Carmen és Arany János a szegedi színházban

Bemutatók

Forgách Kinga – 2017.12.15. 02:42 –

A következő napokban premierekkel és vendégjátékokkal készül a Szegedi Nemzeti Színház. Gyüdi Sándor, a teátrum főigazgatója tegnap az MTI tudósítása szerint elmondta: látható lesz Bizet Carmenje, Keszég László rendezésében, a címszerepben Gaál-Wéber Ildikóval, illetve Laczák Boglárkával.

A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház Háy János darabját, a Rák Jóska, dán királyfi című művet hozza Szegedre, a MASZK Egyesület szervezésében pedig Parti Nagy Lajos művét, az Átriumkloridot mutatják be. Összművészeti esemény lesz az Arany-óra című produkció, amelyen Arany János balladái hangzanak el, Kováts Kriszta énekes és a Fool Moon acapella együttes tolmácsolásában. Január első napjaiban pedig a Szegedi Szimfonikus Zenekar újévi koncerttel készül, több muzsikus szólóprodukciójával.