Vizuális szépség mint szervezőelv

Megérdemelné az Oscar-díjat a Fantomszál

Péntek Orsolya – 2018.02.12. 00:43 –

Hat Oscarra jelölték Daniel Day-Lewis utolsó filmjét, a Fantomszálat, egyebek között őt mint férfi főszereplőt, Paul Thomas Andersont mint rendezőt és magát a művet mint legjobb filmet nevezték. Ezenfelül jelölték a legjobb jelmezért Mark Bridgest is – lehetetlennek tűnik, hogy legalább ő ne kapja meg.

Bár a túl sok jelölés mindig gyanús egy kicsit – úgy is mondhatnánk, a Titanic-effektus egy filmnek nem feltétlenül tesz jót –, de a Fantomszál esetében a rendező amerikai volta ellenére olyannyira brit film született, hogy ízléstelenségről szó sincs.

Az első pillanattól az utolsóig stílusos az egész, esztétikai és lelki értelemben is, kifinomult, okos munka, a jó szereplőválasztás miatt pedig olyan flottul pereg le a több mint kétórás filmidő, hogy észre se venni.

Pedig a film voltaképp vontatott, mintha nemcsak látványvilágában igyekezne megidézni a londoni ötvenes éveket, de tempójával is.

A háború utáni fővárosban járunk, ahol Reynold Woodcock az egyik legmenőbb divatház tulajdonosa, kreációiban jár a felső tízezer. Daniel Day-Lewis olyannyira brit angolul beszél végig, hogy öröm hallgatni, de szerepe szerint rideg, munkamániás, szigorú ember, ha nem épp ruhákat tervezne a reggelizőasztalnál, bizonyára eszünkbe jutna Ebenezer Scrooge, Dickens (eleinte) gonosz főhőse a Karácsonyi énekből. Rendkívül udvariasan, ám rendkívül gonoszul bánik a környezetével, és kevéssé menti, hogy láthatóan autisztikus, és munkamá­niá­ja mögött valós elhivatottság van.

Amikor vele együtt élő nővére – a filmbéli emberi viszonyok némiképp lehetetlenek –, Cyril Woodcock – akit Lesley Manville alakít, úgy, hogy őt is Oscarra jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriájában – elküldi vidékre, mert már annyira elviselhetetlen, beleakad Almába. Az őt játszó női főszereplő, Vicky Krieps személyében a filmvásznon a szemünk előtt születik meg a nagy színésznő, akinek habitusa leginkább Meryl Streepére emlékeztet, hiba nélkül játssza Day-Lewis partnerét, a lányt, aki van annyira okos és tud annyira szeretni, hogy legyőzze a férfi halott anyját, nővérét, a ruhát próbáló hercegnőket és végül magát a férfit is a férfiért.

A látványvilág olyannyira kitalált, hogy a film egyes jelenetei hol a holland életképeket, hol az angol romantikus festészetet idézik, máskor az haute couture világába vezetnek. Állítólag 8,8 milliárd forintnak megfelelő összeget költöttek a forgatásra, amibe a divatházas jeleneteknél belefért, hogy valóban drága anyagokat használjanak, és az egyik legfontosabb jelenetben feltűnő 16. századi holland csipke is igazi.

Leginkább a vizuális minőség a lenyűgöző a Fantomszálban, emellett pedig a színészi játéknak az a módja, ahogy a két főszereplő a végtelenségig csupaszított színészi eszköztárral, alig-gesztusokkal játssza el az egymás nélkül az első pillanattól élni képtelen, ugyanakkor teljesen különböző, a kis híján a gyűlöletig eljutva különböző ember beletörését abba, ami megváltoztathatatlan: a szerelembe. A kérdés a régi: inkább a maszkjaikat veszítik el, vagy inkább egymást?

Hogy ez ér-e majd Oscart, és hányat, azt nem tudni, de hogy érdemel néhányat, azt igen. Annál is inkább, mert a hírek szerint Daniel Day-Lewis nem forgat többé. Stílusosabban befejezni nem is lehetett volna. w

Fantomszál /Phantom Thread/
feliratos, amerikai dráma, 130 perc, 2017
rendező: Paul Thomas Anderson
10/10