Zeneszerzőből drámaíró

A szakralitásról lebontott hitről írt drámát Tóth Tamás – Szükség van negatív hősökre

Petrovics Gabriella – 2018.01.03. 01:10 –

Tóth Tamás zeneszerző és drámaíró sűrű, ugyanakkor szórakoztató drámát írt a hit kereséséről, amit több mint egy éve telt házzal játszanak az RS9 Színházban. A szerző a darab megírásának részleteiről és más munkáiról is beszélt lapunknak.

Tóth Tamás 20180103 Kórusdarab után zongoraátirat jön, utána dráma (Fotó: Ficsor Márton)

–  Régóta a színházi miliőben mozog, zeneszerzőként csaknem hetven darabhoz írt már zenét, dalszöveget. Hogyan jött a drámaírás?

–  Először a szükség vitt rá a drámaírásra, ugyanis évekkel ezelőtt, amikor a Madách Színház musicalpályázatára a zenémhez témát, szöveget kerestem, nem volt az ismeretségi körömben olyan drámaíró, aki ebben partnerem lenne. S röstelltem vadidegenként, nulla forintért írókat zaklatni ezzel, így gondoltam, írok én valamit. Végül a Métisz című popeposz a pályázat döntőse lett.

–  Ezután jöttek a felkérések?

–  Igen, néhány darabot írtam ezután, főként megrendelésre. Ezek között volt mesedráma, mint a Guru a Hunguru, az örmény témájú Gigosz, vagy a Nyugdíjas Akták című bűnügyi komédia, ami nemrég belügyminisztériumi kitüntetésben részesült.

–  Szent Márton születésének ezerhétszázadik évfordulója volt 2016-ban. A Tizenegyes kórterem című dráma erre az évfordulóra íródott.

–  Egy barátom, Nagy Krisztina inspirált a darab megírására. Ő hívta fel a figyelmemet a szombathelyi Weöres Sándor Színház pályázatára, ahová Szent Mártonnal kapcsolatos, modern drámákat vártak, s bár a határidő szűkössége miatt nem volt alkalmam benevezni, a darab ötletébe beleszerettem, így muszáj volt megírnom.

–  A hit kereséséről, megtalálásáról, majd elvesztéséről szól a Tizenegyes kórterem, viszont itt nem a szakrális értelemben vett hitről van szó. Szándékosan nem ezt akarta kiemelni?

–  A hit nem csupán a vallás kiváltsága, hiszen jó esetben minden ember kell, hogy higgyen valamiben, még az ateista is. Ezért főhősöm, Lucienne is inkább Márton –általa vélt – emberi tulajdonságait ölti magára, mintsem szent mivoltát. A hit erejével gyógyít, nem szakrális tanok által. Úgy mondanám, Istent lehozta a mennyországból, s az emberi lélekbe helyezte.

–  Hogyan kezdett hozzá a dráma írásához?

–  Amikor Krisztina felvetette a darab ötletét, olyannyira beindult az agyam, hogy a belvárosból hazamenet elfelejtettem buszra szállni, s másfél órás gyaloglás után, mire hazaértem, a fejemben lényegében összeállt a darab szerkezete, története, s a karakterek is megszülettek, sőt, némelyiknek már neve is volt.

–  A feszes, pörgős párbeszédek a jó dráma alapjai, amiket profin meg kell írni. Mennyire volt könnyű dolga?

–  Először a szereplők jellemét kell megrajzolni, s ha már eléggé „ismerem” őket, hagyom, hogy képzeletbeli színpadomon ők maguk játsszák el a köréjük írott történetet. Hallgatom, figyelem őket, és ha tetszik, amit látok, leírom. Ha még nem az igazi, újra, s újra eljátszatom velük.

–  Ősi konfliktushoz nyúlt vissza: az emberi hit és a tudomány nézeteit ütközteti egymásnak huszonegyedik századi díszletek között, azonban egyik oldal mellett sem foglal állást.

–  Hát igen, a vallás és tudomány nem gyakran járt kéz a kézben, hisz a változás, új nézetek, felfedezések olykor megkérdőjeleztek, felülírtak egyházi szabályokat, ősi tanokat. A darabban azonban fordított a felállás, hiszen épp az orvostudomány egyes módszereit kérdőjelezi meg doktor Solomon, aki idegnyugtató pirulák helyett Márton hitét próbálja gyógyításra használni, de valójában ő is tanácstalan. Ő maga sem tudja, melyik mezsgyén haladjon, hisz az igazság mindkét oldalon alá van támasztva észérvekkel.

–  A karakterek erőteljesek, mai társadalmi, emberi problémákat villantanak fel. Mi volt velük a célja?

–  Embereket akartam láttatni, akik esendők, azonban elesettségük, hibáik ellenére is szerethetőek, s közülünk valók. Nem is volt szükségem negatív hősökre, hiszen a hétköznapjainkat behálózó, elvárásokkal teli társadalmi rendszerünk épp elég indokot adhat a megingásra, a hit elvesztésére. A hite­vesztettnek pedig indokot adhat ahhoz, hogy végső elkeseredettségében César, Mathieu és Lucienne, vagyis a tizenegyes kórterem betegei sorsára jusson szinte egyik pillanatról a másikra.

–  Melyik karakteren dolgozott a legtöbbet a darabban? És melyik a legösszetettebb?

–  Lucienne figurája a legösszetettebb, hiszen ott a saját énje és egy másik, a Szent Márton-i maszk, ami mögé a külvilág, s édesanyja lelki terrorja elől elrejtőzött. Az ő mondandóin, prédikációin sokat dolgoztam, azt szerettem volna, ha mai, kultikus alakként látná a néző, és nem egy szentfazék jutna róla eszébe.

–  Most min dolgozik?

–  Mindig az aktuális felkéréseknek teszek eleget. Nemrég fejeztem be egy kórusdarabot, a Tűzoltó himnuszt, manapság pedig egy Ausztráliába készülő darabon dolgozom. Emellett játszom zongoristaként, énekesként egy zenekarban, színészként olykor, s korrepetitorként egy drámaiskolában. Afféle zene­bohócnak tartom magam, akinek, ha elveszik a pikuláját, előhúz egy újabbat a zsebéből, s azt mondja, van másik!