Felföldi ZoltánLevél Karácsony Gergelynek

Gergő, hagyd az egészet a francba! Mire jutsz a miniszterelnökség-jelöltséggel?

Felföldi Zoltán – 2018.02.12. 01:11 –

Kedves Gergő!

A minap a könyvespolcomat rendezgettem, és kezembe került a Szekfű Gyula által szerkesztett, Mi a magyar? című, 1939-ben megjelent kötet, amelyben a kor mértékadó magyar gondolkodói elmélkedtek magyarságról, és próbálták megválaszolni a címben feltett kérdést. A könyvet tőled kaptam 1997-ben. Különös egybeesés, hogy ez most történt, amikor hivatalosan is az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjévé választottak Téged, amihez, nem tudom, hogy inkább gratuláljak, vagy inkább részvétemet fejezzem ki. Gondolom, ha megkérdezném Tőled, melyik illik inkább a helyzethez, Te is hezitálnál.

Sosem voltunk barátok, de néhány évig közeli kapcsolatban álltunk egymással. Részben mint vidéki gimnáziumokból Budapestre került, társadalomtudományi tanulmányokat folytató értelmiségi-palánták, részben pedig mint a Széchenyi István Szakkollégium tagjai, akik együtt dolgoztunk a kollégium 1994-95. évi felvételi bizottságában. Politikailag nem voltunk azonos platformon. Te liberális voltál. Nem a Pető–Bauer–Eörsi-féle magyargyűlölő liberális, hanem egy olyan nemzeti gondolkodású, idealista liberális, amilyet a magyar közéletben az 1990 utáni időszakban hírből sem ismertünk. Sőt, már száz évvel ezelőtt sem. Én konzervatív voltam. Ráadásul az 1990-es évek fővárosi értelmiségi köreiben sokszor szitokszóként használt „népnemzeti”, „mélymagyar” és „nacionalista”. Vidéki gyökereink, a Te nemzeti liberalizmusod és a közös intézményi szocializáció miatt mégis voltak közös pontjaink. Például Szekfű Gyula. De nem a második világháború után a kommunisták által operettdíszletként használt Szekfű Gyula, hanem a Három nemzedék írója. Másik közös pontunk volt, hogy utáltuk és lenéztük a szocikat. Te talán egy kicsit jobban lenézted, én talán egy kicsit jobban utáltam őket. De abban egyetértettünk, hogy ők semmiképpen nem a mi világunk, és a legjobb lenne, ha eltűnnének a kormányrúd közeléből (ez inkább a Te véleményed volt), sőt, lehetőség szerint az egész magyar közéletből (ezt inkább én képviseltem).

Mindig is klasszikus értelmiségi figura voltál. Sokat olvasó, gondolkodó és elemző, filozofálgató, a gyakorlati feladatoktól inkább húzódozó, későn fekvő és későn kelő szociológushallgató, aki ebédidőben reggelizett. Aki, ha kellett, vállalt magára feladatokat. Különösen akkor, ha senki nem volt, aki egy adott feladatot elvállaljon. Emlékszel? Így lettél a felvételi bizottság elnöke. Mert nem volt más FEB-tag, aki az elnökséget elvállalta volna. Mintha analóg helyzet lenne a mostani jelöltségeddel. Azzal a különbséggel, hogy akkor egy jó csapattal dolgoztál együtt. De most? Kik vannak a csapatban? Andor Laci, akinek fundamentalista marxista nézetein a kilencvenes években az egész szakkollégiumi mozgalom mosolygott? Vértes András, aki szintén a kilencvenes évek közepén egy középszerű mosóporügynökként egyetemi hallgatókat próbált beszervezni a saját Amway-hálózatába? Vagy a nagy sértődöttségében a damaszkuszi úton visszafelé közlekedő Mellár Tamás? Szerinted mi a közös ezekben az emberekben? Azonkívül, hogy frusztrált, perifériára szorult megmondóemberek, akik utálják Orbán Viktort, leginkább azért, mert nem sikerült őt egy szemétkosárba visszadobni úgy, ahogyan azzal annak idején egy félalkoholista liberális újságíró megfenyegette. Hogyan tudnál kormányozni velük? Hogyan tudnál kormányozni egyáltalán, amikor számodra már az az alap polgármesteri feladat, politikai stressz, hogy hogyan lesz Zuglónak költségvetése? Amint annak idején az is stressz volt, hogy a három számítógéppel rendelkező szakkollégiumi számítógépszobában hogyan tarts rendet. Szerinted milyen lenne, ha Putyinnal kellene leülnöd tárgyalni? Ezt Te sem kívánod magadnak, és én sem kívánom magunknak, az országnak.

Amikor megtudtam, hogy értelmiségiből politikussá avanzsáltál az LMP-vel, csodálkoztam ugyan, de belefért a képbe: a rendszerkritikus, kicsit liberális, kicsit zöld formáció megalakítása összhangban volt azzal, amilyennek ismertelek. De 2013-tól már nem tudlak követni: az LMP majdnem szétverése (nem rajtatok múlt, hogy nem sikerült), aztán közös plakáton szereplés Gyurcsánnyal… Hová tűnt a politikát erkölcsi nézőpontból szemlélő, a szocikat lenéző és utáló liberális értelmiségi?

Most pedig, a miniszterelnök-jelöltség hevében, értelmiségi önmagadat teljesen meghazudtolva, olyan kijelentéseket teszel, amiket társadalomkutatóként egészen biztosan nem tennél (még akkor sem, ha egy politikusnak szükségképpen sokkal leegyszerűsítőbben kell fogalmaznia, mint egy kutatónak). Például hogy „a szegények ma már megfagynak otthon”. Ne haragudj, hol hallottad, és hogyan mondhattad bele a nyilvános térbe ezt a marhaságot?

Gergő, hagyd az egészet a francba! Mire jutsz a miniszterelnökség-jelöltséggel? Sokkal jobb tanár és sokkal jobb kutató vagy, mint politikus. Stresszelsz, nincs egy szabad hétvégéd, és a gyerekeid úgy nőnek föl, hogy legfeljebb a tévében látnak, vagy ha magaddal viszed őket valami értelmetlen, néhány száz fős ellenzéki tüntetésre. Hidd el: sokkal jobb és értelmesebb dolog elmenni az uszodába, egy-egy jó könyvet elolvasni, és a hétvégét szoci pártkongresszus helyett a gyerekeiddel tölteni. A politikát pedig a politikusokra hagyni. Mert ha magadba nézel, Te is tudod, hogy Te nem vagy az.

Negyedszázados ismeretséggel a hátunk mögött üdvözöl:

Felföldi