Biztonságot ígér Szydlo

A visegrádi négyek hatására az unió megváltoztatta látásmódját a migrációs válságról – mondta el a lengyel kormányfő kabinetjének kétéves tevékenységét értékelve

Harle Szilvia – 2017.11.15. 01:36 –

A visegrádi csoport megnyerte az Európai Unióval folytatott vitát a migrációs politikáról – jelentette ki tegnap Beata Szydlo lengyel kormányfő a kabinet munkájának első két évét értékelve.
Közép-Európában egy gazdasági, infrastrukturális hálózatrendszer és egy erős politikai tényező kiépítésére van szükség, amely ellensúlyt jelent az európai viszonyrendszeren belül – hangsúlyozta Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke tegnap Varsóban a félidejéhez érkezett kabinet eddigi, kétéves tevékenységét értékelő, Beata Szydlo kormányfővel közösen tartott sajtóértekezletén. Kaczynski értékelésében külpolitikai viszonylatban kiemelte a regionális, a kelet- és közép-európai térség észak–déli tengelyén folytatott együttműködést, elsősorban a visegrádi csoport és a Három Tenger Kezdeményezés keretében. Utóbbit „nagy, az Egyesült Államok támogatását élvező vállalkozásnak” minősítette, amely szerinte egyensúlyszerepet tölt majd be Európában, és amelynek résztvevői számára az együttműködés megerősítést jelent.

Kaczynski a sajtóértekezleten kilátásba helyezte a PiS által kezdeményezett reformok, ezen belül az igazságügy átszervezésének folytatását annak ellenére, hogy a reformfolyamat „politikai körülményei július 24-e után megváltoztak”. Akkor ugyanis Andrzej Duda államfő megvétózott két bírósági törvényt.

A mélyreható bírósági reform befejezésének szükségességéről beszélt Beata Szydlo is, aki reményének adott hangot, hogy ezt még a jelenlegi kormányzati cikluson belül sikerül megvalósítani. Áttörésnek minősítette a tavalyi varsói NATO-csúcstalálkozón a szövetség keleti szárnyának megerősítéséről hozott döntéseket, s a migrációs válság kapcsán kitért arra is, hogy Lengyelországot európai viszonylatban „terrormentes államnak” tartják. A migrációs válságot illetően az EU megváltoztatta látásmódját – szögezte le Szydlo, majd hozzátette: „ezt a vitát megnyertük, a visegrádi csoport is, mi is”. A V4 és Lengyelország „következetesen példát fog mutatni a migrációs politikában úgy, hogy az európaiak biztonságban érezzék magukat” – hangsúlyozta.

Kaczynski még hétfőn egy tévéinterjúban elmondta, hogy a Szydlo által korábban kilátásba helyezett részleges kormányalakítás-részleteket decemberben ismertetik.