Lóránt KárolyA Global Compact

A dokumentum nem sok jót kínál a szuverenitásukra kényes országoknak

Lóránt Károly – 2017.12.21. 01:23 –

Jobb már most megtanulni, lefordítani magyarra úgysem lehet, a Global Compact valami olyasmit jelent, hogy globálisan és szorosan összehangoltan, és nem mással mint az ENSZ menekültekkel foglalkozó programjával van kapcsolatban. Teljes angolságában „Global Compact on Refugees”-nek hívják, az ENSZ Közgyűlése hívta életre 2016 októberében. Ekkor, az ENSZ 71. éves közgyűlésén a jelen lévő százkilencvenhárom ország közös határozatot fogadott el New York-i deklaráció a menekültekről és migránsokról címmel, és ennek mellékletében van részletesen kifejtve, hogy mit is kell érteni a fenti kifejezésen. A Global Compact on Refugees alapvető elgondolása az, hogy a tetemes számú menekült és migráns megfelelő kezelése érdekében egy, a jelenleginél igazságosabb és kiszámíthatóbb felelősségmegosztást kell létrehozni a származási, a tranzit és a rendeltetési országok között.

A deklaráció abból indul ki, hogy „Az emberiség a legkorábbi idők óta mozgásban van. Vannak, akik új gazdasági lehetőségeket keresve indulnak meg, mások fegyveres konfliktusok, szegénység, az élelmiszerellátás bizonytalansága, vagy az üldözés, a terrorizmus, az emberi jogok megsértése miatt menekülnek. Megint mások az éghajlatváltozás káros hatásai, természeti katasztrófák (amelyek közül egyesek az éghajlatváltozáshoz kapcsolódhatnak) vagy más környezeti tényezők miatt (…) A legtöbb közülük akadály nélkül mozog. Számuk 2015-ben meghaladta a 244 milliót és gyorsabban növekszik, mint a világ népessége. Ugyanakkor körülbelül 65 millió kényszerből hagyja el országát, köztük több mint 21 millió a menekült, hárommillió a menedékkérő. Több mint negyvenmillió lakóhelyét országon belül elhagyni kényszerült személy.”

A deklaráció ezek után megállapítja, a fenntartható fejlődési célok 2030-ig tartó menetrendjének megelőző évi elfogadása során világosan felismerték, hogy a migránsok pozitív módon járultak hozzá az inkluzív növekedéshez és a fenntartható fejlődéshez, és hogy e hozzájárulás által a világunk is jobb lett. A biztonságos, szabályos és rendszeres migráció előnyei és lehetőségei jelentősek. A kényszer hatására bekövetkező nagy mozgások és szabálytalan migráció viszont gyakran bonyolult kihívásokkal jár. Na ezeket a kihívásokat akarja kezelni a Global Compact. Mindenekelőtt a deklaráció 7. bekezdésében megállapítja: „A menekültek és migránsok nagy mozgása politikai, gazdasági, társadalmi, fejlődési, humanitárius és emberi jogi következményekkel jár, amelyek határokon átnyúlnak. Ezek globális jelenségek, amelyek globális megközelítéseket és globális megoldásokat igényelnek. Senki sem kezelheti önmagában az ilyen mozgásokat.”

A deklaráció felfogása szerint az Európába való bevándorláshoz mindenkinek joga van, akit valahol valamiért üldöznek, vagy életfeltételei más okoknál fogva váltak kedvezőtlenné (például klímaváltozás). Ezek a menekültek. Ám majdnem ugyanilyen joga van azoknak is, akik csak a jobb megélhetés kedvéért vándorolnak Európába. Ennek megfelelően kétféle „compact” van – az egyik a menekültekre vonatkozik, amit az 1951-es genfi konven­cióra vezetnek vissza, a másik pedig a migránsokra, akik számára biztonságos, rendezett és rendszeres bevándorlást kívánnak biztosítani (Global Compact for safe, orderly an regular migration). Akinek bármi kifogása van ellene, az idegengyűlölő és rasszista. A deklaráció 13. bekezdése például emlékeztet arra, hogy „a nemzetközi jog szerinti kötelezettségeink tiltják a faj, nem, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyon, születés vagy más helyzet alapján történő bármilyen megkülönböztetést. A világ sok részén azonban nagy aggodalommal figyeljük a menekültek és migránsok problémakörére adott egyre inkább idegengyűlölő és rasszista válaszokat.” Ez ellen a deklaráció rögtön tenni is akar, a 14. bekezdés egyenesen az úgynevezett „gyűlöletbeszéd” törvények kötelezővé tételét kéri: „A menekültek vagy bevándorlók démonizálása mélyen sértő minden emberi lény méltóságával és egyenlőségével szemben (…) Számos lépést fogunk tenni az ilyen attitűdök és viselkedés leküzdésére, különösen a gyűlölet-bűncselekmények, a gyűlöletbeszéd és a faji erőszak tekintetében.”

A 28. bekezdés felfüggesztené az egyes országok jogát, hogy saját határaikat ellenőrizzék: „Elismerve, hogy az államoknak joguk és felelősségük, hogy határaikat ellenőrizzék, olyan határellenőrzési eljárásokat vezetünk be, amelyek összhangban vannak a nemzetközi jogból származó kötelezettségekkel, beleértve a nemzetközi emberi jogi törvényeket és a nemzetközi menekültjogot is.”

