„A digitális átalakulással érhető el a gazdaság hosszú távú fenntarthatósága”

Magyar Levente: A kormány célja az, hogy Európa legversenyképesebb környezetét biztosítsa a vállalatok számára

MH/MTI – 2017.12.14. 13:20 –

A gazdaság hosszú távú fenntarthatóságát a digitális átalakulás és az innováció nyújtotta lehetőségek kihasználásával, az oktatás átalakításával, valamint a tudás alapú iparágak fejlesztésével érheti el Magyarország - állapította meg a csütörtökön közzétett éves jelentéséről szóló sajtóközleményében a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC).

A tanács véleménye szerint szükség van egy tíz-tizenöt éves távlatú ország-stratégia megalkotására, amely kijelöli a fejlődés úját a jövő Magyarországa számára. A jelentésben megállapítják: az ország gazdaságának felgyorsításához minden eszköz rendelkezésre áll, a kormány több programmal is támogatja a digitális átalakulást. Szükség lenne ugyanakkor a kutatás-fejlesztési beruházások további ösztönzésére, az e-oktatás széles körű bevezetésére, még szélesebb körű intézkedésekre a gazdaság fehérítése érdekében - áll a közleményben. 

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a HEBC Okos Magyarország című jelentése nyilvánosságra hozatalának alkalmából tartott sajtótájékoztatón megjegyezte:  az átalakulóban lévő gazdasági rend legnagyobb kihívása a digitalizáció, amelynek területén a feladatok nagy része még az ország előtt áll.  Az államtitkár, aki szerint az ajánlások egybevágnak a kormány törekvéseivel, arra is kitért, hogy a szédítő ütemű változásoknak rövid távon is nyertese lehet az ország.  A kormány célja az, hogy Európa legversenyképesebb környezetét biztosítsa a vállalatok számára - hangsúlyozta.

A digitalizációnál is nagyobb kihívás, hogy hosszú távon biztosítani lehessen azt a képzett munkaerőt, amely Magyarországot kiemelheti a gazdasági partnerei sorában - fűzte hozzá. Az elmúlt hetekben két olyan tanulmány is megjelent, amely arról szól, hogy Magyarország világszinten élen jár a hozzáadott értéket adó munkahelyek teremtésében, az ország a világ egyik legdiverzifikáltabb gazdasága - emlékeztetett Magyar Levente.

Jakab Roland, a HEBC elnöke, az Ericsson Hungary ügyvezető igazgatója elmondta: a tíz Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatot tömörítő szervezet azzal a céllal fogalmazta meg ajánlásait, hogy hozzájáruljon "az erősebb és hosszú távon versenyképes Magyarország, más szóval okos ország létrehozásához".   A digitális átállás feltartóztathatatlan, ami nemrég még tudományos-fantasztikus ötletnek számított, napjainkban válik valósággá - jegyezte meg Jakab Roland.

A tizenkilencedik alkalommal elkészített jelentés részleteit ismertetve az elnök úgy fogalmazott: a társadalmi párbeszédet arról, hogy Magyarország milyen legyen tíz-tizenöt év múlva, minél hamarabb el kell indítani.  A vállalatvezető szerint egy hosszabb távú stratégia elkészítésével befektetőket is meg lehetne szólítani, nem beszélve arról, hogy egy világos jövőkép az üzleti szféra biztonságérzetét is fokozná.

Arra a kérdésre,  hogy a kormányzat mennyire fogékony ajánlásaikra, és az elmúlt években elkészített jelentéseikből milyen elképzeléseket ültettek át a gyakorlatba a HEBC elnöke azt mondta: a kormányzati intézkedésekben számos ajánlásuk visszaköszönt, például az adópolitika, a gazdaság kifehérítése és az oktatás területén

Bujdosó Andrea, a Shell Hungary igazgatóságának elnöke a jelentés részleteit ismertetve azt hangsúlyozta, hogy fontos lenne a tanári hivatás társadalmi státusának  helyreállítása, és a pedagógusbérek további emelésére is szükség van. Az oktatás költségvetését legalább kétszeresére kellene növelni - fűzte hozzá, és azt is megjegyezte, hogy a duális képzést tovább kellene vezetni a felsőoktatásba.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója rámutatott: a digitális átalakulás több annál, hogy papírmentessé válik az adminisztráció. Olyan forradalmian új technológiák "kopogtatnak az ajtón",  például a mesterséges intelligenciák, a virtuális valóság és a robotika területén, amelyek közül önmagában már egy is robbanásszerű változásokat képes hozni - tette hozzá. Olyan intézkedésekre van szükség, amelyek nemcsak itthon tartják a tehetségeket, de idevonzanak másokat is - jegyezte meg, és megerősítette, hogy a digitális átálláshoz szükséges infrastruktúra megteremtésében jól áll az ország.