Az orosz elnök látogatása

Antall József és Borisz Jelcin – Moszkva bocsánatkérése 1956-ért és a „nullszaldós” megoldás

Sáringer János – 2017.12.28. 03:19 –

A szemüveges, ősz úr íróasztalánál ül, kezében zöld színű könyv, amelybe időnként beleolvas, továbblapoz, majd ismét beleolvas. Ismerősek a szavak és a mondatok, mégis jó érzés újra átélni a leírtakat. A könyv Antall József miniszterelnökségéről szól, arról az 1315 napról, amelyet a kormányfő hivatalban töltött. Egy idő után a nyomtatott sorok elhomályosulnak, a férfi az ölébe teszi a kötetet, eszébe jutnak az 1990-es évek eseményei, előtörnek az emlékek.*

Antall-JelcinBorisz Jelcin és Antall József kicseréli a két ország alapszerződésének okmányait (Fotó: MTI/Kovács Attila)
Antall József az első szabad választások eredményeképpen 1990 májusában lett a magyar kormány miniszterelnöke. Kétségtelen, hogy az Antall-kormány külpolitikájának egyik legfontosabb területe volt a magyar‒szovjet kapcsolatok újrafogalmazása, azok átértékelése. A magyar miniszterelnök különös figyelmet fordított az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékének, és szerette volna elérni Moszkva bocsánatkérését a szovjet katonai és politikai beavatkozás miatt. De 1990-ben a szovjet vezetés még nem alakított ki végleges álláspontot 1956-tal kapcsolatban. Az új, szabadon választott magyar kormány keleti politikájának, a magyar‒szovjet kapcsolatoknak fontos állomása volt az Európai Biztonsági Együttműködési Értekezlet, amelynek „farvizén” zajlott Antall József és Mihail Gorbacsov megbeszélése a párizsi szovjet nagykövetségen 1990. november 21-én. A találkozón Antall arra kérte Gorbacsovot, hogy a Szovjetunió az 1968-as prágai beavatkozáshoz hasonlóan ítélje el az 1956-os szovjet katonai támadást Magyarország ellen.

A szovjet elnöknek az volt a véleménye, hogy ideje lezárni az 1956-os eseményeket, elismerve a szovjet beavatkozás hibás voltát. Mindezt a rendszer és a korábbi szovjet vezetés elhibázott lépései közé sorolta. Míg azonban Csehszlovákia és Afganisztán esetében ezt kimondták, addig Magyarország esetében vonakodtak ezt megtenni, mert a Szovjetunióban sokáig tartotta magát az a vélemény, hogy 1956-ban a szovjet csapatok nem intervenciót követtek el Magyarország ellen, hanem a polgárháborúban az egyik fél oldalán vettek részt a harcokban. További körülmény volt, hogy Magyarországon ‒ 1968 Csehszlovákiájával ellentétben ‒ a szovjet hadsereget súlyos vérveszteségek érték.

Néhány héttel később, 1991. január elején szovjet belügyi csapatok Vilniusban és Rigában középületeket szálltak meg. A civilek élő sorfallal próbálták megvédeni az épületeket, ennek következménye tizenöt halott, százhatvan sebesült és hatvannégy eltűnt személy lett. Ebben a pillanatban az 1956. novemberi magyarországi események rémképe merült fel nemcsak Budapesten, hanem Washingtonban, Prágában és Varsóban is. Washingonban Thomas Campbell republikánus képviselő a kongresszusban elmondott beszédében január 14-én a szovjet ak­ciót az 1956-os magyarországi bevonuláshoz hasonlította. A baltikumi események után, 1991 augusztusában Gorbacsov helyzete véglegesen megrendült.

A moszkvai puccskísérlet

A férfi öléből felemelte a könyvet, és az augusztus 18-i dátumnál ismét olvasni kezdett: Antall hazatérése után (már a Művész úti reziden­cián és nem a Meredek utcai lakásban) hosszan beszélgetett feleségével és András fiával. Éjfél már jóval elmúlt, a család lefeküdt aludni, ő a székesfehérvári királysírok leírását olvasta át még egyszer, Kralovánszky Alán tanulmányát elővéve, a másnapi Szent István-napi ünnepségre készülő tévéinterjú helyszí­néül ugyanis ezt választotta, 2 óra tájban altatóval aludt el.

