Bácskai bronzérmes 1500 méteren

A 19 éves magyar versenyző pályafutása első egyéni érmének örülhet

MH/MTI – 2018.01.13. 14:47 –

Bácskai Sára Luca bronzérmes lett 1500 méteren a drezdai EnergieVerbund Arenában zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.

A magyar versenyző a középmezőnyben helyezkedett, majd a táv kétharmadánál fokozódott a tempó, amikor is a harmadik helyen volt. Ezt a pozíciót próbálta minden erejével védeni, amit sokáig sikerrel is tett, mígnem néhány körrel a vége előtt többen is megelőzték, ráadásul ritmust vesztett, így a hajrára visszaesett az utolsó, hatodik helyre. Közben viszont előtte ketten kicsúsztak, azaz végül negyedikként haladt át a célvonalon. A futam után aztán a holland Suzanne Schultingot kizárta a zsűri, így Bácskai eggyel még előrébb lépett.

Jószerivel alvás nélkül nyerte Bácskai Sára Luca a magyarok egyetlen érmét: "Ha nagyon fáradt vagyok, előfordul, hogy térdemtől lefelé zsibbad a lábam. Emiatt szinte egész éjjel nem aludtam, ráadásul 500 méteren a sikertelen selejtező miatt már délelőtt versenyeznem kellett a rangsoroló futamokban" - árulta el az MTI-nek a 19 éves versenyző, utalva arra: nem éppen úgy indult a napja, hogy életében először dobogóra állhat egyéniben. "Bár a futamot megnyertem és utána tudtam aludni egy órácskát, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól alakul majd az 1500 méteres verseny" - mondta.
Ugyanakkor hozzátette, most érzi, hogy kezdi visszanyerni a formáját, így ez az eredmény jó visszaigazolás a számára. Elődöntős futamával rendkívül elégedett volt, ott - bevallása szerint - végig jól fogta pozícióját, a végén pedig maradt ereje megelőzni orosz vetélytársát a döntőbe jutásért.
"A finálét is jónak éreztem a helyezkedést illetően, aztán a végén egyszer kibillentem, s akkor visszacsúsztam. Kicsit savasodtam is, de nem maradtam le, mint korábban ilyen esetekben - mondta a döntőről a váltóval Eb-ezüst- és -bronzérmes, illetve világbajnoki második Bácskai. - Ettől függetlenül nem érzem teljesen magaménak a bronzérmet, sose szerettem a szerencsét, de az elmúlt időben nem igazán volt benne részem, szóval mondhatjuk, hogy kijárt nekem."
Bánhidi Ákos csapatmenedzser is arról beszélt, hogy bár szerencséje volt Bácskainak, megdolgozott érte. "Kora hajnalban kellett kelnie a délelőtti verseny miatt, ahol kifejezetten jó volt, ahogy az 1500-ös elődöntőben is. A finálé háromnegyedéig szintén bátran helyezkedett és kitűnően védte a pozícióját, utána pedig mellé állt a shorttrack-szerencse. De nagyon megérdemelte, hogy ezúttal rámosolyogjon" - értékelt a sportvezető, aki hozzátette, fel is hívta a versenyző figyelmét arra, hogy problémás futam lehet, mivel két-két holland és olasz szerepelt a döntőben.
Bánhidi szerint Bácskai kiváló technikai képességekkel rendelkezik, őt elsősorban fizikálisan kell fejleszteni, hogy még jobb legyen.
A többi magyarról szólva azt emelte ki, hogy a negyedik olimpiájára készülő Knoch Viktor hibázott az 1500 méter elődöntőjében, jogosan zárta ki őt a zsűri, mert túl erősen védte a pozícióját a végül aranyérmes holland Sjinkie Knegttel szemben.
"Nagyon erős taktikai elemeket gyakoroltunk, mint például előre állni és végig vezetni" - mondta az 1500-as futamokról Bánhidi, aki szerint emiatt is történt az, hogy utána 500 méteren mind a négy magyar kiesett a negyeddöntőben. Hangsúlyozta, a magyarok jelenleg az alapozás közepén tartanak, emiatt nem volt meg az a sebességkülönbség, ami az előzéshez kellett volna a legrövidebb távon. "Nagyon jó jégen versenykörülmények között fontos tapasztalatokat gyűjtünk, ezért jöttünk" - jelentette ki.

 

A 19 éves magyar versenyző pályafutása első egyéni érmének örülhetett. Korábban a váltóval volt Eb-ezüst- és -bronzérmes, valamint világbajnoki második.

A kisdöntő, amelyben Jászapáti Petra volt érdekelt, kevés akciót hozott. A magyar korcsolyázó nem volt igazán aktív, a hatfős futam ötödik helyén ért célba, így összességében 11. lett. Az elődöntőben kiesett Kónya Zsófia 16.-ként zárt.

A férfiak B döntőjében Krueger Cole sokáig harcolt az első helyért belga riválisával, körökön át a külső íven korcsolyázott, de nem sikerült élre állnia. A végén ez visszaütött, mert láthatóan elfáradt, így végül szintén ötödikként ért célba, és összesítésben 11. lett. Az elődöntőben búcsúzott két magyar közül Burján Csaba a 20., Knoch Viktor a 21. helyen végzett.

A szombati program az 500 méter küzdelmeivel folytatódik, majd a váltók elődöntőire kerül sor, vasárnap pedig az 1000 méter és a staféták versenyével zárul a kontinensviadal.

Eredmények:
férfi 1500 m:
1. Sjinkie Knegt (holland) 2:14.886 perc
2. Szemjon Jelisztratov (orosz) 2:14.942
3. Vladislav Bykanov (izraeli) 2:15.432
...11. Krueger Cole
...20. Burján Csaba
   21. Knoch Viktor

női 1500 m:
1. Martina Valcepina (olasz) 2:36.889 perc
2. Yara van Kerkhof (holland) 2:37.373
3. Bácskai Sára Luca 2:38.689
...11. Jászapáti Petra
...16. Kónya Zsófia

Mind a négy magyar a negyeddöntőben búcsúzott 500 méteren
 Mind a négy magyar versenyző - Knoch Viktor, Burján Csaba, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia - a negyeddöntőben búcsúzott szombaton.

A két női versenyző azonos futamban szerepelt, de a nem túl előnyös harmadik és negyedik pozícióból rajtolhattak az ötfős negyeddöntőben. A startot követően ez nem is változott, ráadásul az 1500 méteren aranyérmes olasz Martina Valcepina és mögötte a holland Lara van Ruijven olyan tempót diktált, hogy a két magyarnak esélye se volt még előzési kísérletre sem, így egyikük sem jutott tovább.

A férfiaknál annyival jobb volt a helyzet, hogy Knoch és Burján szintén azonos futamban indult, de előbbi a kettes pozícióból rajtolt. A negyedik olimpiájára készülő rangidős magyar meg is tartotta a helyét a startnál, ugyanakkor Burján elbotlott és elesett, így ötödik lett. Knoch viszont az utolsó körig tartotta elődöntőt érő helyét, akkor viszont előbb az 1500 méteren bronzérmes izraeli Vladislav Bykanov, majd az utolsó kanyarban az olasz Yuri Comfortola száguldott el mellette, így mindkét magyar búcsúzott.
A további magyar indulók közül az amerikai születésű Krueger Cole és az 1500 méteren szombaton bronzérmes Bácskai Sára Luca már a pénteki selejtezőben kiesett.