„Az írás számomra végső menedék”

Mindazt, amit a politikában vagy a magánéletben nem sikerül megoldanom, megírom – mondta lapunknak a tegnap József Attila-díjjal kitüntetett Lezsák Sándor költő-író, az Országgyűlés alelnöke

Petrovics Gabriella – 2018.03.14. 00:22 –

„A magyar költészet napján, április 11-én fog megjelenni az új verseskötetem a Kairosz Könyvkiadónál Misi, a puska és a lódenkabát címmel.”

 Lezsák Sándor 20180314Lezsák Sándor költő-író, az Országyűlés alelnöke József Attila-díjat vehetett át (Fotó: Varga Imre)
– Irodalmi munkásságát számos díjjal és elismeréssel – köztük Pilinszky János-díjjal és Bethlen Gábor-díjjal is – jutalmazták az utóbbi évtizedekben. Mit jelent önnek a tegnap átvett József Attila-díj?

– Nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert a nyolcvanas évek végén az a rendszer akart kitüntetni, amely ellen lázadtunk, majd 1992-ben az Antall-kormány idején ismét szóba került az írói kitüntetésem, de az is ellentmondásos lett volna, így elmaradt. A Magyar Írószövetség most a József Attila-díjra felterjesztéssel kívánta pótolni mindezt.

– Politikai-közéleti és családi teendői mellett mennyi ideje jut az írásra mostanában?

– Minden napra vannak teendőim a politikában és otthon is. Mindazt, amit a politikában vagy a magánéletben nem sikerül megoldanom, megírom versben, esszében vagy drámában. Ugyanannyit írok, mint korábban, ez számomra egyfajta végső menedék a közélet és magánélet megoldhatatlan problémái elől, amiket írásban ki tudok fejteni.

– Mikor olvashatunk öntől új művet?

– A magyar költészet napján, április 11-én fog megjelenni az új verseskötetem a Kairosz Könyvkiadónál Misi, a puska és a lódenkabát címmel. (Petrovics Gabriella)