Engedne a függetlenségből Carles Puigdemont

Politikai válság

Harle Szilvia – 2017.11.15. 01:33 –

A leváltott katalán elnök szerint elképzelhető a spanyolországi politikai válság megoldása másképp, mint az elszakadással.
A Le Soir című belga lapnak adott interjújában Carles Puigdemont azt mondta: „Mindig is kész voltam, hogy elfogadjam a Spanyolországgal való más kapcsolat realitását. Egy másik megoldás még mindig lehetséges.” A leváltott elnök kijelentette, hogy a tárgyalás híve. A Reuters brit hírügynökség szerint Puigdemont láthatóan engedett a korábbi merev függetlenségi álláspontjából. Mariano Rajoy spanyol kormányfő a Handelsblatt című német lapnak azt mondta, nyitott a tárgyalásra a katalán vezetőkkel a válság megoldása érdekében.