Honvédek a pokol torkában

Vitéz Szabó László vezérőrnagy… kért jelentést. – Tartsatok ki!! Az utolsó emberig!!! Meg kell állítani!!! Innen nem lehet hátrálni!!! – írta Koppányi Sebestyén főhadnagy

Babucs Zoltán – 2018.01.12. 03:26 –

Hetvenöt évvel ezelőtt, az osztrogozsszk–rosszosi hadműveletek bevezetőjeként, 1943. január 12-én a szovjet 40. hadsereg nagy erőkkel hajtott végre felderítő vállalkozást Urivnál. A szovjetek élőerőben három és félszeres, tüzérség tekintetében tízszeres túlerőben voltak, és néhány óra alatt legázolták az urivi hídfőben lévő soproni 7. könnyű hadosztály csapatait, és hat-tíz kilométerre törtek előre. A német és magyar hadvezetés szerint ekkor még nem volt kritikus a helyzet, de a valóságban ekkor vette kezdetét a magyar 2. hadsereg kálváriája a Donnál.

urivi-attoresVisszavonulás közben. Lovag Kern Károly vezérkari őrnagy (balra) az egri seregtest honvédeivel (Forrás: Sándor Istvánné családi fotógyűjteménye)
Amíg az uriv–sztorozsevojei hídfő északi részén – Sztorozsevojénál – az egri 20. könnyű hadosztály részei jól kiépített állásokban voltak, addig a déli részen, Urivnál a soproni 7. könnyű hadosztály esetében csupán a szombathelyi 35. gyalogezred volt hasonló helyzetben, míg a soproni 4. gyalogezred az ellenség által belátott védőállásokban tartózkodott, melyeket 1942 decemberében vett át.

A szovjet támadást 1943. január 12-én 9 óra 45 perckor ötvenperces tüzérségi előkészítés vezette be, majd a harckocsikkal támogatott 25. gárda- és a 107. lövészhadosztály több hullámban rohanta meg a 4. gyalogezred állá­sait. A küzdelembe a szovjet 150. harckocsidandár és 340. lövészhadosztály is beavatkozott, és megkezdődött a soproni ezred védelmének felsodrítása.

A helyzet kritikussá vált. A veszprémi 4/III. zászlóalj segédtisztje, Román István tartalékos hadnagy nem győzte kétségbeesett tiszttársai hívásait fogadni: „Állásainkon állandó tüzérségi tűz… jobbszárnyunkon már betörtek… velük nincs összeköttetésünk… segítséget… segítséget kérünk!” Parancsnoka, Czicatriczis Miklós őrnagy, mielőtt zászlóalja teljesen felmorzsolódott, távbeszélőn köszönt el nemes ó-falvi Kosztka Vilmos századostól, a soproni 4/I. zászlóalj parancsnokától: „Most mi jövünk, Isten veled!” A szovjet gyalogságról egy jelentés így fogalmazott: „minden tűzzel szemben érzéketlen volt (…) Úgy a tisztek által megvizsgált hullákon, mint a nagyobb számban fogságba esett gyalogosokon a teljes leittasodás jelei voltak kétségkívül megállapíthatók.” Miután a szovjetek letiporták a magyar páncélvédelmet és az ütegállások javát, 13 óra után már csak a fő ellenállási vonalból kivetett gyalogság küzdött, ám ellenlökései nem vezettek eredményre.

