Több város is pályázhat a 2026-os téli játékok megrendezésére

Olimpia

MS – 2018.01.03. 01:02 –

A közelmúlt népszavazásai ellenére Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke erős pályázatokkal számol a 2026-os téli játékokra.
Az elmúlt hónapokban Tirolban, Graubündenben és Münchenben is népszavazáson utasították el a polgárok, hogy a régió – Innsbruck, St. Moritz és a bajor főváros – kandidáljon a 2026-os játékokra. „Jelenleg is egy sor érdeklődővel állunk kapcsolatban három kontinensről” – mondta Thomas Bach a Die Welt című lap keddi számában. A német sportdiplomata ugyanakkor rámutatott: a megváltozott körülmények között nem a minél több jelentkező, hanem csak a legjobb pályázó megtalálása a cél. A mostani, informális szakaszban a svéd főváros, Stockholm, az 1988-as kanadai házigazda, Calgary, valamint a svájci Sion tűnik lehetséges pályázónak, de elképzelhető, hogy egyesült államokbeli helyszín is beszáll a versenybe, valamint Kazahsztán, Törökország és Japán is jelezte érdeklődését. A jelentkezés határideje már­cius vége, a 2026-as téli olimpia helyszínét 2019 szeptemberében, Milánóban jelölik ki. Idén feb­ruárban a dél-koreai Phjongcshang, 2022-ben pedig Peking lesz a házigazda.