Beketovka, haláltábor Sztálingrád alatt

S mint minden sorsdöntő történeti eseményhez, Sztálingrádhoz is fűződnek igaz vagy félig igaz legendák

Tamáska Péter – 2018.02.20. 02:39 –

Az egyikből, a szovjet Vaszilij Zajcev és a német Heinz Thorvald, a két mesterlövész viadaláról film is készült Ellenség a kapuknál címmel. A baj csak az, hogy Thorvald néven egyetlen mesterlövész sem szerepel a német katonai nyilvántartásban

Figyelem a sztálingrádi csatáról folyó emlékezetpolitikai csatározásokat. Az Európa – egyes értékelések szerint a világ – sorsát eldöntő csata hetvenöt éve, 1943. február 2-án fejeződött be, amikor a város északi részét tartó német csapatok feladták a hiábavaló ellenállást a Vörös Hadsereggel szemben.
SztálingrádEgy világszerte ismert felvétel: a győztes Vörös Hadsereg egyik katonája diadalittasan lobogtatja a szovjet zászlót a romos Sztálingrádban (Forrás: Wikipedia)
Bár a Spiegel vagy a Deutschlandfunk s más médiumok szőrmentén és „putyinozva” érintették a kerek évfordulót, mégis – ahogy Dieter Stein, a Junge Freiheit főszerkesztője mondja a sztálingrádi német halottakról szóló cikkük kapcsán – a német közvéleményre a hallgatás volt a jellemző. A cikkben olvashatjuk, hogy a volgográdi Jogi Egyetem tanára, A. J. Epifanov kilencvenes évek elején fotókat közölt azokról a hullahegyekről, amelyek a Paulus-féle 6. hadsereg megadását követően a sztyeppét a fogságba esettek gyűjtőhelyeiig és a lágerekig, Beketovkáig, Krasznoarmejszkig, Dubovkáig és Frolovig elborították, ám meglepetésére a német történészek nem mutattak különösebb érdeklődést az általa feltárt levéltári dokumentumok iránt. A „történészvita” a német egyesítés időpontjára az identitásvédők vereségével végződött, s mára a német történelem a holokauszttal kezdődik.

Hadifogolysors

Mi is történt 1942. január 31-ét követően, amikor Friedrich Paulus vezértábornagy – szégyenében talán, de „magánemberként” –megadta magát? Kilencvenegyezer német katona tette le a fegyvert, s közülük csak minden huszadik tért haza a hosszú, 1955-ig tartó hadifogságból: sokuk számára Beketovka és a halál volt a végállomás. Epifanov képein labdarúgópályányi területeket látni sűrűn tele holttetemekkel, s Antony Beevor, Sztálingrád igaz krónikása is megírja, hogy azokat a sebesült és beteg katonákat, akik nem bírták az utat, az oroszok tömegesen lőtték agyon.
(A németek mellett harcoló s magukat velük együtt megadó orosz és ukrán segédcsapatok, a „hiwik” tagjait a belügyi osztagok rögtön kivégezték.) Még tíz évvel a harcok után is exhumáltak tömegsírokat, s a roszoskai nagy katonai temetőben – ahol külön parcellákban vannak a német s külön a szovjet katonák sírjai – a márványtáblákra és a sírkeresztekre a német keresőszolgálat kutatómunkájának köszönhetően több tízezer német katona neve került. (Ma Beketovka, Volgográd része, lakótelep.)

Az NKVD, a belügyi népbiztosság 1943. áprilisi jelentése szerint hetvenháromezer hadifoglyot regisztráltak a gyülekezőpontokon, Beketovkában és a többi környékbeli táborban: közülük áprilisig a felük meghalt. (Tizenkétezerre tehető a lágerkórházakban meghaltak száma. A tífusz és más járványok ellen a fűtetlen barakkokban gyógyszer nélkül az orvosok tehetetlenek voltak. A Carica folyó torkolatánál lévő 1. sz. kórház valóságos hullaház volt.) A jelentés nem szól azokról, akik a gyülekezési pontokig sem jutottak el: lehet, hogy ilyen halomra lőtt katonák láthatók Epifanov fotóin, s amelyeket németes precizitással vettek fel a szovjet belügyi fotósok. Beevor megállapítása szerint Jeremenko tábornok törzse és az NKVD közt kezdetben nem volt szervezett együttműködés: a hadsereg örült, ha a saját embereit el tudta látni (a szovjetek is éheztek), és Zsukov marsallnak még a megadás pillanatában sem volt semmiféle elképzelése arról, mit kezdjenek a nagyszámú hadifogollyal. Guido Knopp a ZDF Századunk című, a német huszadik századot bemutató tévésorozatában is elhangzik, hogy a foglyok több mint fele már nem élt 1943 kora tavaszán.

