Wesselényi mentőcsónakjai

A Szent Rókus kápolna falán ma is jól látható az egykori vízállás

Sárdi Krisztina – 2018.03.13. 01:26 –

Száznyolcvan éve, 1838. március 13-án éjjel tört Pest-Budára a magyar főváros történetének legnagyobb és legpusztítóbb árvize, amely kilenc és fél méteren tetőzött.
A Dunán Bécs felől érkező, Szentendrénél, majd a Csepel-szigetnél megakadt, visszaduzzadt jeges árhullám aznap este tíz órakor átcsapott a Vigadónál emelt töltésen, de átszakította a váci, majd pedig a soroksári gátat is. A három irányból érkező víztömeg szinte átrohant Pesten. A város lakóit csónakon mentették Wesselényi Miklós báró, „az árvízi hajós” vezetésével, hogy aztán a Ludovikában és az erősebb szerkezetű belvárosi templomokban helyezzék el őket. A báró hősiességének volt köszönhető, hogy „csak” százötvenhárom halálos áldozata volt a katasztrófának.

A jelenlegi Nagykörút mentén volt a legmagasabb a vízszint, a Józsefváros, a Ferencváros és a Terézváros alacsonyabb területein meghaladta a két métert is. A Rákóczi úti Szent Rókus kápolna falán vagy a Nemzeti Múzeum Bródy Sándor utcai kerítésén a mai napig látható, meddig ért a kiöntött Duna. Pesten kétezer- kétszáz ház dőlt össze és huszonkétezren váltak földönfutóvá. Liszt Ferenc Bécsben nyolc koncertet adott az árvíz károsultjainak javára, a bevételeiből mintegy huszonnégyezer forintot juttatott az áldozatoknak. Az országgyűlés végül 1840-ben törvényben rögzítette a Duna szabályozását.