Tillerson: Messze vagyunk még a tárgyalásoktól Phenjannal

Mun Dzse In szerint számos "kritikus pillanat" áll még Dél-Korea előtt a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséhez vezető úton

MH/MTI – 2018.03.08. 16:49 –

Vannak "potenciálisan pozitív jelzések" Észak-Koreától, de messze vagyunk még a tárgyalásoktól - jelentette ki az afrikai körúton tartózkodó amerikai külügyminiszter az etióp külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján, reagálva az észak-koreai válsággal kapcsolatos fejleményekre.

Rex Tillerson elmondta: Dél-Korea folyamatosan tájékoztatja az Észak-Koreával folytatott egyeztetéseket illetően Washingtont. Szerinte azonban az Egyesült Államoknak "nagyon tisztán látónak" és realistának kell lennie. Olyannyira, hogy magukról a tárgyalásokról is tárgyalni kellene - mondta. Az amerikai külügyminiszter ezzel kapcsolatosan kijelentette: nem tudja, hogy megfelelőek-e a feltételei az Észak-Korea nukleáris leszereléséről folytatandó tárgyalásoknak.

Hasonlóan fogalmazott Mun Dzse In dél-koreai elnök is, aki helyi idő szerint csütörtök reggel kijelentette: számos "kritikus pillanat" áll még Dél-Korea előtt a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséhez vezető úton. A dél-koreai államfő azelőtt beszélt erről, hogy csütörtökön két magas rangú dél-koreai tisztségviselő Washingtonba utazott, hogy ott tájékoztassanak amerikai tisztségviselőket az Észak-Koreába tett látogatásukról. 

A héten ugyanis egy dél-koreai delegáció, élén Mun nemzetbiztonsági tanácsadójával, Csung Jui Jonggal Észak-Koreában járt. A Yonhap dél-koreai hírügynökség korábban a Kék Ház, a szöuli elnöki hivatal meg nem nevezett tisztségviselőire hivatkozva jelentette, hogy Csung utazik csütörtökön Washingtonba, hogy ott tájékoztasson helyi tisztségviselőket észak-koreai látogatásáról. A Yonhap megjegyezte, hogy észak-koreai útjával kapcsolatosan Csung korábban utalt arra: rendelkezik egy "nem nyilvános" üzenettel (is) a kommunista rezsim részéről. A nevük elhallgatását kérő kék házi tisztségviselők szerint Csungot Szuh Hun, a Nemzeti Hírszerzési Szolgálat vezetője fogja elkísérni az Egyesült Államokba. A dél-koreai kormány szóvivői nem tudták megerősíteni az erről szóló értesülések hitelességét.

A Kék Ház kedden közölte, hogy Dél- és Észak-Korea csúcstalálkozót tart áprilisban a két ország határán. A két Korea között több mint egy évtizede nem volt legfelsőbb szintű tanácskozás. A fejleményeket üdvözölte Donald Trump amerikai elnök is, bár hozzátette: "majd meglátjuk, mi történik".

A dél-koreai küldöttség beszámolója szerint Phenjan közölte velük: lemond atomfegyvereiről, amennyiben az országot érő katonai fenyegetések ügyét rendezik és erre biztonsági garanciát is kap, illetve készen áll a megbeszélésekre Washingtonnal Észak-Korea atomfegyver-mentesítéséről és az észak-koreai-amerikai viszony rendezéséről. Néhány szakértő azonban megkérdőjelezi az észak-koreai vezetés e közléseinek őszinteségét.