Arányos rendszerben sem győzne az ellenzék

A szerzett jog elvétele mellett Szánthó Miklós szerint Gyurcsány Ferenc javaslata a külhoniakról amorális is, hiszen tagadja a magyar nemzet határokon átívelő egységét

Baranya Róbert – 2017.11.15. 01:37 –

Egy demokratikus választási rendszeren belül nem lehet arról beszélni, hogy jó vagy rossz, illetve igazságtalan-e az alkalmazott szisztéma – szögezte le lapunknak Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, aki szerint az ellenzék csak a saját népszerűtlensége miatt támadja a választási rendszert.

Szánthó Miklós 20171114 Szánthó Miklós:  Önmagát lövi lábon az ellenzék (Fotó: Varga Imre)

– Közeledve a jövő évi választásokhoz, újból elővette az ellenzék a választási rendszer megváltoztatásának ötletét. Össze is állítottak egy, azóta az igazságügyi bizottság által leszavazott törvényjavaslatot, alapvetően azért, mert szerintük igazságtalan a rendszer, és a Fidesznek kedvez. Mi lehet igaz ebből?

– Ha teljesülnek az alkotmányos peremfeltételek, azaz a választójog általános, egyenlő és titkos, akkor nincs olyan, hogy „jó” vagy „rossz”, „igazságos” vagy „igazságtalan” választási rendszer. Hogy egy alkotmányos rendszeren belül milyen szisztémát alkalmaz egy ország, abban óriási a szórás – az EU-n belül is számtalan eltérő példa van. Alapvetően három fő típusról beszélhetünk: többségi, arányos, illetve vegyes rendszerekről. A tisztán többségi rendszerekben csak egyéni jelöltekre lehet szavazni és a „győztes mindent visz” elve érvényesül. A tisztán arányosokban – amelyekre igazából nincs is nagyon példa – listákra szavaznak a választópolgárok és a leadott szavazatok arányában jutnak a pártok mandátumokhoz, a vegyes rendszerek pedig e két megoldás egyes elemeit ötvözik. A variációk mögött egy elvi kérdés van: mi a fontosabb a választások kapcsán, a stabil kormánytöbbség kialakítása, vagy az, hogy a képviselői helyek eloszlása minél inkább tükrözze a szavazati arányokat? Ez utóbbi persze elsőre akár szimpatikusnak is tűnhet, de több gond is van vele. Egyrészt mivel így sok párt jut be a parlamentbe, de senki nem képes meggyőző többségre szert tenni, ezért folyamatos a „szivárvány-koalíciók” kényszere, amelyek persze hamar felbomlanak: Olaszországban a második világháború óta alig volt kormány, amely ki tudta volna tölteni a mandátumát. A másik „megoldás” – és a másik probléma forrása is –, hogy nagykoalíciók jönnek létre, ez viszont hosszú távon azt eredményezi, hogy a nagy néppártok elveszítik eredeti politikai karakterüket.

– Az ellenzék melyik variációt javasolná?

– A baloldal mostani javaslata egyértelműen az arányosság mellett teszi le a voksát, de azt láthatóan ők sem mérik fel, hogy ezzel önmagukat „lövik lábon”. Ha jól politizálnának és népszerűek lennének, a mostani választási rendszerben is le tudnák váltani a Fideszt, sőt. Egy arányos rendszer a mostani közvélemény-kutatási adatok alapján azonban éppen hogy gátolná az „áhított” kormányváltást – a Fidesz a mandátumok negyven-negyvenöt százalékát szerezné meg –, viszont politikai patthelyzet alakulna ki, kormányozhatatlanná válna az ország a stabil többség híján. Persze csak akkor, ha a baloldal nem állna össze a Jobbikkal – de az ország érdekében bízzunk benne, hogy ez a politikai sci-fi kategóriája.

- Gyurcsány Ferencék felvetették a határon túliak szavazati jogának elvételét. Ez alkotmányosan nem lenne aggályos?

- Sok mindent elmond a hazai ellenzék minőségéről, hogy miközben elviekben „demokratikus” választási rendszert követelnek, addig a konkrétumok szintjén szavazati jogot vonnának meg. A Jobbik az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőktől, a DK pedig ugye a határon túliaktól. A szerzett jog elvétele mellett Gyurcsány javaslata ráadásul amorális is, hiszen tagadja a magyar nemzet határokon átívelő egyetemes egységét.

– Gulyás Márton azt mondja, hogy nem a kormányzóképesség a fontos, hanem hogy kompromisszumra legyenek kényszerítve a felek, és megegyezéses megoldások szülessenek.

