Vona utódjának személye is körvonalazódik

Gyengekezű vezetőnek tartja Vona Gábort a Jobbik egykori alelnöke

MH – 2017.12.07. 13:28 –

Gyengekezű vezetőnek tartja Vona Gábort Nagy Ervin: a Jobbik egykori alelnöke szerint a jelenlegi pártelnöknek Toroczkai László jelenlegi alelnök lehet az utódja. 

Nagy Ervin, a Jobbik egyik alapítója a Figyelőnek adott interjút, ahol beszélt a Jobbik eredeti céljairól, Vona személyiségéről és arról is, hogy mire számíthatnak a szavazók, ha a jelenlegi pártelnök tavasszal elbukja a választást.

Nagy Ervin Vonáról azt mondta:  „Elnökként – eleinte lassú lépésekkel – eltávolodott attól a politikai irányvonaltól, amit addig képviseltünk. Olyan embereket hozott magával, akik nyíltan antiszemita álláspontot képviseltek, gondolok itt például Szegedi Csanádra, aki addig jobbikos pólókat árult, majd elnökségi tag lett. A párt Vona vezetésével indult el a szélsőséges politizálás felé " – mondta, majd azt is kifejtette, hogy meglátása szerint Vona „tipikusan útkereső ember", aki a korábbi, határozott jobboldali radikális egyéniségét mára baloldali liberálissá maszkírozta át. „Nagy hibája viszont, hogy gyengekezű vezető" – tette hozzá a filozófus, aki szoros baráti kapcsolatot ápolt Vonával az érettségi után és egyetemi éveik alatt.

Nagy Ervin szerint a Jobbik vezetése most kivár,Vona várható tavaszi bukása pedig Toroczkai László felemelkedését hozhatja.

Forrás: Figyelő