Tóth Ilona büntetőpere

Új nyomozás egy el nem követett gyilkosság ügyében, avagy az 1956-os magyar forradalmat követő kommunista megtorlás egyik kirakatperének kulisszatitkai

Jobbágyi Gábor – 2018.02.08. 02:13 –

A Tóth Ilona-ügyről írt könyvem, a Néma talp 2002-ben jelent meg. A könyvben kizárólag az eredeti bírósági iratok alapján mondtam ki határozottan Tóth Ilona ártatlanságát. Ugyanakkor a történteket nem lehetett teljes biztonsággal megállapítani.

A koncepciós perek jellemzője, hogy nem a valóságot kívánják felderíteni, hanem a valótlan „koncepciót” igazolni – de leírtam a következő mondatot: „Végül nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget, hogy egyáltalán nem történt haláleset.” Ebben az esetben a súlyosan bántalmazott ismeretlent – akit lehet, hogy halottnak véltek – eszméletlen állapotban kivitték a kórházból, és magára hagyták. A halottnak vélt ember azonban életben maradt, s ezután a „Hatóság” gyártott egy holttestet – esetleg a börtönben lévő forradalmárok közül. Ezt a változatot két körülmény támasztja alá: a holttest körüli teljes bizonytalanság, s az a tény, hogy „Kollár István ÁVH-s létezett”.
sirkoKollár István sírköve a Kerepesi temető körparcellájában. Több mint hat évtized elteltével sem tudni, hogy kinek a maradványai nyugszanak alatta (Fotó: Ficsor Márton)
A Tóth Ilona-ügyről írt könyvem után nem kutattam eredeti dokumentumokat, de figyelemmel kísértem Kiss Réka, M. Kiss Sándor, Kahler Frigyes, Szakolczai Attila értékes kutatásait. Ők több olyan dokumentumot tártak fel, amelyek hozzám hasonlóan szintén megerősítették az ügy koncepciós voltát, s Tóth Ilona ártatlanságát.

Ezzel szemben Eörsi László közel húsz éve igyekszik bizonyítani Tóth Ilona bűnösségét – még szemben a mentesítő bírósági ítélettel is! – s új könyvében (Tóth Ilona és Mansfeld Péter története és mítosza) szidalmazva az ellenvéleményen lévő számtalan tekintélyes jogászt, orvost és történészt a következő mondatot is képes leírni: „Ám – mivel a sztálini típusú koncepciós perek ekkor már a Szovjetunióban is megszűntek – ennélfogva az összes szatelit országban is – tehát a szovjet elvtársak (!) nemhogy támogatták, inkább megakadályozták műper kezdeményezését”. A szerző nem hallott még Bukovszkijról és
A moszkvai perről? Nem hiszem, hogy történész valaha leírt ilyen mondatot!

Egy azonosítatlan holttest

Milyen hamis tényállás alapján szabott ki három halálos ítéletet a bíróság? Íme:

A Domonkos utcai (valójában Cházár András utcai) szükségkórházban – melyet Tóth Ilona szigorló orvosnő vezetett – az ápoltak között forradalmárok is voltak, röplapokat is nyomtattak és terjesztettek. Gyanakodtak, hogy a hatalom figyeli tevékenységüket.

Ezerkilencszázötvenhat november 18-án Toracz Sándor és társai – egy másik csoport tagjai – egy civilben lévő ÁVH-snak vélt személyt (aki az ítélet szerint szállítómunkás volt) vittek a kórházhoz. Ott Molnár József IV. r. vádlott felkísérte Tóth Ilona szobájáig. Itt Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferenc II. r. és III. r. halálraítéltek súlyosan bántalmazták a sértettet, akit Tóth Ilona injekciókkal akart megölni, de mivel ez nem sikerült, kivitték a wc-be, ott Tóth Ilona egy bicskával szíven szúrta, s ez okozta halálát. Ezután a domonkos templom mellett eltemették.

Az áldozatról – állítólagos Kollár Istvánról – minimális adatot közöl az ítélet („Kollár István 26 éves, nőtlen rakodómunkás volt… Aki 1952–1955 között sorkatona volt a belső karhatalomnál, és mint őrvezető szerelt le.” Ezután dolgozott a Magasépítési Vállalatnál.)

Az egyértelműen kiderült napjainkra, hogy az 1956. december 12-én kihantolt holttest nem Kollár Istváné.