– A „konszenzus”, a „kompromisszum” folyamatos hangoztatása jellemzően álszent balliberális hagymázas indoklás – és nem utolsósorban a politika totális félreértése. Azon téves felfogásból indul ki, hogy „jobb a békesség, mint az igazság”. A politika lényege a nézetek ütköztetése, a taktikai és stratégiai harcok megvívása: az, hogy az adott politikai erő kellő felhatalmazás birtokában a saját elképzelései szerint alakíthassa az ország ügyeit – nem hiába vezette vissza Carl Schmitt a politika alapellentétét a barát–ellenség viszonyrendszerre. Jól látható folyamat Nyugat-Európában, hogy ahogy a társadalmat, úgy a politikát is igyekeznek „kasztrálni” és „elérzékenyíteni”. A fent említett nagykoalíciós megoldások miatt a nagy néppártok egyre inkább a centrum felé húznak, és egy idő után megkülönböztethetetlen, „se hús, se hal” technokrata csoportokká alakulnak – persze általában a jobboldal rovására. A folyamatos „konszenzuskényszer” erőltetése miatt így „szociáldemokratizálódott” a német CDU is: lásd az atomenergia elvetésének vagy a homoszexuálisok házasodásának ügyét. Nem hinném, hogy ez lenne a jó irány.

– Mekkora probléma, ha hónapokig tartanak a koalíciós tárgyalások, amíg megalakul a kormány?

– Ez sok esetben az adott ország politikai klímájától függ: Németországban vagy a Benelux-államokban még elműködnek így is a dolgok, a mediterrán térségben nem. De a függő politikai helyzetekkel a bizonytalanság a legnagyobb probléma, az, hogy nem látni, merre van az előre. A magyar választási rendszer, amely 1990 óta napjainkig a vegyes megoldást alkalmazza, szerencsére a főszabály szerint elejét veszi az ilyen helyzeteknek.

– Az ellenzék bírálja a választókerületek kialakítását is, amelyről szintén azt állítják, hogy a Fidesznek kedvezően alakították ki. 

– Az ismétlés még nem változtatja a hazugságot igazzá. Egyrészről a hatályos választókerületi beosztásban az ellenzék már több időközin is el tudott hódítani „fideszes” kerületeket – tehát „pusztán csak” népszerűbbnek kell lenni, semmi több. Másrészt a most aggodalmaskodóknál nem értem, hogy miért nem fogalmazták meg kritikáikat 2010 előtt ilyen vehemenciával. A korábbi választókerületi beosztást ugyanis még egy, a kommunizmusból származó minisztertanácsi rendelet szabályozta, ráadásul úgy, hogy az Alkotmánybíróság azt kétszer is alkotmányellenesnek mondta ki. A 2010 óta született szabályok éppen hogy törvényi szintre emelték a beosztást úgy, hogy pontosan rögzítve van, mikor szükséges módosítani a határokon, ha a népességmozgás miatt egyenlőtlenségek alakulnának ki a választókerületek között.

– Támadják a győzteskompenzációt is. Ez valóban egyedülálló a világon?

– Az, hogy a választásokon győztes erőt jutalmazzák, természetesen nem ismeretlen, több országban pusztán azért kap egy párt automatikusan pluszmandátumokat, mert listája az első helyen végzett. A magyar megoldás – azaz hogy egy választókerületben a győztes jelöltre leadott, de a mandátumszerzéshez formailag „nem szükséges” szavazatok a párt listáján hasznosulnak – valóban speciális, de azért, mert speciális oka van. A jogalkotó ugyanis a választási reformnál deklarálta, hogy enyhe mértékben, de erősíteni kívánja a többségi ágat, az egyéni választókerületek arányát. Így ma egyéniből a parlamenti mandátumok ötvenkét százaléka szerezhető meg, míg listán negyvennyolc – ez azelőtt nagyjából fordítva volt. Korábban viszont léteztek megyei listák is, amelyek a népszerű nagy pártokat favorizálták.

– Az új rendszerből viszont ezek kikerültek.

– Valóban, s ennek következtében hiába növelte volna meg a jogalkotó az egyéni mandátumok arányát, a megyei listák torzító hatásának eltűnése ezt „kioltotta” volna. Ezért volt szükség egy speciális megoldásra: a győzteskompenzáció tehát a korábbi megyei listák torzító hatását „helyettesíti”.

– Továbbra is napirenden van a külföldön dolgozók levélben szavazása. A kormánypárt szerint ez alkotmányellenes lenne. Miért?

- Jelen helyzetben alkotmányosan csak úgy lehetne kiterjeszteni a levélben szavazás lehetőségét, hogy az minden magyar állampolgárnak járjon, aktuális tartózkodási helytől függetlenül. Jogilag ugyanis egy „londoni magyar” és egy budapesti lakos, aki a szavazás napján a balatoni házában kertészkedik, ugyanúgy minősül: magyar állampolgár magyarországi lakcímmel, de az ominózus vasárnapon „nincsen otthon”. Ez viszont kezelhetetlenül túlbonyolítaná a rendszert. Hozzáteszem, hogy ha egy „londoni magyar” a valóságos helyzetnek megfelelően bejelenti magyar lakcímének megszűntét, tud szavazni levélben.