Harcot indított a szervezőbizottság a norovírusok ellen Pjongcsangban

Fertőzésveszély

Burkovits Ferenc – 2018.02.13. 01:44 –

Eddig 177 norovírusos fertőzést regisztráltak a pjongcsangi téli olimpián, de a sportolói küldöttségek nem érintettek.

A szervezőbizottság (POCOG) közlése szerint vasárnap délután tizenhét új esetre derült fény, ezzel nőtt a szám 177-re, ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a fertőzöttek közül hatvannyolcan már meggyógyultak, őket ki is engedték a karanténból, és visszatérhettek olimpiai elfoglaltságukhoz. A múlt héten 1200 biztonsági embert különítettek el, mert közülük jónéhányan norovírussal fertőződtek. Ezután a szervezőbizottság a katonaságtól kért segítséget a pótlásukra.

A hányást és gyomorgörcsöt okozó agresszív vírus miatt történtek megbetegedések a tavalyi, londoni atlétikai világbajnokságon is az egyik hivatalos hotelben. A POCOG hétfőn jelezte, több szervezet együttesen fáradozik azon, hogy megakadályozza a vírus további terjedését. Többek között vízteszteket végeznek, illetve sűrűn ellenőrzik az olimpiai helyszíneket, éttermeket, hoteleket, illetve a közreműködők szálláshelyeit.