Trump: Az enyém nagyobb

A két Korea közeledéséről nem, nukleáris indítógombjáról írt az elnök

Ulicza Tamás – 2018.01.04. 02:52 –

Nukleáris indítógombja méretével próbálta megszégyeníteni Donald Trump Kim Dzsong Unt. Eközben a két Korea között újra létrejött a forródrót, ami a kapcsolatok javulását jelzi.
„Nekem nagyobb gombom van, mint Kim Dzsong Unnak” – írta keddi Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök az észak-koreai vezető újévi köszöntőjére reagálva, amelyben a phenjani rezsim vezetője azt hangoztatta, hogy elég megnyomnia az asztalán egy gombot ahhoz, hogy az észak-koreai fegyverek csapást mérjenek az Egyesült Államok területének bármelyik részére. Az elnök így fogalmazott: „...Tájékoztatná valaki őt a kiszipolyozott és kiéheztetett rezsimjéből arról, hogy nekem is van nukleáris nyomógombom, de az enyém sokkal nagyobb és sokkal hatásosabb, mint az övé, és az én nyomógombom működik?” Az amerikai elnök eddig nem kommentálta a két Korea közeledését, csupán annyit közölt egy korábbi Twitter-üzenetében, hogy az eddig elért sikerek mind a korábban elfogadott szankcióknak köszönhetőek. Kedd délután Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete újságíróknak ki is jelentette, hogy Washington kész újabb szankciók bevezetésére, ha Észak-Korea ismét rakétakísérletet hajtana végre.

Eközben a két Korea közeledése folytatódott a téli olimpia kapcsán. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közép-európai idő szerint szerda reggel utasítást adott arra, hogy állítsák helyre a két Korea közötti kommunikációs forródrótot, amelyet Phenjan két éve megszüntetett – jelentette be a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője egy tévé- és rádióközleményben.

Phenjan legutóbb azért szüntette meg a forródrótot, mert Szöul, tiltakozva egy kísérleti atomrobbantás ellen, bezárta a két Korea által működtetett keszongi ipari parkot.

A Korea-közi forródrót egyfajta lakmuszpapír a Phenjan és Szöul közötti kapcsolatokban: létrehozására 1972-ig kellett várni, és azóta rendszerint konfliktusok esetén szüntették meg, majd a viszony javulásával állították helyre. Dél-Korea kedden tett javaslatot tárgyalásokra arról, hogy Észak-Korea vegyen részt februárban a téli olimpián a dél-koreai Phjongcshangban. Újévi köszöntőjében Kim Dzsong Un már jelezte, hogy kész a párbeszédre az ügyben.