A helyszíni szemle jegyzőkönyvben, az 1956. december 15-i boncjegyzőkönyvben és a december 17-i vegyvizsgálati jegyzőkönyvben sem szerepel Kollár István neve, hanem a holttestet „ismeretlen N. N. személyként” rögzítik. A boncjegyzőkönyvben nem szerepelnek a Tóth Ilona által elismert tűszúrásnyomok, s idegen anyagot sem mutattak ki a holttesten. A bűncselekmény eszközéről, a késről, feltalálásáról a nyomozás során szó sem esik, ezt csak február végén a tárgyaláson csatolja az ügyész. A feltalálásról jegyzőkönyv nincs, a késen vérnyomokat nem lehetett kimutatni. A felismerési jegyzőkönyvekből megállapítható, hogy csak az „áldozatról” készült fényképet (!) mutatták be három személynek. Az egyik tanú kijelentette, hogy arról ismerte fel biztosan az áldozatot, hogy az egyik ujjperce hiányzott. Ezt a részletes boncjegyzőkönyv nem tartalmazza, a rossz minőségű fényképen felismerhetetlen.

A három fővádlott – a koncepciós perek gyakorlatának megfelelően –  beismerésben van, bár a bírósági vallomásokban harminckét súlyos ellentmondás is található, amit a bíróság meg sem kísérel feloldani. Az is bizonyított, hogy Tóth Ilonát, Gönczi Ferencet súlyosan bántalmazták, kínozták a nyomozás során.

Az elmúlt húsz év kutatómunkája, számtalan szakember véleménye alapján – Eörsi László történészt kivéve – ma már egyöntetű a vélemény, hogy Tóth Ilonát ártatlanul, koncepciós perben ítélték halálra.

Nyitott kérdés maradt, ki volt Kollár István és kié volt a felboncolt holttest – ha egyértelműen nem Kollár Istváné. A holttest személyazonosságát ma már véleményem szerint nem lehet megállapítani, csak az biztos, hogy nem Kollár István teteme.

Kollár István két élete

De ki is Kollár István? Ezt talán csak most, a legújabb adatok alapján lehet megállapítani. Polgár Erzsébet – aki hónapok óta ismerte Kollárt – 1956. november 20-án tesz bejelentést a rendőrségen Kollár István „ismerőse” (vőlegénye?) eltűnéséről, akit öt hónapja ismert. Véleménye szerint Kollárt vagy megölték, vagy fogva tartják. Másnap már letartóztatják Tóth Ilonát és Molnár Józsefet „egy ismeretlen személy” megölése miatt.

Ennek ellenére emberölés miatt két hétig nem hallgatják ki, csak röplapkészítés miatt. December 4–6-án röviden kihallgatják Tóth Ilonát és halálraítélt társait – az „emberölésről”. December 29-ig a kihallgatási jegyzőkönyvekben nem bukkan fel Kollár István neve, viszont fényképe és katonakönyve alapján túlnyomórészt „ÁVH-s törzsőrmesternek” mondják a gyanúsítottak.

Itt meg kell állnunk!

Polgár Erzsébet november 20-i feljelentése, a vádlottak vallomásai alapján a boncjegyzőkönyv, a vegyvizsgálati jegyzőkönyvek alapján nem lehet a hatóságoknak azt állítani, hogy „ismeretlen” személyről van szó. Egy emberölés miatt indult normális büntetőügyben az első feladat az áldozat személyének biztos megállapítása. Ezt november 20. után, Polgár Erzsébet feljelentése, Tóth Ilonáék letartóztatása után azonnal lehetett volna tudni.

Lehetett volna… Ha lett volna áldozat, s azt Kollár Istvánnak hívták volna.

December 29-én Kollár István szállítómunkásként nevesítik először a hatósági iratokban az áldozatot, de az ítéletből már látható volt, hogy elfogadhatatlanul hiányoznak Kollár István adatai, bár az ítélet szállítómunkásként rögzíti Kollárt. Az Eörsi László által közölt két nyilvántartás egyike 1930. június 13-át, a másik 1930. június 22-ét jelöli meg születési időnek, az ítélet 26 éves rakodómunkásról szól, az állítólagos halotti anyakönyvi kivonat kocsikísérőként említi, egy munkáltatói igazolás segédmunkásként nevesíti.
Hozzátehetjük, hogy – munkahelyi igazolás alapján – Kollár István 1955-ben valóban leszerelt az ÁVH-tól, s fizikai munkásként dolgozott, 1956. október 31-én azonban munkaviszonya megszűnt, nyilván azért, mert november elején karhatalmistaként reaktiválták.