A nyilatkozat szerint a részt vevő országoknak meg kell szüntetniük az illegális bevándorlást büntető törvényeket, és meg kell szüntetniük az illegális bevándorlók fogva tartását. A 33. bekezdés például a következőket mondja: „Megerősítjük, hogy akik átkeltek, vagy átkelni szándékoznak a nemzetközi határokon, beutazásuk és tartózkodásuk jogi státusának megítélésekor megfelelő eljárásra jogosultak, fontolóra vesszük a határokon átnyúló mozgásokat kriminalizáló politikák felülvizsgálatát. Amíg a hivatalos eljárások folyamatban vannak, alternatívákat keresünk a fogva tartással szemben.”

A 42. bekezdés emlékeztet arra, hogy „minden államnak szuverén joga van annak meghatározására, hogy kit fogadjon be a területére, feltéve, hogy az megfelel nemzetközi kötelezettségeinek” – a migránsok befogadása azonban nemzetközi kötelezettség, tehát nem az egyes országok döntésén múlik.

Az 58. bekezdés elutasítja azt a lehetőséget, hogy azokat, akik nem kaptak tartózkodási engedélyt, deportálni lehessen „biztosítani kell, hogy valamennyi (kiindulási, tranzit, rendeltetési) ország nemzetközi kötelezettségeivel összhangban származási országukba biztonságos, rendezett és méltó módon, lehetőleg önkéntes alapon visszatérhessenek.”

A deklaráció gyakorlatilag nem, vagy csak minimális mértékben tesz különbséget a menekültek és a migránsok között, a gyerekek esetében pedig eleve nem lehet különbséget tenni, a gyerekeket iskoláztatni kell és csak a legvégső esetben lehet őket menekülttáborokban tartani.

Az ENSZ már régóta foglalkozik a migráció kérdésével, de korábban a fő szempont az volt, hogy a világ fejlett országaiban a teljes termékenységi ráta (egy nő élete során szült gyermekek átlagos száma) jóval a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es szám alá csökkent, és hogy a csökkenő népességet hogyan lehetne bevándorlással pótolni. Egy erre vonatkozó egyik legelső anyag az ENSZ Népességi Részlegén (UN Population Division) 2001-ben készült el, nyolc országra és külön Európára és az Európai Unióra terjed ki (Replacement Migration: Is It Solution to Declining and Ageing Populations? – Helyettesítő bevándorlás: Megoldást jelent-e a csökkenő és elöregedő népességekre?). Az ekkor még csak tizenöt országot magában foglaló Európai Unióra öt variánst dolgoztak ki, amelyekben a teljes termékenységi és halálozási rátát, nagyjából (némi változással) az 1995–2000-es éveket jellemző tendenciáknak megfele­lően vették figyelembe. Az eredmények szerint nulla, vagy évi háromszázezres bevándorlás mellett 2050-ig a népesség hatvan-, illetve negyvenmillióval csökkenne. A népesség szinten tartásához évi egymillió bevándorlóra lenne szükség, ha a 15–64 éves, tehát munkaképes korú népességet akarnánk szinten tartani, az úgy közel évi másfél millió bevándorlót igényelne, míg ha az idősek és eltartottak munkaképes korúakhoz viszonyított arányát akarnánk változatlanul hagyni, az 2015 és 2040 között évi hatmillió bevándorlót tenne szükségessé és 2050-re az unió népességének negyven százalékát már a bevándorlók és utódaik tennék ki.

Az előrejelzés gondolkodása tipikusan a darab, darab, mintha bárki bárkivel helyettesíthető lenne tekintet nélkül a kulturális vagy képességbeli különbségekre. A bevándorlást támogató Európai Iparosok Kerekasztala már feltételeket szabna, úgy gondolja, hogy a legjobbakra és a legtehetségesebbekre (best and brightest) van szükségük. A New York-i deklaráció azonban nem enged meg ilyen megalázó különbségtételt, a bevándorlást lényegében alapvető emberi jognak tartja, megkérdőjelezve a célország jogát, hogy eldöntse, kikkel akar együtt élni.

A New York-i deklaráció azért aktuális, mert december elején a mexikói Puerto Vallarte-ben háromnapos intenzív megbeszélés folyt róla, amelyen százharminchat tagállamból több mint négyszáz delegált, közöttük civil szervezetek képviselői vettek részt. A következő lépés egy 2018 februárjában kezdődő kormányközi tárgyalássorozat lesz, majd az ott kialakított dokumentum elfogadásra egy nemzetközi migrációról szóló kormányközi konferencia elé kerül, amelyet 2018 végén tartanak Marokkóban.

A dokumentum nem sok jót kínál a szuverenitásukra kényes országoknak. Trump amerikai elnök máris kijelentette, hogy visszalépnek a tavaly aláírt deklarációtól: „Amerika szuverén ország. Mi határozzuk meg bevándorlási szabályainkat. Nem hallgatunk külföldi bürokratákra” – jelentette ki egy Floridában tartott beszédében.

Nem rossz ötlet, ezen a visegrádi országoknak is el kellene gondolkodniuk.