Májusban dönthetnek a 2020 utáni uniós agrártámogatásokról

Czerván György: A KAP az unió leghatékonyabb gazdaságpolitikája

MH/MTI – 2018.01.12. 13:39 –

Vélhetően májusban döntenek majd az európai uniós állam és kormányfők az unió 2020 utáni költségvetéséről és a közös agrárpolitikára (KAP) fordítható források összegéről - mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkár pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az államtitkár szerint arra kell majd figyelni, hogy ha a közös agrárpolitika forrásait jelképező "torta változik is, azon belül a Magyarországnak agrár- és vidékfejlesztés címen adott tortaszelet arányaiban ne változzon". Jelenleg ez az arány 3,2 százalék, miközben az EU-n belül a magyar mezőgazdaság súlya 2 százalék - tette hozzá.   

Arról is beszámolt, hogy a magyar kormány céljai megvalósítása érdekében keresi a partnereket, folyamatosan tárgyalnak a visegrádi országokkal, Romániával, Bulgáriával, Szlovéniával a kérdésben, ezen felül Franciaországgal is kétoldalú megbeszéléseket folytatnak. 

Czerván György a KAP fontosságáról elmondta, hogy ez az unió leghatékonyabb gazdaságpolitikája. Továbbá arra is felhívta a figyelmet, hogy az uniós támogatások nélkül Magyarországon csak a növénytermesztés lenne eredményes, az állattenyésztést tekintve pedig csak a baromfi ágazat tudna nyereséges lenni.