Kő AndrásPassz

A riporter megkérdezte a neves futballistát, miért nem lett belőle világhírű játékos. A válasz így hangzott: „Mert általában lepasszoltam a labdát.”

Kő András – 2018.02.24. 02:25 –

Lepasszolni – szép szó. Hangzásában is, tartalmában is. És mégis, az interjúalany keserűen emlékszik vissza pályafutására, mert ő viszont nem kapta vissza a labdát, azaz, átvitt értelemben – és ez a lényeg – a csapat sztárja mellett nem részesült olyan elismerésben, ami szerinte megillette volna.

Lepasszolni, átadni – életünk kulcsszavai. Van száz dollár a zsebemben, és neked is van száz dollár a zsebedben. Ha kicseréljük őket, nekem kis lesz száz dollárom, és neked is lesz ugyanennyi. Ezzel szemben, ha nekem is van egy gondolatom, vagy ötletem, és ezt lepasszolom neked, meg neked is van egy gondolatod vagy ötleted, és azt lepasszolod nekem, akkor már mindkettőnknek lesz két gondolatunk vagy két ötletünk.

A világirodalom – hogy egy másik terepre térjek – tele van passzokkal, baráti kölcsönökkel. Byron passzolt Puskinnak, Stendhal Flaubert-nek, Vörösmarty Petőfinek, Conrad és Saint-Exupéry Márqueznek. A fiatalon, huszonkilenc éves korában elhunyt Marlowe az életet passzolta oda Shakespeare-nek, hogy a nagy drámaíró kiteljesedhessen a színpadon.

Előfordul aztán olyan eset is, amikor a passz negatív töltésű. Egy ír hajó kapitánya, amikor egyszer úgy látszott, hogy a vihar elsüllyeszti a hajójukat és odavesznek mindahányan, fogadalmat tett, hogyha megmenekülnek, Szűz Mária templomában akkora viaszgyertyát állíttat, mint a hajója árbóca. Barátja azonban figyelmeztette, hogy tán az egész országban nincsen annyi viasz.

– Fogd be a szád! Csak engedd meg, hogy fogadalmat tegyek, aztán ha megmenekültünk, még mindig mondhatom, hogy passz…Visszatérve a sportra: a passz szót csak elég későn, 1900-ban írták le először, a Sport-Világban látott napvilágot. „A másik szélső csatárhoz passzolja a labdát” – olvashatjuk. A passz szinonimája, az átadás főnév még későbbi keletű: 1946-ban használta először a sportnyelv.

S ha már a passz első előfordulását emlegettük, álljon itt egy futballanekdota is. Marosvári Bélának hívták a Csepel valamikori csatárát, aki jeleskedett az összjátékban, de egy alkalommal, a bemelegedés híján, gyors egymásutánban háromszor passzolt az ellenfélhez. Nem sokat késett a kommentár:

– Óriási ez a Bimbi! Milyen csuda jól adja emberhez a lasztit.

– Meg vagy hibbanva?! Marosvári eddig csak ellenfélhez passzolt!

– És az neked nem ember?

A passz életünk minden területén jelen van. Uralkodik a tolvajnyelvben, a kártyajátékban, a politikában. Van jó passz és rossz passz. A vívásból merítve: van jó tempó és rossz tempó. A szellemes slussz-passzról – ami valaminek a kérlelhetetlen végét jelenti; a szleng így jegyzi: oszt jó napot!; oszt kezitcsókolom! – nem is beszélve. Van azonban valami, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk: „Meg kell tudnunk, vajon a szavakat az irodalmi hagyomány értelmezése szerint használjuk-e, vagy a piac hagyományainak megfelelően?” (James Joyce) Félek az utóbbi előretörésétől.