Pergőtűz és tömegtámadás

Koppányi Sebestyén főhadnagy, a 4. gyalogezred 2. ezredsegédtisztje az alábbiakat rögzítette a tüzérségi támadást követő eseményekről: „Már egyik zászlóaljjal sem volt összeköttetés. Csoknyay [Pál] ezredes fogta botját és megindultunk, hogy a Gyevica mentén előre menjünk a 4/II. zászlóaljhoz. Mire azonban a dombhoz értünk, az urivi arcvonalon levő zászlóaljak és köztünk már szovjet harckocsik álltak. Az ezred sorsa megpecsételődött! A szovjet csapatok az Uriv templomdombról s az otticsiha–szeljavnojei hídfőállásból indították nagy erejű támadásukat, rendkívül heves tüzérségi és harckocsi tűzelőkészítés után, illetve támogatással. A szovjet harckocsik áttörtek, zászlóaljaink maradványai még elöl harcban voltak, de a harckocsik támogatásával előretolt szovjet gyalogság már Bolgyirevka fölött, a Gyevica patak északi oldalán, a Bolgyirevka és Uriv között húzódó dombháton és horhosokban gyülekezett. (…) Az ezred harcosai elöl hősiesen harcoltak az áttörés után is, a pergőtűz után a védőállások fegyverei még szóltak (…), de megállítani a támadókat nem lehetett. Novo Uszpenka felől a 20. könnyű hadosztály tüzérsége is tüzet nyitott, de hamarosan ott is közvetlen védelemre kellett készülni. A szovjet erők részint északnyugatra fordultak, hogy a Don innenső oldalán levő csapatokat bekerítsék, részint úgy értékeltük, hogy ellentámadásra számítottak, és ezért leálltak. Az Urivtól délre és délnyugatra a Gyevicánál megmaradt töredékekre, valamint a Gyevica patak völgyében rekedt kis csoportokra már figyelmet sem fordítottak. Megkíséreltük összeszedni, illetve megállítani, akit megtaláltunk. (…) A hadosztály jelentést kért. Mi történt? Mindenünnen kérdések. Vitéz Szabó László vezérőrnagy a német parancsnok harcálláspontjáról kért jelentést. – Tartsatok ki!! Az utolsó emberig!!! Meg kell állítani!!! Innen nem lehet hátrálni!!! – Igenis (…) Kis csoportok gyülekeztek hátra. Az ezredből néhány százat tudtunk összeszedni, megállítani. Elölről semmi jelentés nem jött, nem tudtunk áttekinteni semmit. (…) Sötétedésre az ezredparancsnokság harcálláspontján, Bolgyirevkán megbeszélés volt a megmaradottakkal. A hadosztály kiadta utolsó tartalékát, a hadosztály huszárszázadot. (…) Megjelent egy német őrnagy, bundában, nyakában a vaskereszt lovagkeresztje és jelentette, hogy őt küldték, hogy az oroszokat megállítsa és ellentámadásunkat támogassa. Tolmácsoltam. »És milyen erőkkel vannak itt?« »Négy darab Panzer IV és két rohamlöveg.« Szinte tátva maradt a szánk. Ez a segítség, amikor szemben tömegével állnak a T–34-esek? (…) Este 7 órakor visszaérkeztek Osztrogozsszkból az aznap különböző egységektől szabadságra engedett katonák, természetesen fegyver nélkül. Majd itt kapnak, de honnan? (…) egy százados jelentkezett, hogy Sopronból és Veszprémből legénységi utánpótlást hozott. Hány főt? 1200 fő legénység. Fegyverzet? 12 géppisztoly, 3 golyószóró, mert otthon azt mondták, hogy majd itt a leváltásra kerülő legénységtől átveszik a fegyvereket.”

Vécsey Béla alezredes, a szombathelyi 35. gyalogezred parancsnoka a következőkben összegezte ezrede aznapi veszteségeit: „Az I. zászlóalj és a II. zászlóalj több százada állásaiban, még a harcelőőrsöknél sem tette be egy orosz sem a lábát. A veszteség az I. zászlóaljnál kb. 10%-os. (…) A II. zászlóalj vesztesége a jelentés szerint 40%-os. Lőszert, aknavetőt és kézigránátot kérek. 23.30. Megkaptam az írásbeli parancsot az ellentámadásra: 13-án 6 órakor egy német páncéloscsoport támad az urivi háton, valamint a 4-esek egy zászlóalja és a sízászlóalj. A támadáshoz a 35. gyalogezred bal szárnyával csatlakozzon és az urivi hátra vezető régi állások mentén lökjön az ellenség hátába és oldalába.”

Tüzérek közelharcban

A soproni 7/I. fogatolt könnyű tábori tüzérosztály arról jelentett, hogy „igen rossz látási viszonyok mellett (köd) 50 perces tüzérségi előkészítés kezdődött, mely végig a 4. gyalogezred sávjában, súllyal annak első vonalán, illetve annak közelében telepített tüzér figyelőkön feküdt. Becslés szerint az előkészítésben (…) 30-35 üteg vett részt és legalább 2-3 »Sztálin orgona«. Az ütegek egyharmada közepes, egy vagy kettő nehézüteg lehetett. Az előkészítésben ezeken felül nagyszámú harckocsilöveg is részt vett. (…) 11 h körül a 7/3. üteg figyelőjét bekerítették, sőt az ellenség délről a Gyevica völgyében magasságunkon, majd azon egy km-rel túljutott. Az ütegparancsnok mindaddig, míg a tüzelőállásban kifejlődött közelharc miatt már képtelen volt ütege tüzét vezetni, figyelőjében járőrével kitartott. Innen közelharcban kivágta magát (…) A 7/2. üteg tüzelőállásában 12 h 15 I körül közelharc fejlődött ki. (…) az üteg elsőtisztje, hogy a lövegek robbantását lehetővé tegye, elrendelte a sűrű csőrobbanások miatt letiltott 5/8 M. lövegek tűzharcát, melynek folyamán a három löveg közül kettő újra csőrobbanást szenvedett. (…) 12 h 45 I körül a 7/7. üteg tüzelőállásában is közelharc fejlődött ki. A 7/3. üteg tüzelőállásában lévő dr. Balogh-Kovács Sándor főhadnagy, a teljes bekerítés veszélyét látva, elrendelte az ott lévő legénységnek Bolgyirevkára halogatva való visszavonulását. (…) hősies ellenállással vezette a közelharcot, majd a legénységet ellentámadásra vive lehetővé tette, hogy az üteg műszaki tisztese a lövegeket felrobbantsa. Ezen üteg a lövegharcot az ismételt közeltámadások elhárítására az utolsó gránátjáig szintén folytatta.”

