásosztálybeli brit lányokat környékeztek meg, elcsalták őket otthonról, majd bedrogozták, bezárták vagy megverték őket. Volt, akin éveken keresztül követtek el nemi erőszakot. Az ügyben most már folyik a nyomozás, három embert őrizetbe vettek, de a sorozatos erőszak részleteit még vizsgálják. Nehezen indult meg a nyomozás: a Mirror szerint annak ellenére, hogy szociális munkások már a kilencvenes évek elején tudtak róla, hogy a környéken rengeteg a kiskorúak sérelmére elkövetett nemi erőszak, nem tettek feljelentést, a hatóságok pedig attól tartottak, hogy ha keményen lépnek fel a pedofilok ellen, rasszistának fogják őket bélyegezni. A kezdeti nyomozás ráadásul nem csupán lassan haladt, hanem sok esetben eredménytelenül is zárult, volt olyan eset, amelynek ötször futott neki a rendőrség. A brit állami média megpróbálta elhallgatni az esetet – írja a Mirror.