Kacsoh DánielNyugaton a helyzet változékony

Álláspont. A fogyatkozó társadalmi támogatottságot a jelek szerint nyugati elismeréssel próbálja pótolni a Jobbik, ez is amolyan balos szokás, vagyis az alakváltás újabb lépcsőfokát láthatjuk

Kacsoh Dániel – 2017.12.29. 01:25 –

Talán enyhe túlzás mindezt leszűrni abból, hogy Vona Gábor interjút adott, illetve adhatott az osztrák Die Presse című lapnak, ám jelzésértékű, hogy az egyre zavarosabb vonalon mozgó pártelnök annak az újságnak nyilatkozott, a kormányt szidva, magát ajnározva, amely korábban finoman szólva sem tartotta szalonképesnek a szélsőséges formációt.

Sőt, nem volt az olyan régen, egészen pontosan 2012-ben, amikor az osztrák megmondólapban még a kormányon kérték számon, miért engedi a jobbikos nácibeszédet a parlamentben. Történt ugyanis, hogy Baráth Zsolt arról értekezett a Házban, hogy a tizenkilencedik század végén csak külföldi nyomás miatt mentették fel a tiszaeszlári gyilkosság zsidó származású vádlottjait. Hiába utasította vissza Fónagy János államtitkár csípőből a hazai antiszemitizmus hírhedt toposzának emlegetését, az esetről az jelent meg, éppen a Die Pressében, hogy újra szalonképes a náci beszéd a magyar Országgyűlésben.

Pedig nem volt az, legfeljebb egy, a zsidók listázásának igényét felvető, a cigánybűnözés emlegetéséről elhíresült botránypárt képviselői próbálkoztak ilyesmivel – sikertelenül. Ettől függetlenül a nyugati sajtó előszeretettel cikkezett arról, hogy Orbán Viktor „összekacsint” a szélsőjobboldallal, a Fidesz valójában együttműködik a Jobbikkal, újraéled a weimari köztársaság. Kongott a vészharang, szinte belesajdult a fejünk.

Nincs éppen könnyű dolga tehát a felettébb haladó európai médiát is figyelő magyar választópolgárnak, ha el akar igazodni a legújabb ideológiai katyvaszában. Ha a kölni szilveszteri migránserőszak és a skandináv fesztiválokon bevándorlók által elkövetett atrocitások elhallgatása után is maradt bennünk cseppnyi bizalom a hazánkat menetrendszerűen, különösen is jobboldali kormányok idején kioktató sajtóvilág iránt, a Die Presse mostani húzása vélhetően ezt is lerombolja. Kétségtelen, nem lehet, és nem is szabad egy kalap alá venni minden sajtóterméket, ám ha összességében nézzük a 2010 óta eltelt időszakot, látjuk, hogy az eredmények elismerése jóval kevesebb teret nyert, mint a demokrácia féltése, illetve a figyelmeztetés a barna veszély kiújulására.

Nem gondolhatunk másra, minthogy a nyugati, különösen is a német sajtóban némi befolyással bíró Heller Ágnes és köre, az úgynevezett Lukács-óvoda elkezdte puhítani az Orbán-kormány támadására mindig kész médiumokat is, legyenek már elnézőbbek ezekkel a kedves – szerintük – exnácikkal, levették a gárdamellényt, már nem köpködnek holokauszt-emlékcipőkbe, jófiúk lettek az egykori mumusokból. Ez az itthon megroggyant, identitászavaros értelmiség tehát, mint oly sokszor a történelemben, külföldről próbál bekavarni a magyar viszonyokba, ezúttal az ellentmondásoktól és belviszályoktól terhes ellenzéki világba. Taktikus legitimációs próbálkozás, akut memóriazavarral keverve, egy furcsa szivárványkoalíció kialakítása érdekében.

Persze kétséges, lesznek-e követői a Die Presse „úttörő” húzásának, esetleg a politikai korrektség és a történelmi tapasztalatok miatt különösen is érzékeny német orgánumok is beállnak a sorba, ám itthon a Vona-féle kísérlet a Jobbik-történelem átírására, az új karakter erőltetett menetben való kialakítására kudarcos. Törzsszavazóik már nem, a baloldali szappanoperából kiábrándult potenciális támogatók pedig még nem álltak a kutyákkal fotózkodó, náci jellegét tüntetőleg elveszítő hibrid-jobbikosok mellé.

Nyugati pecsét ide vagy oda.