Menetrend szerint halad az uniós források felhasználása a településeken

Fejlődő megyei jogú városok

Szalai Laura – 2018.02.10. 01:11 –

A biztonság, amelyet a jelenlegi kormány garantál, fontos feltétele a kiszámítható vidékfejlesztésnek és városüzemeltetésnek – jelentette ki tegnap Cser-Palkovics András a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) kétnapos ülését követően Veszprémben.
Székesfehérvár polgármestere, a szövetség társelnöke, az MTI tudósítása szerint arról beszélt, hogy a közgyűlésen a városok életminőségét meghatározó társadalmi, közösségi és gazdaságfejlesztési kérdések szerepeltek. Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a források felhasználása a településeken „menetrend szerint halad”. Hozzátette: ha a megyei jogú városok megfelelő ütemben fejlődnek, komoly hatást gyakorolnak az egész régióra. Kiemelt feladatnak nevezte a helyi gazdaság megerősítését és a foglalkoztatás növelését. „Erős vidék nélkül nem létezik erős Magyarország” – hangoztatta. Szita Károly, Kaposvár polgármestere, az MJVSZ elnöke úgy vélte, az új önkormányzati törvény, az adósságkonszolidáció és a Modern városok program nélkül, amely háromezer-ötszázmilliárd forintos fejlesztést jelent, megszünhetett volna az önkormányzati rendszer, hiszen 2010 előtt „kritikus volt a települések helyzete”. Porga Gyula, Veszprém polgármestere a helyi fejlesztések közül kiemelte pél­dául az állatkerti beruházásokat, az uszoda közelgő alapkőletételét, a várható útfejlesztéseket.