Bán KárolyBulis fiú ez a Czeglédy

Álláspont. Czeglédy valamiért nagyon fontos a „demokratikus” pártoknak. Kivált az MSZP-nek és a DK-nak

Bán Károly – 2018.03.10. 00:44 –

Szanyi kapitány azt írta Facebookon a szegedi Csillagbörtön lakójáról, a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás mellett gazdasági csalással is gyanúsított szocialista politikusról, Czeglédy Csabáról: „Ha kell, Táncsics módjára fogjuk kihozni a börtönből!” A bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc abban reménykedik, „Czeglédy nem fog megtörni a börtönben”. Elszólta volna magát? Miért kellene megtörnie? Ártatlan, nem? Ha nem így lenne, ki sem segíti közel kétszázmillióval. Nem tipródik a Szegedi Járásbíróság folyosóján sem, amikor Czeglédy sorsáról döntenek. Csaba politikai fogoly, koncepciós ügy és az orbáni diktatúra áldozata. A hatalom retteg tőle. Azért dugták rács mögé, hogy meggátolják a maffiaállam leleplezését – harsogja a baloldali média is.

Ám most valami azt súgja, aligha csak az elvtársi, testvéri segítségről lehet szó. József Attilával szólva, a „lebukottak segítéséről”. Czeglédy ugyanis valamiért nagyon fontos a „demokratikus” pártoknak. Kivált az MSZP-nek és a DK-nak. Bár úgy tűnik, mintha a hatalomból már kikopott szabad demokratáknak is az lenne. Olyan indulattól fűtött, gyalázkodó, a jogállamot végleg sírba tevő szónoklatot, mint amit például a múlt vasárnapi tüntetésen Magyar Fruzsina színházi dramaturgtól, Magyar Bálint szabad madaras testvérétől, Mécs Imre feleségétől hallottunk a Szabadság téren, ritkán hallhattunk az elmúlt negyedszázadban.

A rendszer szapulása aztán később családi vállalkozásban folytatódott, amikor a bíróság ismét elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. A Hír Tv-ben ugyanis Magyar Bálint ekkor újra leporolhatta maffiaállam-elméletét, a Soros-pénzelte Helsinki Bizottság arca, Sándor Zsuzsa egykori ügyész és nyugalmazott törvényszéki bíró pedig az igazságszolgáltatásnak ronthatott neki. Igaz, a bűnszervezeti csalással gyanúsított baloldali ügyvéd-politikus mentegetését legjobban Kálmán Olga járatta csúcsra a Hír Tv-ben. Az Egyenesen műsorában megszólaló egykori szabad demokrata politikus, Hankó-Faragó Miklós, Czeglédy védőügyvédje ugyanis gyakorlatilag hazugságok-csúsztatások sorával „etette” Kálmán Olga riportert és persze a nézőket.

Például, hogy Czeglédynek azért kellett visszamennie a börtönbe, mert kiszabadulásakor – amikor képviselőjelöltté válása miatt mentelmi joga keletkezett – „első útja a Hír Tv-be vezetett”. Továbbá az új bűncselekmény, ami miatt ismételten őrizetbe vették, valójában polgári ügy volt, amit Czeglédy megnyert. Nem is érti, mi a vád. Hogy kreáltak ebből büntetőügyet? És különben is, a mentelmi joga miatt egyébként sem vehették volna újra őrizetbe. Másnap aztán mégis dugába dőlt a mentőakció csodás forgatókönyve. Kálmán Olga ugyanis Czeglédy Csaba ügyvédjének állításairól kérdezte Zamecsnik Péter büntetőjogászt. Az ismert ügyvédnek volt „néhány valóban rossz híre”. Történetesen az is, hogy az Országos Választási Bizottság, valamint az előzetest indítványozó ügyészség és a nyomozási bíró egyaránt a törvények szerint járt el. Más döntést a tények és a paragrafusok alapján nem is hozhatott – fejtette ki a riportalany.

Azóta nagy a csönd. A fogolyszabadítási hevület alábbhagyott. A Csaba által ígért kormánybuktató dossziék sem kerültek elő. Az adónyomozók vizsgálódnak, a Czeglédyék által foglalkoztatott diákok ámulnak. Egyikük az I love diákmunka – Fizetés nélkül maradtunk csoport tagja, egy Szandi nevű hölgy az alábbi bejegyzést tette: „Ma jött a NAV által tervezett adóbevallásom a tavalyi évről, ahol nincs feltüntetve a májusi fizetésem, tehát nem voltam bejelentve, csak lenyúlták az SZJA-mat. Bulis fiú ez a Czeglédy.”