Bogár LászlóTrump diadala

Donald Trump és számos elődje amerikai elnökként arra kapott formális felhatalmazást, hogy uralomtechnikai szinten „leadminisztrálja”, amit a valóságos hatalom számára diktál

Bogár László – 2017.11.15. 01:32 –

Bevezetőül egy olyan Magyar Hírlap-cikkemből idéznék, amely egy évvel ezelőtt jelent meg. „A következő egy-két évtized során Amerika világbirodalmi státuszát viszonylag békés módon fel kell számolni, átvezetve a kvázi nemzetállami létbe. Ezt a roppant kényes műveletsort kezdi most el az amerikai nemzet művezetőjeként Donald Trump. A birodalom degenerálódása nyomán vészesen növekvő deficit és eladósodás arra kényszerítette a birodalmat, hogy a három alapvető pillérének egyikét feladja. És mivel ebből kettő, a pénzhatalmi rendszer és a katonai-hadászati ütőerő érinthetetlennek látszott, így az évtizedek óta az »amerikai álom« megtestesítőjeként üzemeltetett középosztály világszerte irigyelt fogyasztási szintjét áldozta be. Trump most arra törekszik, hogy a birodalom két érinthetetlen alappillérét, a pénzhatalmi rendszert és a katonai erőt »bontsa vissza«, és a középosztály biztonságát teremtse újjá.

Ám ahogy ez kinéz, ez nem igazán lesz egyszerű feladat. Nehéz és veszélyes idők jönnek Amerikára és a világra.”

Akkor most lássuk, hogy miként is állunk ezekkel a nehéz és veszélyes időkkel! Azt hiszem, ez utóbbiakkal nincs „baj”, a világ ma valóban sokkal veszélyesebb élőhely, mint egy évvel ezelőtt volt. De vajon mindebben mennyi a szerepe Donald Trumpnak, aki formálisan mégis csak a világ legnagyobb hatalmú politikusának számít? Itt mindjárt meg is állhatunk egy pillanatra, hogy rögzítsük, a mindenkori amerikai elnöknek semmiféle hatalma nincs, a valóságos hatalom ugyanis mindent igyekszik megtenni annak érdekében, és többnyire sikeresen, hogy egyáltalán ne látszódjon. Azt is igyekszik elérni, szintén sikerrel, hogy az általa véleményhatalmi diktatúraként használt médiagépezet összeesküvéselmélet-gyártással (tudatlansággal, gonoszsággal) vádoljon mindenkit, aki kétségbe meri vonni az ily módon láthatatlanná vált valódi hatalom nemlétezését.

Donald Trump és számos elődje amerikai elnökként arra kapott formális felhatalmazást, hogy uralomtechnikai szinten „leadminisztrálja”, amit a valóságos hatalom számára diktál. Így érthető meg igazán az a szó szoros értelmében vett gyilkos küzdelem, amelyet a megválasztott elnök megválasztása pillanatától kezdve folytat ezzel a „nem létező” valóságos hatalommal, s annak nagyon is létező, bár hatalom mivoltát hevesen tagadó médiakomplexumával. Elképesztő dráma volt átélni, hogy néhány hét alatt az összes kulcsemberének számító személyt, igen látványos módon, hogyan semmisíti meg a média. Köztük azt a Steve Bannont is, aki szellemi értelemben az elnökválasztási kampány kezdetétől fogva Donald Trump legfőbb stratégája volt.

Nagyjából ugyanez a sors várt szinte valamennyi stratégiai elképzelésére is. Ezek az elképzelések arra épültek, hogyha a megállíthatatlanul degenerálódó amerikai világbirodalom néhány évtizeden belül le is hanyatlik, talán közben mégiscsak volna esély arra, hogy a nemzetállam Amerika megmaradjon, sőt, akár egészségesebb létet élhessen, mint addig. Ma sem gondolom másként, mint egy évvel ezelőtt is írtam, ennek érdekében a két „érinthetetlen” birodalmi pillért, a globális katonai gépezetet, valamint a globális pénzhatalmi rendszer feletti ellenőrzést kell a nemzetállamnak megszereznie, vagy talán történelmi értelemben visszaszereznie.

Volt már erre kísérlet amerikai elnökök részéről, legutóbb egy J. F. Kennedy nevű elnök próbálkozott hasonlóval, ám kísérletével együtt őt magát is felszámolta az a bizonyos „nem létező” globális birodalmi Amerika, amelyet az amerikai alternatívákat kereső elbeszélési módok általában a „deep state”, vagyis „mély állam” kifejezéssel illetnek. Donald Trump, illetve főként a rövid időn belül kivétel nélkül megsemmisített közvetlen munkatársai azt helyesen ismerték fel, hogy a katonai és pénzhatalmi komplexum feletti ellenőrzés visszavételét mindenképpen megkönnyítené, ha globális hatalmi szinten csökkennének a világot görcsben tartó feszültségek, vagyis egy békésebb, derűsebb, egyezkedőbb, az általános bizalomerősödésre épülő légkör lenne megteremthető.

Ám e helyett minden eddiginél nagyobb feszültségek kiprovokálásába hajszolták bele a magára maradó elnököt, aki egy idő után aztán már „előremenekülve” maga állt az élére stratégiai céljai lerombolásának. Oroszország, Ukrajna, Szíria, Kína, Irán és Észak-Korea jelzi a fokozódó káoszt, a „deep state” által már a nyolcvanas évek során „programozott káosznak” nevezett stratégia sikerességét, egyben az elnök kudarcát. Hasonlóan sikertelennek bizonyult a birodalmi pénzhatalmi rendszer ellenőrzésének kísérlete is, s az elnök minden stratégiai törekvését feladni kényszerült. Az első egy év mérlegét megvonva már azt is óriási sikerként könyvelheti el, hogy egyáltalán elnöki székét megőrizhette, bár a formálisan is „fölé rendelt”, különleges jogosítványokkal bíró ügyész permanens vizsgálódása állandó akut fenyegetés és elképesztő intenzitású fegyelmező a hatalom számára.

Az tehát egyértelműnek látszik, hogy a birodalmi Amerika feletti ellenőrzés történelmi visszavételének első kísérlete megbukott. Ám Donald Trump valószínűleg egész fél évszázados üzletemberi gyakorlata során nem tanult annyit és olyan intenzitással, mint elnöksége első éve során. Ha képesnek bizonyul a tanulságok levonására, s koherens stratégiára alapozva átgondoltabban és kitartó szívóssággal megpróbálja eredeti céljait valahogy mégis érvényre juttatni, akkor talán elindulhat a birodalmi és nemzetállam Amerika degeneratív viszonyának korrekciója. Hát, sok szerencsét, Mister President!