Családi ház kapta a Média Építészeti Díját

Elismerés

Zsiray-Rummer Zoltán – 2017.11.20. 03:33 –

Őrfi József saját maga által tervezett és épített piliscsabai családi háza nyerte épület kategóriában a 13. Média Építészeti Díját, amelyet szombat este adtak át Budapesten.
A tervek között Takács Gyula finnországi skanzenépülete lett a nyertes. Az újságírókból álló zsűri különdíját a margitszigeti Palatinus fürdő rekonstrukciójával az Archikon nyerte. A gála közönségének díját a megvalósult épületek közül egy algyői családi ház nyerte, míg a tervek közül szintén a finnországi skanzenépület. Az Index különdíját és az Európa Design Belsőépítészeti Különdíját ugyancsak Őrfi József kapta. A díjátadó hagyományos része a mesterek köszöntése, így idén Csomay Zsófia Ybl-díjast méltatták. Az elismerést a nemrég Pro Architectura díjjal kitüntetett Építészfórum.hu portál hozta létre azzal a céllal, hogy az építészetet közelebb hozza a laikusokhoz. Az eseményen megemlékeztek a nemrég elhunyt alapítóról, Pásztor Erika Katalinról is.