Hatékony jelzőrendszer a gyermekek védelmére

Selmeczi Gabriella: Egyértelműbb a szereplők kötelessége, megszűnt az egymásra mutogatás

Szalai Laura – 2018.01.13. 02:00 –

Több változás is történt a gyermekvédelmi jelzőrendszer működésében az elmúlt bő egy évben. Selmeczi Gabriella, a Fidesz országgyűlési képviselője lapunknak nyilatkozva kiemelte, hogy már nem lehet visszautasítani a védőnői és a gyermek háziorvosi ellátást.

Selmeczi Gabriella 20180113 Ha azonnali intézkedés szükséges, már ügyészi jóváhagyás nélkül is megkezdhető az elővezetés – mutatott rá a Fidesz politikusa (Fotó: Varga Imre)

A Büntető Törvénykönyv szigorítása már megtörtént, de folyamatosan erősíteni kell a gyermekvédelmi jelzőrendszert annak érdekében, hogy minél korábban fel lehessen ismerni a szexuális bűncselekményeket, a bántalmazást és az elhanyagolást, és minél gyorsabban segítséget kapjon a gyermek, illetve a család – fogalmazott lapunknak Sel­meczi Gab­riella. A Fidesz országgyűlési képviselője emlékeztetett: 2016 végén felülvizsgálták a gyermekvédelmi jelzőrendszer működését, s ennek több kiskorú elhanyagolásából és bántalmazásából adódó, halálos kimenetelű eset is aktualitást adott. Ilyen volt a halálra éheztetett agárdi kisfiú és gyöngyösi kislány, továbbá annak a pár hónapos kisfiú­nak az esete, akit az apja olyan súlyosan bántalmazott, hogy belehalt sérüléseibe.

Selmeczi Gabriella jelentős változásnak nevezte, hogy mostanra a védőnői és a gyermek háziorvosi ellátást már nem lehet visszautasítani. „Ez azért fontos, mert ők azok a szereplők a rendszerben, akik elsőként jelezni tudják, ha a szülők láthatóan elhanyagolják vagy bántalmazzák a gyermeket” – magyarázta. Megemlítette azt is, hogy a gyámhatóság gyors és határozott fellépését segíti az a módosítás, amely szerint a nem kikerülhető meghallgatás érdekében, ha azonnali intézkedés szükséges, ügyészi jóváhagyás nélkül is megkezdhető az elővezetés. „Ezzel lényegesen lerövidült a korábban hosszú bürokratikus eljárás” – tette hozzá. A képviselő kiemelte azt a módosítást is, amelynek értelmében a gyámhatósági eljárás során a testvérek ügyét együtt kell kezelni.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy egyértelműbb lett az egyes szereplők munkaköri kötelessége. „A perek kapcsán azt láttuk, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer szereplői egymásra mutogattak, vagyis nem volt egyértelmű, hogy kinek, mi lett volna a feladata. Ezért törvényben rögzítettük, hogy a felelős miniszter köteles a honlapján közzé tenni a gyermekvédelmi jelzőrendszer működésének és működtetésének szakmai módszereit – emlékeztetett a politikus.

A Fidesz-KDNP-kormány komoly célkitűzése volt az előző ciklusban a nagy gyermekvédelmi intézmények kiváltása és a gyermekek nevelőszülőknél vagy kisebb gyermekotthonokban való elhelyezése – folytatta Selmeczi Gabriella. „Tény, hogy előbbi intézményekben magas szakmai színvonalú munka folyik, és a dolgozóktól nagyfokú emberi odaadást, rengeteg szeretetet kapnak a gondozottak. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy ezekben az intézetekben a legnehezebb kiszűrni a szexuális bántalmazást. Jellemző például az, hogy a nagyobb, de még tizennyol­cadik életévüket be nem töltött gyermekek a kisebbeket bántalmazzák – hangsúlyozta a képviselő. Hozzátette, folyamatosan dolgoznak olyan szakemberekkel, akik az ilyen típusú bűncselekmények megelőzésével foglalkoznak.

A képviselő beszélt a már itthon is működő, úgynevezett izlandi modellről. Ennek célja, hogy a szexuá­lisan zaklatott vagy bántalmazott gyermekeket úgy hallgassák ki, hogy minél kevesebb lelki sérülést szenvedjenek, majd minél gyorsabban segítséget kaphassanak. Ez a kezdeményezés Szombathelyen indult el tavaly novemberben, és a cél, hogy országosan kiterjesszék.