Kilencvenöt éves Franco Zeffirelli olasz rendező

Az operáktól Shakespeare-ig

Forgách Kinga – 2018.02.12. 00:40 –

Ma ünnepli kilencvenötödik születésnapját Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera világában is maradandót alkotott, és leginkább látványos Shakespeare-adaptációiról ismert. Firenzében született 1923-ban, egyes kutatások szerint Leonardo de Vinci leszármazottja.

Franco Zeffirelli 20180212

Édesanyja Mozart Idomeneo című operájának Zeffiretti című áriáját választotta nevéül, ezt írták el anyakönyvezéskor. A firenzei egyetem építészeti karára iratkozott be, a második világháború alatt partizánként harcolt. Később színészkedni kezdett, és díszletépítőként is dolgozott. Pályafutása során negyven operát rendezett, köztük Verditől a Traviatát és az Aidát, Donizetti Lammermoori Luciáját, a Bohéméletet Puccinitől. Több klasszikus operát meg is filmesített, a Traviata látványtervét 1982-ben jelölték Oscar-díjra, majd megkapta a brit filmakadémia Bafta díját. Első játékfilmje 1967-ben A makrancos hölgy alapján készült. Az egy évvel későbbi Rómeó és Júlia több tabut is megtört: ő volt az első, aki valóban tinédzserekkel játszatta a szerelmeseket, és egy meztelen jelenetet is beillesztett a filmbe. A rendezésért Oscar-díjra jelölték. Az 1973-ban Assisi Szent Ferenc életéről készült Napfivér, Holdnővér sokak szerint minden idők egyik legszebb vallásos tárgyú filmje. Tavaly szülővárosában, Firenzében megnyílt a nevét viselő kulturális központ, amelyben állandó kiállítás mutatja be munkásságát.