A soproni 7. fogatolt könnyű tábori tüzérezred II. osztályának parancsnoka harctudósításában megemlítette: „A látási viszonyok igen rosszak, a köd miatt csak 100 méterre látni. (…) 11 h 35-kor Galdajevka északon az északi irányból védőállásunk mögé az ellenség betört, ezért a 35/5. század Gyevica északra vonul vissza és elfoglalja ottani retesz­állását. A század kivonását a 4. és 5. üteggel támogatom. Az oroszok csak lassan, körülbelül 1 zászlóalj erőben nyomulnak elő a galdajevkai magaslatokról a gyevicai erdő felé.
Tüzünk igen hatásos. (…) Lőszerhelyzet: 4. üteg 540 repeszgránát, 5. üteg 317 repeszgránát, 7. üteg 620 repeszgránát. Az ezredparancsnokságtól kértem, hogy a hadosztály-parancsnokság szállítson a lőszer-felvételező helyről tehergépkocsikon peskovatkai mozdonyállásunkba lőszert. Ez a lőszerszállítás meg is indult. (…) 23 h 25-kor a Gyevica északnál támadó gyalogságra és a gyalogság igénylése szerint tűzösszpontosítást hajtok végre. Dacára a mai mínusz 40 Celsius-fokos hidegnek, erős ellenséges tűzben úgy a felderítők, mint a tüzelőállások tisztjei és legénysége kiválóan megállták helyüket, erkölcsi és erőbeli állapotuk kiváló, a harcos szellem kifogástalan.”

A szovjet gőzhenger

Kirill Szemjonovics Moszkalenko vezérőrnagy, a szovjet 40. hadsereg parancsnoka szintén megemlékezett az urivi áttörésről, memoárjában ezen kozmetikázott sorok olvashatók: „Az ellenség peremvonalára fergeteges tűzcsapás zúdult. A tüzérségi előkészítést két BM–13-as sorozatvető-osztály hatalmas össztüze zárta. A tüzérségi tűz alatt a 291. csatarepülő-hadosztály repülőgépei bombázták az ellenséges állásokat. (…) rohamra indultak a 107. lövészhadosztály előrevetett zászlóaljai Zaszejev alezredes 86. harckocsidandárjának egységeivel együtt. (…) Egységeink rövid harc után elfoglalták Galdajevkát és a tőle nyugatra fél kilométerre levő uralgó magaslatot. Az ellenség csak helyenként tanúsított ellenállást. (…) Két órával a roham kezdete után a 107. lövészhadosztály két előrevetett zászlóalja már több ezer katona és 32 tiszt foglyul ejtését jelentette. Egyebek közt 20 tábori löveget, 75 géppuskát, több mint ezer puskát és géppisztolyt zsákmányolt. A mi veszteségünk öt halott és 42 sebesült volt. Sikeresen rohamozott Safarenko vezérőrnagy 25. gárda-lövészhadosztályának két előrevetett zászlóalja is. Tüzérségi és aknavetőtűz támogatásával Novak alezredes 116. harckocsidandárjával közösen kétórás harc után elfoglalták az Orehovaja ligetet, s szétzúzták az ellenség támpontjait. (…) Viszont a sztorozsevojei hídfő előtt… az előrevetett zászlóaljak harctevékenysége eredményeképpen az ellenséges védelem alaposan dezorganizálódott. Igaz, az idegeskedő ellenség Osztrogozsszkból ide dobta át 700. páncélosdandárját [helyesen: páncéloskötelékét], ennek ellenére csapataink… 6 km szélességben és 3 km mélységben beékelődtek, szilárdan megkapaszkodtak az elért terepszakaszokon. (…) kihasználom a helyzetet, és… harcba vetem a hadsereg első lépcsőjének főerőit. A csapatokat az éj folyamán előrevontuk, új megindulási állásokba. (…) Késő este jelentettem a frontparancsnoknak a hadsereg sávjában kialakult helyzetet. [Filipp Ivanovics] Golikov [altábornagy] jóváhagyta elhatározásomat, hogy másnap a főerőkkel menjek támadásba.”