Lázár János: 2022-re Magyarország lesz a régió legversenyképesebb országa

A kormány háromezer milliárd forintos útépítési programja jelentősen bővíti az ország gazdasági lehetőségeit

MH/MTI – 2018.02.09. 15:43 –

A kormány 3 ezer milliárd forintos útépítési és -felújítási programjának 2022-es befejezésekor Magyarország lesz a legversenyképesebb ország a régióban, itt lesz a legtöbb autópálya és négysávos autóút, ami jelentősen bővíti az ország gazdasági lehetőségeit - emelte ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Lázár János a hódmezővásárhelyi elkerülőút végcsomópontjánál épült kopáncsi körhíd terheléses próbája alkalmából tartott sajtótájékoztatón az útépítési program kiemelt célterületének nevezte a dél-alföldi régiót. A kormány célja, hogy a 2020-as évek elejére Szegedet és Debrecent négysávos út kösse össze - mondta, és megemlítette, hogy emellett zajlik a Kecskemét-Békéscsaba autóút építése is.
A miniszter az egyik legfontosabb feladatnak a megyei jogú városok bekötését nevezte az autópálya-hálózatba. Mint mondta, ez a munka minden településnél elkezdődött.
Lázár János kifejtette, a közútfejlesztési program másik célkitűzése, hogy az autópályák elérjék az országhatárt, ezek a beruházások is elindultak. Magyarország legnagyobb - mintegy 300 milliárd forintos - közúti beruházása, a Kassa-Miskolc autópálya építésére kiírt közbeszerzési eljárás is zajlik már.
Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester közölte, a tervek szerint március 29-én átadják a forgalomnak a 47-es út 12,7 kilométeres hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát. Az útépítés a város számára kiemelkedően fontos beruházás, hiszen naponta mintegy 18-20 ezer gépjármű halad át a településen, a 47-es főút belvárosi szakaszán keresztül. Az elkerülő út tehermentesíti a város központját, és megóvja a hódmezővásárhelyieket a környezet- és zajszennyezéstől.
Folyik az elkerülő úton a szalagkorlátok építése, az útburkolati jelek felfestése, a közlekedési táblák kihelyezése. A 12,7 kilométeres elkerülőút kétszer egy sávon épült meg, de a technikai feltételek adottak a kétszer kétsávos bővítésre. 
A 27,9 milliárd forintos költségvetésű közútfejlesztési projekt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a NIF Zrt. beruházásában uniós és hazai források felhasználásával zajlik. A kivitelezést a Colas Út Zrt., a Délút Kft., a Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítő Kft. által alkotott konzorcium végzi.