Fidesz: Czeglédy visszaél a joggal, szökni akar

Az előzetes letartóztatásban lévő politikus leadta az országgyűlési választáson való részvételhez szükséges aláírásokat

MH/MTI – 2018.02.21. 16:33 –

Czeglédy Csaba visszaél a joggal és szökni akar - így kommentálta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón, hogy hírek szerint az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba jelölteti magát a parlamenti választáson, és a nevében le is adták az ehhez szükséges aláírásokat.

 

Már le is adta az aláírásokat Czeglédy

Sikerült összegyűjtenie és már le is adta az országgyűlési választáson való részvételhez szükséges aláírásokat a csalás gyanúja miatt előzetesben ülő Czeglédy Csaba – tudta meg a hvg.hu.

Ha nyilvántartásba veszik, akkor függetlenként indul a választáson – és nem mellesleg kijöhet a börtönből.
Az aláírásgyűjtést február 19-én kezdték meg, és állítólag nem volt nehéz dolguk, több szombathelyi választó maga jelentkezett az egykori szocialista politikus családjánál, hogy aláírásukkal támogatnák a csalással meggyanúsított Czeglédy-t.

(HVG)

"Így működik a maffiabaloldal: lopnak, csalnak, és azután még a törvényeket kijátszva le is akarnak lépni" - fogalmazott Halász János, aki szerint Czeglédy Csaba - költségvetési csalással gyanúsított szombathelyi önkormányzati képviselő - a jelöltség mögé bújva akar kiszabadulni az előzetesből, így akarja megúszni a börtönt, sőt valószínűleg el akar szökni. A frakciószóvivő ezt felháborítónak nevezte.

Emlékeztetett: a "Czeglédy-bűnszervezet" ellen már 6 milliárd forintos áfacsalás és több száz diák megkárosítása miatt nyomoznak. "Az egymással veszekedő Gyurcsány és az MSZP mégis összezár mögötte, és most úgy akarják megmenteni Czeglédyt és a saját bőrüket, hogy a jelöltséggel védelmet adnának neki" - mondta Halász János, hozzátéve: azon sem csodálkoznának, ha kiderülne, hogy az MSZP és a DK "fű alatt" segített Czeglédynek az aláírásgyűjtésben.

A fideszes politikus kérdésre többször is megerősítette, hogy a Magyar Helsinki Bizottságot "Soros-szervezetnek" tekinti.

Arra a felvetésre pedig, hogy a hírek szerint Vona Gábor Jobbik-elnök keddi sajtótájékoztatóján a Fidelitas egyik belvárosi tagja játszotta le felvételről egy müezzin imára hívó szavát, a Fidesz-frakció szóvivője azt felelte: azok után, hogy Vona Gábor korábban arról beszélt, szerinte az utolsó mentsvárunk az iszlám, nem csodálkozik azon, hogy ahol a Jobbik elnöke megjelenik, ott esetleg müezzinéneket lehet hallani.

 A jogerős nyilvántartásba vételt követően dönthet az ügyészség Czeglédy Csaba ügyében

Az ügyészség csak Czeglédy Csaba egyéni országgyűlési képviselő-jelöltségének jogerős nyilvántartásba vételét követően dönthet a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő politikus ügyében - közölte Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére.

A valasztas.hu-n szereplő adatok szerint a Vas megye 1. számú, szombathelyi székhelyű választókerületben legalább ötszáz választópolgár ajánlásának átadásával Czeglédy Csabát független jelöltként bejelentették a választókerületi választási bizottságnál.

A választási eljárásról szóló törvény alapján a leadott ajánlások ellenőrzésére három napja van az illetékes választókerületi választási irodának. A jelöltek nyilvántartásba vételéről - legkésőbb a bejelentéstől számított negyedik napon - döntenek a választási bizottságok. A választási bizottság elsőfokú határozata ellen a névjegyzékben szereplő választópolgár, jelölt, jelölő szervezet, továbbá az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet fellebbezést nyújthat be.

Az Országgyűlésről szóló törvény alapján a jogerősen nyilvántartásba vett jelölteteket a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg azzal az eltéréssel, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséről a Nemzeti Választási Bizottság határoz.