Elfújta a viharos szél a sízők versenyeit

Történelmi győzelem: az Amerikai Egyesült Államok századik téli olimpiai aranyérmét a hódeszkás Shaun White szerezte Pjongcsangban

Salánki Miklós – 2018.02.15. 01:02 –

Hat helyett csak négy számban dőlt el az érmek sorsa a XXIII. téli olimpia ötödik napján, mert a női műlesiklást és a sílövészetet a viharos szél miatt el kellett halasztani. A hódeszkások döntőjét meg tudták rendezni, a férfi félcsőben az amerikai Shaun White harmadik aranyérmét nyerte.

Shaun White 20180214 Negyedik olimpiáján a harmadik aranyérmét nyerte Shaun White (Fotó: Reuters - Mike Blake)

Egyre kritikusabb az időjárási helyzet Pjoncsangban és környékén, pedig szerdára enyhült a kemény fagy, a korcsolyasportoknak otthont adó Kangnungban például napközben tíz fokot is mértek, de olyan szélvihar volt, hogy repültek a tárgyak, s az Olimpiai Parkot be kellett zárni. A városban a buszmegállók tábláit és a terelőkordonokat szét kellett szerelni, mert a szél feldöntötte volna azokat. A táblákat aztán a földre fektették, hogy aki a vihar ellenére útnak indul, azért lássa, hogy jó helyen várja-e az olimpiai létesítményekhez tartó buszokat. A szél miatt előbb folyamatosan csúsztatták a női műlesiklás rajtját, végül másfél óra várakozás után péntekre halasztották a viadalt. Ezzel már a harmadik alpesi számot kellett elnapolni, egyedül a férfi kombinációt sikerült megrendezni kedden.

Ennek ellenére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetői nem aggódnak. „A sísport vezetői már hozzászokhattak ahhoz, hogy az időjárás csúszásokat okoz. Viszont ha következő tizenegy napban is erős lesz a szél, akkor az gondot jelenthet” – nyilatkozta Mark Adams NOB-szóvivő. A szervezők remélik, hogy csütörtökre enyhül a szél, s le tudják bonyolítani a férfi lesiklást és a női óriás-műlesiklást is.

A férfi hódeszkások félcső számát viszont meg tudták rendezni szerdán, az amerikai Shaun White rendkívül kiélezett és színvonalas döntőben szerezte meg az első helyet. A fináléban mind a 12 résztvevő három csúszást mutat be, s a végelszámolásnál mindenkinek a legjobb pontszámát veszik figyelembe. Most az utolsó sorozat előtt a japán Hirano Ajumu 95,25 ponttal vezetett, White harmadikra nehéz gyakorlatát tökéletes stílusban, hiba nélkül mutatta be. A pontozók néhány perces gondolkodás után 97,75 pontra értékelték a produk­ciót, ami White aranyérmét jelentette. A 31 éves versenyző 2006 és 2010 után harmadszor győzött, s ezzel az első amerikai férfisportoló lett, aki három téli olimpián is aranyérmet tudott nyerni, egyúttal az Egyesült Államok századik aranyát szerezte meg a téli játékok történetében.

Shaun White győzelme után elárulta, hogy két év múlva a tokiói nyári olimpián gördeszkázásban szeretne indulni. „Nagyon izgatott vagyok, érzem magamban a motivációt, hogy nyári olimpián is kipróbáljam magam. Sok ottani trükk hasonló a hódeszkáéhoz, csak át kell szokni a kisebb deszkára és arra, hogy ott nem vagy hozzácsatolva a sportszerhez” – jelentette ki az olimpiai bajnok, aki korábban gördeszkázásban is versenyzett.


A szerdai eredmények

Hódeszka, férfi félcső. Olimpiai bajnok: Shaun White (Amerikai Egyesült Államok), 2. Hirano Ajumu (Japán), 3. Scotty James (Ausztrália).
Északi összetett, egyéni, normálsánc és 10 km sífutás. O. b.:Eric Frenzel (Németország), 2. Vatabe Akito (Japán), 3. Lukas Klapfer (Ausztria).
Gyorskorcsolya, női 1000 m. O. b.: Jorien ter Mors (Hollandia), 2. Kodaira Nao (Japán), 3. Tagaki Miho (Japán).
Szánkó, férfi kettes, O. b.: Tobias Wendl, Tobias Arlt (Németország), 2. Peter Penz, Georg Fischler (Ausztria), 3. Toni Egert, Sascha Benecken (Németország)


A csütörtöki program (magyar idő szerint)

Curling: női és férfi selejtező 1 és 6 óra.Műkorcsolya: páros kűr 2.30. Szkeleton: férfi 1. és 2. futam 2, 3.30. Alpesi sí: női óriás-műlesiklás (Hozmann Szonja, Maróty Mariann) 2 és 5.45, férfi lesiklás (Kékesi Márton) 3.30. Hódeszka: férfi krossz selejtező 3, döntő 6.45. Jégkorong. Nők, A csoport: Egyesült Államok–Kanada 4.10, Orosz csapat–Finnország 8.40. Férfiak, A csoport: Csehország–Koreai Köztársaság 13.10, Svájc–Kanada 13.10. C csoport: Finnország–Németország 4.10, Norvégia–Svédország 8.40. Sífutás: női szabadstílusú 10 km (Szőcs Emőke) 7.30. Gyorskorcsolya: férfi 10 000 m 12. Sílövészet: női 15 km 9.15, férfi 20 km 12.20. Síakrobatika: női ugrás selejtező 12. Szánkó (1): vegyes váltó 13.30.