Elfogták a reptéri tolvajokat

A lopással gyanúsított rakodómunkásoknál végzett házkutatás során megtalálták Babos Tímea holmijait, a teniszező a közösségi oldalán mondott köszönetet

Pataki Sára – 2018.02.12. 00:39 –

Elfogták azt a két fiatal rakodómunkást, akik a gyanú szerint február 8-án ékszereket és egy parfümöt loptak el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren teniszezőnk, Babos Tímea bőröndjéből. A poggyászlopások kapcsán a fejlesztési tárca is vizsgálódik.
A nyomozás során kiderült, hogy az indokoltnál több rakodó tartózkodott a repülőgép poggyászterében, és a csomagok szállítószalagon történő berakodását az egyik rakodómunkás indokolatlanul késleltette. A huszonöt éves vecsési M. Márkot és a huszonkét éves monori E. Bencét gyanúsítják a lopás elkövetésével, akiknél szombat hajnalban házkutatást is tartottak, amelynek során megtalálták a lopott holmit. Január végén egy koreai nő a Facebookon a „világ legrosszabb” repterének nevezte a Liszt Ferenc-repülőteret, mivel biztonsági lánccal lezárt bőröndjét feltúrták és kirabolták. Úgy tudni, több utas is lopásokról számolt be. Emiatt február elején a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium soronkívüli hatósági ellenőrzést rendelt el a repülőteret ellátó földi kiszolgálóknál és üzembentartó Budapest Airport Zrt.-nél is.

Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője lapunknak elmondta, a poggyászlopásokért a légitársaságok és a hozzájuk köthető földi kiszolgálók a felelősek. Ők mint üzemeltetők ugyan szúrópróbaszerűen végeznek átvizsgálást, de nem tudnak minden poggyászrakodó mellé rendőrt állítani. Hozzátette, a folyamat, amíg a csomag eljut a gépig, bekamerázott és hatósági felügyelet mellett történik, ezért közvetlenül a bepakolás az a pont, ahol a szarkák akcióba léphetnek.

Most is így történt. A tolvajok a repülő rakterében hajtották végre az akciót, olyan területen, amely nincs kamerák lefedettségében – mondta Bráda Balázs, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság felderítő osztályának vezetője a Hír Tv-nek. A gyanúsítottaknak egy tettestársuk is volt. Tavaly a repülőtér poggyászkezelő rendszerén több mint hárommillió csomag futott át, de csak ötvenhárom esetben jelentettek lopást. A két rakodómunkás ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.