Feledésre ítélve

Ahogy Hitler lélekben leírta Sztálingrádot, úgy írja le az ott meghalt német katonák emlékét a ma német közvéleménye. Pedig a hadifoglyok egy részét a szovjetek kivégezték, mint a lengyel tiszteket Katynban, sokakat pedig úgy hagytak éhen pusztulni, mint a holodomor, a nagy éhínség idején az ukránokat. (Kannibalizmus is volt: erről a visszaemlékezők szerint a bűnösök rózsaszín ábrázata tanúskodott. A lágerekbe került szövetségesek, a román hadifoglyok bandái meglesték és kirabolták a sebesülteket, az osztrákok pedig kezdtek azzal a gondolattal játszani, hogy ők nem is németek.) Rüdiger Overmans hadtörténész szerint azonban a nagy halálozási számból sem lehet arra következtetni, hogy Paulus megadása után a Kreml tömeggyilkosságokra adott volna ki parancsot. Bumáska, bizonyíték nincs. Ezt Putyin elnök is jól tudja, de a biztonság kedvéért a sztálingrádi foglyokra vonatkozó levéltári anyagok kutatását erősen korlátozta. (Hein Mayer könyve – A sztálingrádi foglyok tragédiája 1942–1956 között orosz archívumok alapján – még egy normál szamizdat terjedési sebességét sem érte el.) Egyébként a szovjet parancsnokok könyörtelenségére jellemző, hogy Csujkov, a Sztálingrádot védő legendás 62. hadsereg parancsnoka több ezer katonáját végeztette ki gyávaságért, s a statisztikák ezt is a harctéri veszteségek közt könyvelték el. Megjegyzem, hogy a nagy csata idején három bátor német kommunista, Walter Ulbricht (később az NDK diktátora), Wilhelm Pick (majdani államelnök) és a széplélek Erich Weinert (az írószövetség eljövendő elnöke) a vonalakig előre mászva biztatta átállásra a német katonákat, sőt, a levegőből hozzájuk leszórt röplapokon az is oda íródott, hogy aki e papírt felmutatja, arra tisztes fogság vár.

A frontot átlépve az ilyen bumáskás fickókat nemegyszer kémként lőtték agyon. „Egyáltalán nem gondoltunk átállásra. Mivelhogy jobban féltünk a fogságtól, mint a pokol forró üstjétől” – mondta erre egy sztálingrádi, a fogságot túlélt katona. Se lőszerük, se élelmük nem volt már, amikor megadták magukat. Pár ezren, akiknek volt némi tartalékuk, tovább harcoltak, ellenállásukat csak márciusra tudták felszámolni – 1943 márciusában nyitott az első iskola is Sztálingrádban. S mint Heinz Konsalik írja sztálingrádi képeskönyvében, az iskolához vezető út mentén a pincék még mindig tele voltak német katonák enyészetnek indult holttesteivel. Számunkra nem lehet szebb látvány, mint egy német hulla – írta akkortájt Ilja Ehrenburg, Sztálin íródeákja, aki a magyar baloldali „szürkeállomány” körében ma is népszerűségnek örvend.

Orosz ünneplés

S míg Németország hallgatott, Oroszország most nagyon ünnepelt. A hetvenöt éves jubileumra rendezett katonai parádét követően German Tyimofejev volgográdi metropolita kihangsúlyozta, hogy a Vörös Hadsereg katonái mentették meg Európát a fasiszta rabigától, Putyin pedig olyan hősök örökségéről beszélt, amely a mai nemzedéknek is példát mutat. Egy veterán rákérdezett, hogy lehet kitiltani ebből a városból Sztálint, mért csak egy napig mondunk Sztálingrádot, holott mindenütt, minden épületben ő ott látható? A választásokhoz a politika birodalmában hozzá tartozik a pátosz, s Putyin a közelgő választások jegyében a sztálingrádi ünnepen is hitet tett az orosz patriotizmus, az orosz küldetéstudat mellett: szerinte a szovjet katona Sztálingrádnál Európát, a szabadságot védte meg. Az ukránok ezt másképp látják. Utca- és térneveikből, iskolai tankönyveikből törlik a Sztálingrád elnevezést, mondván, ők akkor egy, a sztálini Szovjetunió által megszállt ország voltak, s az UPA, az oroszok ellen harcoló ukrán felszabadító hadsereg volt a nemzeti szabadság letéteményese.

A Deutschlandfunk természetesen az emberiség szabadságáért folytatott küzdelem győzelmének nevezte a nagy csatát, polkorrekten hozzá téve, hogy innét egyenes út vezetett Auschwitz felszabadításáig. (De hogy miért harcolt a német katona, azt senki sem tudja megmondani. Európáért – mondta Hitler és Göbbels egykoron.)

S mint minden sorsdöntő történeti eseményhez, Sztálingrádhoz is fűződnek igaz vagy félig igaz legendák. Az egyikből, a szovjet Vaszilij Zajcev és a német Heinz Thorvald, a két mesterlövész viadaláról film is készült Ellenség a kapuknál címmel. A baj csak az, hogy Thorvald néven egyetlen mesterlövész sem szerepel a német katonai nyilvántartásban.