Képmesék ezermestere

Kiállítás Gyulai Líviusz grafikus, a nemzet művésze munkásságáról a Pesti Vigadóban– A görög mitológiától Casanováig, a népi imádságoktól Babits Jónásáig

Pálffy Lajos – 2017.11.15. 01:11 –

Sokszor pajzán rajzaival a hetvenes évek elején vált igazán ismertté Gyulai Líviusz grafikus: a nemsokára nyolcvanéves nemzet művészének munkásságát a Pesti Vigadóban idézik fel a Mesék álló- és mozgóképekkel című tárlaton. Könyvillusztrációi mellett önálló képei és animációs alkotásai is megtekinthetők itt január 28-ig.

Pesti Vigadó 20171114 Kétszáz alkotás idézi fel a több mint négy évtizedes pályafutást (Fotó: Varga Imre)

Vidám életműkiállítást rendeztek a hamarosan nyolcvanadik születésnapját ünneplő Gyulai Líviusz grafikusnak a Pesti Vigadóban. A január 28-ig látogatható, Mesék álló- és mozgóképekkel című tárlaton a Nemzet Művésze címmel is kitüntetett, Kossuth-díjas alkotó mintegy kétszáz műve tekinthető meg az elmúlt több mint négy évtizedből.

Gyulai Líviusz a Kovászna megyei Baróton született, s családjával 1946-ban menekült szűkebb hazájából egészen Sopronig, ahol aztán első grafikáit elkészítette. A tanulóévek 1952-től a fővárosi „Kisképzőn" folytatódtak, majd Kmetty János, Fónyi Géza és Ék Sándor vezetésével 1962-ben elvégezte a grafika szakot is a Képzőművészeti Főiskolán. Ezután az itáliai és angliai tanulmányutakkal együtt éppen tíz év kellett ahhoz, hogy a Weöres Sándor Psychéjéhez rajzolt illusztrációkkal harmincöt éves korában felfigyeljen rá a szakma és a közönség.

Új, humorral és erotikával átitatott hang, pontosabban toll, rézmetsző tű, litográfiához használt kréta és linómetsző kés jelentkezett vele, amely talán 1992-es Az öreg Casanova című litográfiájával érte el a csúcsot. A dús és fedetlen keblű, szendergő feleségét/szeretőjét kétkerekű kocsiban maga után húzó reszketeg aggastyánt ábrázoló kép humora még kedvesebb, ha azt is tudjuk, hogy az „édes teher” vonásait a feleségéről mintázta az alkotó. A kiállításon is látható portréfilmben Gyulai Líviusz áttételesen arról is vall, hogy a Renoir által megfestett gyöngyházbőrű, gömbölyded nők a kedvencei, és valóban, amikor grafikailag pontosan idéz, akkor a 19. század végének teltkarcsú, nagy szemű nőalakjai tűnnek fel.

Mert jellemző rá a pontos idézés: a boldog békeidők közlekedési eszközeinek, tárgykultúrájának, embereinek egészen hiteles visszaadása, hogy aztán odategyen még egy jellegzetesen hegyes orrú, pipaszár lábú, „Gyulai Líviusz-os” figurát is. A Vigadó ötödik emeletének kiállítóterében két vitrinben ott sorakozik az a több mint hatvan könyv is, amelyet illusztrált, vagy amelynek elkészítette a borítóját. Kezdve Szathmári Sándor Kazohíniájával, folytatva Cervantesszel, Krúdyval, Weöressel, Mikszáthtal. A magyar Eratóval, amely mellett megfér azért a Hegyet hágék, lőtőt lépék című, archaikus népi imádságokat tartalmazó könyvecske is. És itt vannak az 1975-től készített rajzfilmek figurái is, rajzok az Egy komisz kölyök naplójából, De Ronch kapitány Krúdy által lejegyzett csodálatos kalandjaiból. Babits Mihály Jónás könyvéhez készített illusztrációi megfelelnek a téma komolyságának, de a görög mitológiát a már említett nőtípusokkal népesíti be. Az elképesztően részletes, a fákat szinte levelenként kimetsző linón a faun vágyakozva, kinyújtott nyelvvel közelít a szalmakalapos Flórához, Minotaurosz mint festő dúskeblű, korsót tartó modelljére a saját fejét rajzolja, Szent Jeromos oroszlánja pedig meglehetősen morcos az előtte heverő tálon lévő halacska miatt. Egy 1986-os, még jobb erőben lévő Casanova kidülledt szemekkel és ókulával vizsgálja hölgye idomait, amiket a kalitkából figyelő madár is láthatóan méltányol. Robinson Crusoe, ahogy olvashattuk is, magára aggatta összes fegyverét és felszerelését, a Múzeumban című tollrajzon pedig a nagy pontossággal megrajzolt őslénycsontvázakat két kócos, kedves kutya nézegeti látogatóként. Ahogy a Katedrális című litográfián a hasonlóan pontosan rajzolt Notre-Dame előtt egy kis barát sepreget, miközben figyeli a párizsi katedrális felett a hét röpködő ördögöt sprével elűzni próbáló angyalkát.