Havas Henrik magyarázta a bizonyítványát

A tévés tagadta, hogy nőket zaklatott volna

MH – 2018.01.03. 08:31 –

Meglehetősen sajátos hangnemű beszélgetés zajlott kedden este a szexuális zaklatással vádolt Havas Henrik és Kálmán Olga között a HírTV Egyenesen című műsorában. Ez volt az első alkalom, hogy Havas kamerák előtt jelent meg azt követően, hogy az ATV az év végén nem hosszabbította meg szerződését a műsorvezetőt ért zaklatási vádak miatt.

Havast Baukó Éva és Molnár Anikó is megvádolta azzal, hogy zaklatta őket, illetve egy több évvel ezelőtti tévéadás tanúsága szerint Görög Zita is kénytelen volt rendreutasítani a tévést. Az Egyenesen című műsorban Kálmán Olga több ízben megkérdezte vendégét, hogy valóban zaklatta-e az említett hölgyeket, Havas azonban előbb megpróbált terelni, majd egyértelműen nemmel válaszolt az inzultálásokra vonatkozó kérdésekre. Havas azt is kijelentette, hogy az őt ért vádakat politikai támadásnak tartja a Jobbik elnökéről, Vona Gáborról írt könyve miatt.

A meglehetősen vontatottan kezdődő beszélgetés folyamán egy pillanatban Havas lekezelően lemucikázta a műsorvezetőt. A beszélgetés egy későbbi szakaszában Kálmán Olga azt kérdezte vendégétől, hogy lemucikázta-e Havas Baukó Évát is. Ezen a ponton öltött igazán bizarr jelleget a beszélgetés: Havas ugyanis azt mondta, hogy amikor Kálmán Olga felhívta őt, hogy meghívja a műsorába, „mocskos disznónak“ nevezte a tévést és számon kérte tőle, hogy miért nem tett neki szexuális ajánlatokat „évtizedekkel ezelőtt, amikor fiatal volt és szép“. A párbeszéd így zajlott:

Havas Henrik: Visszaemlékszel, hogy amikor először felhívtál, hogy üljek be hozzád, mit mondtál?

Kálmán Olga: Nem.

HH: „Te mocskos disznó...“

KO: Ja...

HH: „...együtt voltunk húsz évvel ezelőtt, fiatal voltam és szép. És engem miért nem molesztáltál, te dög?“ Ezt mondtad a telefonban.

KO: Henrik, én ezt nem mondtam.

HH: De mondtad.

KO: Esküszöm, nem mondtam.

HH: De én meg tudom, hogy mondtad.

KK: Na figyelj, akkor, jó, engem nem raboltak el az ufók, ezt biztos, hogy nem mondtam neked.

HH: De mondtad.

KO: Akkor ezt majd utólag fogjuk megbeszélni.

A műsorban Havas egyébként azt is elmondta, hogy az ATV belső vizsgálatot folytatott ellene a szexuális zaklatások vádjai miatt, illetve hozzátette, hogy a csatorna két női munkatársa kész tanúsítani, hogy inzultálta őket, noha ő maga ilyen esetről nem tud. Havas elmondta azt is, hogy beperel mindenkit, aki ATV-s szerződésének meg nem hosszabbítását kírúgásként interpretálja, illetve azt is, hogy Baukó Évát áldozatnak tekinti, akit kihasználtak az ellene folytatott kampányban.