Nem is tért azonnal magához, amikor reggel 6-kor kabinetfőnökének telefonja azzal a hírrel ébresztette, hogy puccsot hajtottak végre Moszkvában, Gorbacsovot megbuktatták, a hatalom Janajev kezébe került. Felrémlettek előtte Janajev kényszeredett mozdulatai, ahogy egy hónappal korábban Prágában aláírta a Varsói Szerződést feloszlató okiratot. Ezek vissza akarják forgatni a történelem kerekét! Antall a helyzetet kritikusnak tartotta, az volt a véleménye, hogy a puccskísérlet kommunista visszarendeződéssel fenyeget.
A miniszterelnök augusztus 21-én kora délután telefonon felhívta Borisz Jelcint. Bevezetőjében sok szerencsét kívánt az orosz elnöknek és munkatársainak. Biztosította arról, hogy a világ sok más kormányához hasonlóan a magyar kormány is támogatja erőfeszítéseit. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a válság megoldásának alkotmányos módszereit támogatja, köztük az orosz vezetésnek azokat az erőfeszítéseit, amelyek az alkotmányos rend helyreállítására irányulnak.

Reményét fejezte ki, hogy a jelenlegi helyzetben a reformerők a Szovjetunióban sikerrel felülkerekednek a válságos helyzeten. A magyar miniszterelnök utalt a Jelcin elnöknek korábban (július 4-én) eljuttatott hivatalos magyarországi látogatásra szóló meghívás érvényességére. Jelcin válaszában megköszönte az erkölcsi támogatást nyújtó szavakat, és közölte, hogy a meghívást elfogadja, reméli, hogy annak realizálására még ez év végén, novemberben vagy decemberben sor kerülhet. Jelenleg nyilván erre nincs mód, mert rendkívül drámai a helyzet a Szovjetunióban. A világ közvéleményének – mondta – erkölcsi és politikai támogatásban kell részesítenie a demokratikus erőket, el kell ítélnie a fordulatot és a junta döntéseit. Követelni kell az ország törvényes elnökének, Gorbacsovnak a szabadon bocsátását.

Borisz Jelcin nem felejtette el, hogy Antall József egyike volt azoknak, akik az 1991. augusztusi puccskísérlet legforróbb napján felhívták őt telefonon, hogy rokonszenvéről és támogatásáról biztosította, beleértve a nemzetközi fórumokon való fellépést is.

Antall személyesen először 1991. december 6-án találkozott Jelcinnel, amikor aláírták Moszkvában a magyar–orosz alapszerződést. Akkoriban Gorbacsov és Jelcin székhelye a Kreml volt. Antall találkozott a megszűnő Szovjetunió elnöki széké­ben utolsó heteit töltő Gorbacsovval és a jövő felé tekintő Jelcinnel. Az orosz elnökkel folytatott megbeszélés egyik eredményeképpen a magyar–orosz alapszerződés preambulumába utólag beiktattak egy szövegrészt, amely elítélte az 1956-os szovjet katonai beavatkozást.

Antall számára a legfontosabb kérdés a szovjet csapatkivonást követő pénzügyi elszámolás volt.
Mindenképpen szerette volna elérni a „nullszaldós” megoldást, amelynek értelmében a szovjet hadsereg által létrehozott építményeket ellentételezi a környezetben okozott kár. Az államközi szerződések kérdésében 1991 végétől az orosz elnök döntött, aki a nulla megoldásra 1991 decemberében, Moszkvában igent mondott. Ezt az álláspontját Antall kérésére megerősítette 1992 júliusában, amikor Helsinkiben az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet alkalmából folytattak kétoldalú megbeszélést. Ezzel szemben az orosz katonai vezetés ragaszkodott az anyagi ellentételezéshez.

A nagy találkozás

Jelcin elnök budapesti látogatása több szempontból is izgalmasnak ígérkezett. Az orosz fél a csúcstalálkozó egyetlen lehetséges időpontjaként 1992. november 10–11. napját jelölte meg, amely azonban már hónapokkal korábban le volt kötve a magyar–holland hivatalos kormányfői találkozóra.

Jelcin november 10-én este Londonból érkezett a budapesti repülőtérre, szemmel láthatóan alkoholos állapotban, és így az orosz delegáció nem tudott vele előzetesen egyeztetni. A magyarok ragaszkodtak a „nullszaldós” megoldáshoz, az oroszok mindenképpen valamilyen anyagi ellentételezést kívántak. Nem volt kétséges, hogy a végső döntést Antall és Jelcin szűk körű tárgyalásán kell meghozni.

