Kocsis Máté: Horváth Csaba csak hazudozással tudja felhívni magára a figyelmet

A Fidesz budapesti elnöke kiemelte: Budapest kimenekült a Demszky-Hagyó-Horváth vezetése alatt létrehozott adósságcsapdából

MH/MTI – 2018.03.17. 18:59 –

A Fidesz budapesti elnöke szerint Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője alkalmatlansága miatt csak hazudozással tudja magára "olykor" felhívni a figyelmet.

Kocsis Máté ezt arra reagálva közölte az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében, hogy az MSZP politikusa Szabad, önálló és erős Budapestet, most! - jelmondattal ismertette az MSZP-Párbeszéd fővárosi programját. Szerinte kivéreztetés és kiszolgáltatottság helyett önállóság kell Budapestnek.
A Fidesz politikusa reagálásában azt írta, a főváros évről-évre több pénzből, egyre magasabb színvonalon látja el feladatait, miután az Orbán-kormány kimenekítette abból az adósságcsapdából, amelyet a Demszky-Hagyó-Horváth vezetés halmozott fel. A jelenlegi kormány döntéseinek köszönhetően több mint kétszáz kormányzati beruházás valósult vagy valósul meg, emellett elindult Budapest történetének legnagyobb egészségügyi-fejlesztési programja, amely a következő években mintegy 700 milliárd forint állami forrásból növeli az itt élők egészségbiztonságát.
Kocsis Máté közölte továbbá, hogy csak a fővárosi önkormányzat tízezer fát ültetett el Budapesten, a regisztrált bűncselekmények száma soha nem látott mértékben csökkent, a turisták száma pedig soha nem látott mértékben nőtt. Kocsis Máté szerint a baloldali politikusok véreztették ki, és adósították el végletekig Budapestet, és a 4-es metró kapcsán hozzájuk kötődik az ország legnagyobb korrupciós botránya is. Ha Horváth Csabán és Karácsony Gergelyen múlna újra szétlopnák és eladósítanák a fővárost, valamint illegális bevándorlók tömegeit költöztetnék laktanyákba és önkormányzati lakásokba.