Nagy ErvinSzolgaság vagy szuverenitás

Az akarat, a szándék és a hazaszeretet a fontos, szemben a nemzeti szuverenitást elkótyavetyélőkkel, a hazaárulókkal, a nemzet és a közösség ellenségeivel

Nagy Ervin – 2018.03.14. 00:33 –

Ha ma felteszed a kérdést, hogy mit jelent számodra 1848, mit szimbolizál a kokárda, milyen példát és értéket jelenít meg a közösséged számára Kossuth vagy Petőfi, egy mondattal válaszolhatsz. A nemzeti szuverenitás kiharcolását és megvédését.

Persze a történelem és az igazság is bonyolultabb – mint ahogy az lenni szokott. Ott vannak a polgári értékek, a szabadságjogok, vagy ott feszül annak talánya is, hogy fontolva haladva vagy erőszakkal kell-e a szabadságunkért küzdeni. De a történelemben nincs olyan, hogy mi lett volna, ha… és ebben a kérdésben a morális határok kijelölése igen bajos lenne. A március 15-i forradalmat nem lehet és nem is szabad a jó és a rossz dimenziójában méricskélni! A hősökre kell emlékezni és emlékeztetni. Megérteni a haza és a magyarság függetlenségének üzenetét. És persze azt is, hogy nem elég róla beszélni, tenni is kell érte, mert ez nem lehetőség, hanem felelősség és kötelesség a minket követő nemzedékek felé. Az akarat, a szándék és a hazaszeretet a fontos, szemben a nemzeti szuverenitást elkótyavetyélőkkel, a hazaárulókkal, a nemzet és a közösség ellenségeivel.

Mert ilyenek is vannak köztünk. Ilyenek is lesik egyéni, önző hasznukat, szemben a közösség minden értékével.

És itt érünk el a mához. Az 1848-as forradalom, bár oly távol van időben, és oly bonyolult minden célját innen nézve megérteni, de a nemzet megvédése mint ethosz, ma is teljes mértékben aktuális. Ezt ki lehet és ki is kell emelnünk az ünnepből, mert a nemzeti hovatartozás, a beleszületett közösség és velünk élő őseink hagyománya itt él a saját és a testvéreink szívében.

De ahogy mondani szokás: a gondolat kevés cselekvés nélkül. Ezért ma is cselekedni, tenni kell a magyarság függetlenségéért, a haza szuverenitásáért. Lehet, hogy korszakonként változik az ellenség, de a hazaért való cselekvés és az árulás mindig ugyanaz marad. E között mindig tudunk és tudnunk kell különbséget tenni, határvonalat húzni.

Ma, amikor döntő választások előtt állunk, és amikor ismét az ország és a Kárpát-medencei magyar közösség függetlensége, léte és jövője a tét, akkor is hallanunk kell a márciusi ifjak hangját. A nemzeti függetlenségért életüket adók utolsó sóhaját.

Látjuk Európa nagyvárosait, ahol a nemzettudat már feloldódott, ahol a multikulturális társadalom már a múlt, a párhuzamos társadalmak, a no-go zónák a jelen, és ki tudja, mit hoz a jövőt. Káoszt, háborút, erőszakot, netán egy romokon épülő kalifátust?

De itt van hazánk példája. Meg lehet védeni a határokat, meg lehet őrizni a szuverenitásunkat, lehet együtt, vállvetve küzdeni azért, hogy mi döntsünk a saját jövőnkről. Mert bizony áprilisban olyan parlamenti választás elé nézünk, ahol vagy győz a néha-néha hibázó, de az országot mind gazdaságilag, mind közösségében újjáépíteni akaró, a szuverenitásunkat foggal-körömmel védő kormánypárt, vagy győz az ellenzék azon része, amely már bizonyította, hogy viselkedik, ha külső hatalom nyomást gyakorol rá. A gazdasági döntéseket odaadja az IMF-nek vagy az unió hatalmasságainak; a köztulajdont elajándékozza a külföldi multinacionális tőkének; a határon túl élő magyarokat csak másodrendű magyarnak, valamiféle nyakunkon maradt koloncnak tekinti; és ha kell, akkor kardlappal és szemkilövetéssel reagál a szabad véleménynyilvánítók hangjára. Most pedig lebontaná a kerítést, elfogadná a bevándorlási kvótákat, és olyan életteret teremtene, ahol a no-go zónákból kiözönlő muszlimok rettegésben tartanák a biztonságra vágyó magyarokat.

Mert bármit is mondjanak most, az elmúlt évek során mindig a bevándorláspártiak mellé álltak, mindig a védekezés ellen szavaztak, ráadásul Brüsszelbe árulkodni jártak, ott és úgy kínálták a saját szolgalelkűségüket egy cseppnyi hatalomért.

Áprilisban tehát velük, a szemkilövetőkkel, a Brüsszelben árulkodókkal és a velük egy gyékényen áruló Jobbikkal kell szembenéznie az árkok felett a nemzeti tábornak. Nos, ilyenkor kell hegyezni a fülünket és meghallani a márciusi ifjak történelmi korokon áthallatszó, örökké visszhangzó kiáltását.

Talpra, magyar!