Bakondi: Soros barátai hallgatják meg Soros szervezeteit

Pikáns helyzet áll elő, hiszen a bizottságban többen is ülnek azok közül, akik rajta voltak "a Soros György által mozgatott" brüsszeli politikusokról kiszivárgott listán - mutatott rá a belbiztonsági főtanácsadó

MH/MTI – 2017.12.07. 08:17 –

Az Európai Parlament (EP) szakbizottságának ülésén Soros György partnerei hallgatják meg a milliárdos által finanszírozott szervezetek képviselőit - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

Bakondi György azért beszélt erről, mert csütörtökön meghallgatást tart az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) a jogállamiság magyarországi helyzetéről. 

A meghallgatáson mások mellett részt vesz Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke és Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője is, valamint Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

A főtanácsadó úgy fogalmazott, pikáns helyzet áll majd elő, hiszen a bizottságban többen is ülnek azok közül, akik rajta voltak "a Soros György által mozgatott" brüsszeli politikusokról kiszivárgott listán.

A Soros-tervet az Európai Unió hivatalos politikájában megjelentetni kívánó képviselők miatt áll Magyarország migrációs politikája 2015 óta folyamatos támadás alatt - hangoztatta Bakondi György. Hozzátette, hogy magyar kormányt képviselő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek hatalmas támogatást jelent a nemzeti konzultációt kitöltő 2,3 millió ember véleménye.

A főtanácsadó az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy nem enyhül a migrációs nyomás a magyar határon, minden nap vannak olyanok, akik megkísérlik átlépni a határt. A görög szigeteken is hatalmas a zsúfoltság, mert Törökországból folyamatosan érkeznek az illegális bevándorlók, és Spanyolországban is megtöbbszöröződött az érkező migránsok száma - fűzte hozzá.