Bejelentette visszavonulását Ronaldinho

A brazil futballzseni jövőre szögre akasztja a stoplis cipőt

Gombos Krisztián – 2017.12.06. 16:52 –

Jövőre visszavonul a labdarúgástól Ronaldinho, a brazil válogatottal 2002-ben világbajnokságot nyert brazil középpályás.

ronaldinhoRonaldinho jótékonysági meccseken még rendszeresen viseli a Barcelona mezét. Fotó: TwitterA dél-amerikai sztárnak immáron két éve nincs klubja, legutóbb 2015-ben lépett pályára a Fluminense mezében, azóta jótékonysági mérkőzéseken, valamint az indiai futsalligában szerepelt.

A Barcelona korábbi klasszisa – aki egyébként a katalánok nagyköveteként is dolgozik – közölte, hogy a jövőben a zenei karrierjére és a futballiskolájára kíván koncentrálni.

„Jövőre hivatalosan is búcsút intek a focinak. Előfordulhat, hogy játszom még néhány búcsúmeccset a régi csapataim színeiben, de a profi pályafutásomnak vége. A visszavonulásom után többet szeretnék foglalkozni a zenei projektjeimmel és a futballiskoláimmal is. Ez egy új helyzet számomra, amihez komoly kihívás lesz alkalmazkodni” - idézi a FourFourTwo a 37 esztendős sportoló szavait.

A Porto Alegre-i Grémióban nevelkedett Ronaldinho a 2002-es japán-koreai közös rendezésű világbajnokságon robbant be a köztudatba, ahol az aranyérmes brazil gárda egyik legjobbja volt, az angolok elleni negyeddöntőben felejthetetlen gólt ívelt David Seaman kapujába.

Európai karrierjét a Paris Saint-Germainnél kezdte, 2003-ban a Barcelonába igazolt, ahol legsikeresebb korszakát töltötte: Két spanyol bajnoki címet és két szuperkupát és egy Bajnokok Ligáját nyert a gránátvörös-kék alakulattal. 2005-ben megkapta a France Football Aranylabdáját.

Három évvel később klubot és országot váltott: az AC Milanhoz tette át székhelyét, amellyel a 2010/11-es szezon végén az olasz pontvadászat élén végzett. Az aranyérmet hozó idényt követően továbbállt, és egy rövid mexikói kitérőt (2014/15-ben 24 meccs erejéig a Querétarót erősítette) leszámítva hazájában futballozott. 2013-ban az Atlético Mineiro tagjaként a Libertadores Kupát is magasba emelhette. Két évre rá aláírt a Fluminenséhez, ahonnan viszont mindössze két hónap és kilenc mérkőzés után közös megegyezéssel távozott.

Összeállítás Ronaldinho legszebb megmozdulásaiból:

A futballista első saját dala, a Sozinho: