Kő AndrásAz asztal

Az asztal egy tárgy. De minden asztalnak van lelke, története és költészete

Kő András – 2018.02.10. 00:50 –

A fa az egyetlen olyan anyag, amelyik él. Az egyéb anyagok csak a fa után sorolhatók. Bizonyos tekintetben a bőr is él, de nem tart addig, mint a fa. A vas pedig rideg. Van még egy különös és csudálatos vonzerő a fában: az illata. Öreg asztalosmesterek biztonsággal meg tudják állapítani az illatáról, hogy milyen fával van dolguk. Ilyen például a hársfa, amely nélkül a középkori barokk szobrászat elképzelhetetlen lett volna. Külön élvezet a lucfenyő, amely a legendás tatai Harcsa Lajos műbútorasztalos szerint jellegzetesen ózon­illatú, és egészen más illata van az akácfának.

Az az asztal, amelyről írok, családunk féltett darabja volt. Ezen pólyázott bennünket balatoni házunkban anyánk, majd a háború alatt, 1944-ben a „felszabadítók” parancsnokságának vezérasztala lett a déli parton. Később pedig, már a fővárosban, nagy gombfocibajnokságok színhelye volt. Esküvők, halotti torok tanúja, társunk az örömben, a bajban. A négyzet alakú fenyőasztal két oldala önmagából „szárnyakat” kapott, majd amikor már azok is kevésnek bizonyultak, a varrógéppel nagyobbította meg az asztalt apánk. Ó, napsugaras, drága társ, merre jársz? Merthogy szüleink halálával megváltunk tőle is.

Az asztal nélkülözhetetlen, állhatatos. Magához ölel, magához húz. Befogad és elfogad. Várja, hogy kitárulkozz. A legfontosabb tárgy a lakásban, örökös darab. Arkhimédészi pont, amely összeköt, kezet nyújt, és a vitából kibogoz. Mágnes, amely vonzza az élőket. Életjelkép. Publilius Syrus római író szavaival: „Több barátot szerez a terített asztal, mint a helyes gondolkodás.” Vannak, akik számára minden asztal ugyanaz, függetlenül attól, hogy tölgyből vagy bükkből készült. Az sem számít, hogy négyszögletű vagy ovális. Fontos, hogy négy lába és lapja legyen. Nem érzékelik, hogy az asztal biztonság és stabilitás. Kétségtelen azonban, hogy szeretet nélkül szenvedő tárgy. Az asztalhoz hozzátartozik az asztali áldás. Étkezés előtt például: „Mindenek szeme benned bízik, Úr Isten, és te adsz nekik eledelt alkalmas időben…” Tandori Dezső verset írt az asztalról a gyerekeknek. „Mackónak volt egy asztala, / De eltűnt egyszer éjszaka…” Babits Mihály Edward Lear angol költő egyik versét ültetett át magyarra, tizenkét éves kislánya mulattatására. „Szólt a Székhez az Asztal: / »Gyere, szívem, vigasztalj! / Szörnyen kínoz a hőség, / Minden lábam fáj és ég. / Sétálhatnánk egy kicsit. / Friss levegő jólesik…«”

Írtam, hogy az asztal állhatatos. A bölcsek szerint az állhatatosság mindenható. Csak az ember kaphatja meg az állhatatlan jelzőt. Most, hogy új asztalt vásároltunk, az első mellette eltöltött vasárnapi ebéd során Gárdonyi Gézát idéztük: „Ötéves korunkban azt kérdezzük: – Miből lett az asztal? Tizenöt éves korunkban: – Miből lett az ember? Huszonöt éves korunkban: – Miből lett az Isten. És mindenkor elfogadjuk, hogy: – Az asztalt az asztalos csinálta. De már az emberre azt mondjuk, hogy: – Magától keletkezett. Az Istenre meg azt mondjuk: – Nincs.”

Élni sokféleképpen lehet, s természetesen lehet asztal nélkül is. Csak nem nagyon érdemes. Tanuljunk áhítatot!