Hogyan lehet az, hogy alapvető személyi adatokat hatósági okmányok ellentétesen közölnek? Bizonyosnak látszik, hogy Kollár István 1952-ben lett ÁVH-s. S az is, hogy 1952–1955 között az ÁVH-nál szolgált, rendfokozata bizonytalan (honvéd, őrmester, törzsőrmester?). A legtöbben a törzsőrmester rendfokozatot említik. Leszerelése után valóban dolgozott a Magasépítési Vállalatnál, de munkaviszonya 1956. október 31-én megszűnt a vállalat igazolása alapján. Ezután nem lehet nála civil foglalkozást megállapítani, így nem lehetne őt szállítómunkásként, segédmunkásként nevesíteni.

Véleményem szerint mára egyértelműen tisztázható Kollár István személye. Eörsi László halotti anyakönyve rögzíti, hogy holtteste a Kerepesi temető körparcellájában nyugszik. Ide a forradalom és szabadságharc leverése után a fegyveres testületek tagjait temették, akik a Kádár-rendszer „hősi halottai” voltak, ide segédmunkást nem temethettek, mégis Kollár István sírja itt található!

A temető nyilvántartása szerint BM-állományú karhatalmista fekszik a sírban (szül. Kiskunhalas, 1930. június 22.) rendfokozata rendőr alhadnagy, akit 1960. június 17-én temették ide az 59-es parcellából.
Halálának oka ismeretlen – Eörsi László által közölt halotti anyakönyvi kivonata szerint a halál oka szívszúrás –, de adatai nem szerepelnek a temetési főkönyvben, adatait itt csak 1957. január 1-jétől ellenőrizték, mivel csak december 29-én nevesítették Kollár Istvánt az iratok.

Ennek alapján teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy Kollár István 1956 novemberében karhatalmista törzsőrmester volt, s „halála” után előléptették. Ez egybevágó, mert az ÁVH-t 1953-ban egységesen beolvasztották a BM-be, ahol külön önálló szervezeti egységet képeztek, rendfokozatukat, egyenruhájukat megtartották. A karhatalmistákat is rendőrként regisztrálták. Bizonyos az is, hogy a „rendőr” törzsőrmestert „halála” után rendőr alhadnaggyá léptették elő.

Újabb meghatározó bizonyíték a koncepciós eljárás mellett.

Sajátos metamorfózis. Az ÁVH-s törzsőrmester átalakulása szállítómunkássá, majd átalakulása karhatalmista rendőr alhadnaggyá. Ennek magyarázata, hogy a „koncepció” szerint, ha a sajtó és a tárgyalás ÁVH-s haláláról szól, azt nem ítélte volna el úgy a közvélemény, mint egy ártatlan szállítómunkásét. Ezért a sajátos metamorfózis ide-oda. Ez magyarázza Kollár István egész alakos ÁVH-s fényképét. Itt valóban ő látható ÁVH-s egyenruhában, s nem sógora, a szintén ÁVH-s adta kölcsön neki.

Megválaszol(hat)atlan kérdések

Van még egy bomba az ügyben, aminek eddig nem tulajdonítottak döntő jelentőséget, de a fentiek alapján szorosan összefüggnek e tények.

Kahler Frigyes az IM Büntetőjogi Főosztálya vezetőjeként 1992. augusztus 12-én levelet intéz a BM-hez a Tóth Ilona-ügyben, s tájékoztatást kér az „áldozatról”. Itt Kollár Istvánt rendőr törzsőrmesterként (1930–1956) jelöli meg, akit a belügyminiszter léptetett elő rendőr alhadnaggyá, és komoly kitüntetéseket kapott. A BM válasza szerint Kollár István 1952 és 1981 között szolgált a BM kötelékében, s mint ezredes szerelt le. Születési helyként Maglódot, időpontként 1930. augusztus 31-ét jelölik meg, s közlik, hogy személyzeti nyilvántartásukban csak ez az egy személy szerepel Kollár Istvánként.

Így az 1956-ban „hősi halált halt” Kollár István rendőr alhadnagy (eredetileg törzsőrmester) jó egészségben szolgált 1981-es ezredesi leszereléséig.

Mi is történhetett akkor 1956. november 18-án a Domonkos utcai kórházban? Az új adatok alapján teljes bizonyossággal megerősítve érzem a 2002-es feltételezésemet: a Domonkos utcai kórházban nem történt gyilkosság. Teljesen új vonás viszont Kollár István metamorfózisa: ÁVH-sból szállítómunkás, majd karhatalmista alhadnagy, aki csodálatos módon „feltámadván halottaiból” ezredesként fejezi be pályáját.
Megválaszolhatatlan kérdések maradtak:

Kinek a „gyártott” holttestét helyezték el a hatóságok Kollár István rendőr alhadnagy sírjában, ha egyáltalán van ott holttest?

Meglátogatta-e Kollár István ezredes elvtárs Kollár István rendőr alhadnagy sírját, akinek sírjában elvileg ő fekszik?

A szerző jogász professor emeritus