Kacsoh DánielKáosz Zrt.

Álláspont. Formálódik a paktum, az ellenzéki pártok egyre több körzetben egyeznek meg az egymás javára történő visszalépésről

Kacsoh Dániel – 2018.03.08. 03:48 –

Formálódik a paktum, az ellenzéki pártok egyre több körzetben egyeznek meg az egymás javára történő visszalépésről, ahogy Molnár Gyula MSZP-elnök az egyik alkudozási fordulóról beszámolt, „érkeznek vissza a klubba az emberek”. Itt ismét a választók totális hülyének nézése forog fenn. Vagy inkább átverése. Hiszen milyen klubtagokról beszél ez az ember? Az LMP-sekről, akik elvileg a 2010 előtti világ elutasítására esküdtek fel annak idején, ezért választották a nevüket, s ez adta szinte az egyetlen épkézláb politikai üzenetüket? Vagy a DK-ról, amely az ország mellett a szocialista pártot is történelmi mélységekbe taszító, totálisan eladósító bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc szektaközössége? Vagy a Jobbikról, ami nettó fasiszta retorikájával évekig szemben állt az úgynevezett baloldallal, a szemkilövető rezsimmel és vadliberális társulásaival? Ők mind egy klub lennének?

A taktikai magyarázat érthető, hiszen bizonyos Márki-Zay Péter időközi polgármester-választást tudott nyerni Hódmezővásárhelyen, s bár az őt félhivatalosan támogató valamennyi ellenzéki párt elbújt a kampány során a háttérben, nehogy elriassza a potenciális szavazókat, az eredményhirdetés után lerántották a leplet. Olyan ez, mint a zsákbamacska, s hát kiderült, a csomagban bizony egy virtigli jobbikos politikus kucorodott össze. Most azonban felegyenesedett, immár nem helyi, hanem országos kormányváltási ügyekkel foglalatoskodik, feltételeket is szab. Például a szavazatszerzési célból letagadott migránsbarát megnyilvánulásairól elhíresült másik kiskedvencnek, Karácsony Gergelynek, akinek azt mondta: nem jön el a március 15-i ellenzéki „ünnepségre”, ha Vona Gáborék nem lehetnek ott.

Hát erről van szó, valójában ilyen árut vettek maguknak a vásárhelyiek, talán most már ők is bánják. Lapzártánkig az évtizedekig náciveszéllyel riogató balos pártok nyilvánosan még nem ölelték keblükre a Jobbikot, ám egyre többet utalnak rá, hogy az oly hőn vágyott hatalom érdekében „befogják az orrukat”. Vagy még azt sem kell. Molnár Gyula ezt a gusztustalan és elvtelen machinációt emigyen írta le: „Vannak dolgok, amiket nekem kell kimondani, és van, amikor hamiskásan félrehajtjuk a fejünket, és azt mondjuk a választóknak, hát, ha ők úgy látják.” Értjük, félrehajtják. Hamiskásan.

Nem volt az olyan régen, amikor kevesebbért is keresztre feszíttették a hazai és nemzetközi sajtóval a magyar kormányt, mondván, összekacsint Hitler és Mussolini itthoni örököseivel. Most, néhány éves cukisodás után, a szocialisták félrehajtják a fejüket, és kész. Micsoda morális magasságok!

Nagyjából így nézne ki tehát a kormányváltásra ácsingózók zárt körű részvénytársasága, esetleg még holmi nőverő Juhász Péterekkel, tranzitzónabontó Szigetvári Viktorokkal kiegészülve, egy valóban színes csapat, ideológiai és személyes ellentétekkel átszőve. Már azt is tudjuk, ha netalántán sikerülne megnyernie a választást a szedett-vedett társaságnak, mi következne. Ebben éppen Gyurcsány volt szíves eligazítani minket, pontosabban tisztázni azt, amire amúgy is következtetnénk egy esetleges új kabinet várható összetételéből. Nevezetesen: jönne a nagybetűs káosz, az elhúzódó koalíciós egyeztetések, aztán egy újabb választás. De ezt ő persze győzelemként élné meg – a vesztes megint az ország lenne.

A másik következmény pedig az, hogy az ugrásra kész brüsszeli armada, látva az ellenállás felszámolását, azonmód lenyomná az ország torkán a kvótarendszert. Nem csoda, hogy a jelek szerint kicsit rá is segítenek az ellenzéki esélyekre, például egy országjelentéssel.

Ám ezt is megszokhattuk.
Van miért küzdeni.