Az ősz férfi felemelte a könyvet és tovább olvasott: Napfényes, késő őszi reggelen érkezett Jelcin gépkocsija a Parlament elé, ahol katonai tiszteletadással fogadták. Jelcinen nyoma sem látszott az előző napi fáradtságnak, frissen, energikusan csatlakozott Göncz Árpádhoz, hogy a Parlament főbejáratán keresztül kettejük tárgyalásának helyszínére, a Munkácsy Terembe menjenek. Ezen a megbeszélésen a kormányzati szempontok képviseletéért a külügyminiszter volt a felelős.

A szűk körű tárgyalás kezdetén munkatársai feljegyzést juttattak el Antallhoz, „azonnal kézbe” jelzéssel. Antall még szinte el sem tudta olvasni a külügyminiszter üzenetét, máris megjelent Jelcin, hatalmas termetével, ezüstösen csillogó, gondosan fésült hajával. Antallon kívül Kodolányi Gyula, a Miniszterelnöki Tanácsadó Testület vezetője és a miniszterelnök kabinetfőnöke vett részt a megbeszélésen, az orosz elnököt Dmitrij Rjurikov elnöki tanácsadó kísérte. Jelcin azonnal a tárgyra tért, Antall sem akart köntörfalazni. „Valóban a leglényegesebb kérdéseket itt szűkebb körben kell megtárgyalnunk. Őszintén kell beszélnünk, ha kell nyersen is, hiszen barátok vagyunk. Erről a telefonról hívtam fel Önt – mutatott a készülékre – múlt év augusztusában, a puccs idején. Ezután elsőként hívtam fel a nyugati vezetők figyelmét arra, ugyancsak telefonon, hogy Ön jelenti a garanciát a demokráciára nézve Oroszországban és felhánytorgattam nekik szokásos késői reagálásukat Önnel kapcsolatban is. Elmondtam, hogy a követő diplomácia ebben az esetben rendkívül káros, ha valaki meg tudja menteni Oroszországot, az csak Ön lehet. Ellenkező esetben egy nukleáris hatalom a politikai kontroll nélkül működő fegyveres csoportok küzdőterévé válik. Úgy gondolom, kormányunk állásfoglalása kifejezi azt is, hogy népeink között három háború ellenére kölcsönös a megbecsülés, sőt a barátság. Engedje meg elnök úr, hogy ennek a gondolatnak a jegyében adjam át Önnek ezt a kis emléket, aminek rajzolata egy jeles művészünk alkotása, szövege pedig tőlem származik. E szerint »ha leveszik kezünkről a bilincset, mi baráti jobbot nyújtunk«. Mi ezt nagyon komolyan gondoljuk.”

Elnémult fordítógépek

A nagy kérdés eldőlt, a csapatkivonásról szóló egyezményben megmaradt a „nullszaldós” megoldás, és egy másik okmány szólt a humanitárius segítségről. Antall és Jelcin aláírták a szovjet csapatkivonással kapcsolatos elszámolási kérdésekről, valamint az 1956-os dokumentumokat tartalmazó archívumok kölcsönös hozzáférhetőségének biztosításáról rendelkező megállapodást, továbbá a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogainak biztosítását szorgalmazó nyilatkozatot.

Az orosz elnök a tárgyalások után a Rákoskeresztúri új köztemetőbe ment, ahol megkoszorúzta az 1956-os forradalom és szabadságharc vértanúinak emlékművét, majd átment az ettől balra lévő Nagy Imre-sírhoz, és főhajtással tisztelgett a kivégzett miniszterelnök előtt. Jelcin a délután folyamán beszédet mondott a Parlament képviselőházi üléstermében: „1956 tragédiája a szovjet rendszer lemoshatatlan szégyenfoltja marad örökké! (…) Keserű beismerni, hogy a Kreml akkori vezetőinek parancsára a tragikus eseményekbe az orosz katonákat is belerángatták.”

Sajnos azonban a Parlamentben technikai problémák léptek fel, és a fordítógépek nem működtek. Így a helyszínen csak az orosz nyelvet értők értelmezhették a szöveget. Az akkori magyar sajtó pedig „elfelejtette” közölni Oroszország elnökének bocsánatkérő szavait a magyar közvélemény számára.

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa

* Az írás Marinovich Endre: 1315 nap. Antall József naplója című könyve alapján készült
Budapest, Éghajlat Kiadó, 2003